Császáros kérdés? Ki mit tud erről?
Orvosfüggő.
Az én dokim azt mondta, hogy ha két éven belül jön a kistesó, akkor valószínű megint császár lesz.
De némelyik orvos engedi, hogy megpróbált természetesen.
Mit tudsz a dokidról? Mennyire császárpárti?
Szia, nálunk pont 2 év lesz a gyerekek között. Az orvosom azt mondta még anno az első gyermek születése után, hogy ha 2 éven belül érkezik a kistesó, akkor az is császáros lesz.
A kérdésedből úgy veszem ki, most is szeretnél császárral szülni. Biztos vagyok benne, hogy az orvosoddal meg fogod tudni beszélni, s a 20 hónap két gyerek közti korkülönbség is a császár mellett szól.
Programozott császár igen, azt jelenti, hogy megbeszélitek előre, mikor kell befeküdnöd és aznap vagy másnap elvégzik a műtétet. Nekem a 2.programozott lesz, kb 2 héttel előbb megszületik a baba majd, mint a mensi szerinti idő.
Nekem 2008-ban SOS császárom volt a 37. héten. Most 28 hetes vagyok, a dokim a császárt ajánlotta, és elfogadtam, bár nagyon félek tőle, úgyhogy programozott császármetszésem lesz.
Ha császár után simán szülnél, akkor sem kaphatnád rögtön kézbe a babát, mert a sima szülés után rögtön elaltatnak, hogy megvizsgálják a császáros hegedet. Ez egy nagyon fájdalmas vizsgálat, ezért végzik altatásban.
"Ha császár után simán szülnél, akkor sem kaphatnád rögtön kézbe a babát, mert a sima szülés után rögtön elaltatnak, hogy megvizsgálják a császáros hegedet. Ez egy nagyon fájdalmas vizsgálat, ezért végzik altatásban."
-ezt honnan?
Én júliusban szültem (sajnos sürgősségi császárral) aztán mikor másik szobába költöztem ott volt egy anyuka, aki másodszor szült, elsőt császárral, mostanit természetesen és semmilyen altatásos hegvizsgálata nem volt...
17 hónap korkülönbség van a lányaim között. Az első programozott császáros volt mert nem fordult be. A másodikat viszont természetes úton szültem. Nekem a dokim nagyon támogatta a rendes szülést, én kicsit tartottam tőle, de nagyon örülök hogy így alakult.
A babát ahogy kibújt, egyből rám tették, utána a férjem elvágta a köldökzsinórt, lemérték...stb. És csak utána jött az, hogy elaltattak és a dokim megcsinálta a méhüregi betapintást és utána össze is varrt ahol kellett. Utána még picit babáztunk, majd mentem fel a gyermekágyra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!