Érdemes levágatni a hajat a szüléshez?
Hosszú, hátközépig érő hajam van, ráadásul nagyon dús és én imádom ahogy a férjem is. Nagyon sokan mondták, hogy macera van vele szülésnél és sokakat zavar. Ez lesz az első szülésem.
Ti mit gondoltok erről?
Nekem is addig ér a hajam, de nem vágattam le a szülés előtt.
Ráadásul én még kiírt nap előtt kettővel leöntöttem a kezem forró olajjal, így be is voltam kötözve állandóan és mindig jöttek kötést cserélni. Én császárral szültem, úgyhogy dupla 'öröm' volt a semmittevés.
Végül 4 napra jöhettünk haza. Akkor tudtam először hajat mosni, párom segített benne. Bent a kórházban pedig szrtak ránk, ahogy persze mindig is szokott lenni.
Felvetettem célzásképpen az egyik nővérkének, hogy mi lenne, ha 1000-1500 forintért segítene megmosni a hajam, de azt mondta, hogy ő nem ér rá, mert megy kávézni.
Semmiképp ne vágasd le.
A két legrosszabb dolog ami történhet vele,hogy kicsit összegubancolódik és megizzadsz tőle mert melegít.
Aztán megmosod majd és minden olyan lesz mint előtte.
Sokkal praktikusabb,mintha levágatnád, mert azt nem tudod összefogni sem rendesen,lóg mindenhova.
Maradhat a hajad, nem fog zavarni egyáltalán. Csak ne felejts el hajgumit vinni, többet is!
Nem kell levagatni, senkit sem zavar.
Nekem is hosszabb hajam volt, amikor a gyermekeim szulettek, de az enyem gyorsan no, 2-3 evente ramjon, hogy levagatom valami erdekes bubira, majd ismet megnovesztem. Amikor a gyerekek szulettek, akkor pont hosszu volt. Engem semmiben nem zavart.
2 naponta mostam az utolso ket hetben, hogy ne menjek felig zsiros hajjal szulni, de ertelme nem sok volt, mert ugy leizzadtam mindket vajudas kozben, hogy utana mindketszer egybol osszefogtam, mert borzasztoan nezett ki. Mintha kb maratont futottam volna. :)
Masnap a ferjem behozta a hajszaritot es szulest koveto delelott en hajat is mostam ott bent. Senkit nem zavart. Siman szultem, konnyen mozogtam.
Szules utan 3-4 honappal mindketszer hullani kezdett, ez normalis dolog, csak idegesito volt, mert az egesz hazban mindenhol az en hajszalamat talaltam meg, a babakon is. Szoval utana mindig volt 2-3 olyan honap, hogy szinte belenott a hajcsat a hajamba, mert igy nem volt minden velem tele.
Meg mindig kicsik a gyerekek, de igy is van idom a hajamra. Tevhit, hogy a rovid hajjal konnyebb banni.
Nekem mindig valami izgi forma van vagatva bele, amikor rovid, ezt max 2-3 naponta meg kell mosnom es precizen beszaritani, hogy szepen alljon. De erre is van idom.
A hosszu hajamat csak kimostam este, reggelre megszaradt es kifejezetten jot tett neki, hogy elnyomta a parna, mert mindig szep hullamok lettek benne reggelre. Szoval a hosszu haj szaritasara, kezelesere nekem kevesebb idom ment el mindig, mint egy rovidebbre.
Nekem derékig érő hajam van, és szüléskor és utána is sokat volt összefogva a kisbaba miatt, mert belecsimpaszkodott, de soha nem jutott volna eszembe, hogy levágassam.
Egyik ismerősöm is azt mondta, hogy ha anya leszel le fogod vágatni, mert mindenki úgyis így csinálja. Hát lehet, de mondtam neki, hogy én nem vagyok mindenki. :)
Azóta is hosszú a hajam, és én így érzem jól magam, lányom pedig állandóan simogatja és nézegeti. Most 15 hónapos.
Párom pedig imádja a hosszú hajam, így még jó ideig neki is megőrzöm. :)
Ugyan ez a helyzet, mint nálad, kedves utolsó. :)
Az én férjem is imádja.
Köszönöm a válaszaitokat, ment a zöld kéz. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!