Csalódtatok már annyira fogadott orvosban, hogy meggondoltátok a hálapénz adását?
Az enyém a szülésem időpontjában szabadságra ment. ezt elfogadtam, mert a mi városunkban csak akkor jöhetett volna be szülést levezetni , az munkaidőben zajlott volna le.
Ellenben a kórházban miután bementem akad egy kis bonyodalom, amely nekem mindenórás mamának nagy stresszt okozott. Hívtam telefonon, tényleg csak egy kérdésem lett volna. Nem vette fel, csak üzent, hogy a szabadsága után elérhető lesz.
Végül is a szülést levezető doktornak " honoráltam" a munkáját, annak ellenére, hogy kilenc hónapon át a másikhoz jártam.
Köszönöm a megnyugtatást, de úgy éreztem meg kel kérdeznem, mert még mindíg eszembe jut és lelkifurdalás is előfordul. Úgy érzem " adósa" vagyok.
Vegyesen jártam terhesgondozásra. Volt, hogy a magánrendelőjébe, volt, hogy az SZTK-ba. Tulajdonképpen mindvégig rendes volt, éppen ezért okozott csalódást, hogy pont a kritikus időszakban eltünt, amit nem is tőle tudtam meg hanem más kismamáktól, illetve, hogy nem volt hajlandó telefonon keresztül szóba állni velem.
Megértem, hogy nekik is kell a szabadság, viszont olyan hivatás az övék, ahol úgy gondolnám, hogy a terhes mamáikról tudják, hogy minden anyának a saját szülése a legfontosabb a világon.
Szia!
Én sem adtam volna neki pénzt.
Amúgy megkérdezhetem, hogy ez melyik város, hol van ez a rendszer?
Nem volt a doki szívbajos, ha 14 ezret elkért, plusz még 100 ezret a szülésért!
A kérdezőnek üzenem, hogy én nem hogy nem adnék pénzt, hannem elküldeném a jó francsa akedves doktor urat.
Én főorvosnál szültem 2 hónapja, nála 7E a terhesgondozás, a többi szóba sem került.
És nem rendelt be fölöslegesen a terhesgondozásra, mert beszéltem olyannal, akit a dokjai 2 hetente hívott be, alkalmanként 9 ezer forintért és utána a szülésnél meg tök bunkó volt.
(megjegyzem nekem baromira uunszimpatikusak azok az orvosok, akik megmondják, hogy a terhesgondozás mellet,még x összeget is elvárnak)
Szombathelyen vezette be a kórházigazgató azt, hogy pihenőidőben nem jöhet be szülést levezetni nőgyógyász. alapos oka volt rá, ezzel itt mindnyájan tisztában vagyunk.
Én délután szültem, úgyhogy simán bejöhetett volna a doki.
Köszönöm szépen a válaszokat.
szia!
én is szhelyen fogok szülni,irhatok privátot neked?
Igen, természetesen.
Várom a leveled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!