Most örüljek, hogy a párom nem akar benn lenni ha egyszer szülni fogok?

Én örülnék.ugyanis első párom bent volt,mert a haverok mondták h az milyen nagy élmény ha ott lehet.sajna utána ugy viszonyult hozzám mint aki megundorodott volna a nőktől.

na ezt nem akakrnám a mostani páromnál.

Fogadd el, hoyg nem akar szenvedni látni. Vidd be magaddal az anyukádat, vagy egy jó barátnőt.

Ha erőlteted a dolgot, akkor nagyon rosszat teszel. Hidd el nekem, hogy annál a résznél, mikor igazán fáj, fogalmad se lesz, hogy ki áll az ágy mellett, a fejtámlánál. Egyrészt mert nem fogod látni, másrészt nem érzékeled annyira a külvilágot. A végén tőlem már a szomszéd is álhatott volna ott, pont nem érdekelt. Mellesleg velem anyukám volt bent, mert a férjem nem akart-azt mondta nem akar szenvedni látni. A vajúdóból ki kellett hozzá mennem, és hazaküldenem, mert a nővérek szóltak, hogy kint ájuldozik a folyosón a padon. Ennyire nyomasztotta őt a gondolat is, hoyg pár méternyire tőle szenvedek.

Amúgy a gondolatmeneted teljesen hibás. Ha a nem szeretett nőt nem volt jó neki szenvedni látni, akkor miből gondolod, hogy a szeretett nőt majd jó lesz neki?

Ne erősködj, és ne akarj helyette dönteni. Ha ebben a kérdésben hárpiáskodsz, akár magadra is maradhatsz a végén.

Szerintem Te se legyél benn :) Szerintem bármelyik éppen szülő nő is legszívesebben bárhol máshol lenne :)

De viccet félretéve. Szerintem minden nő megérti, hogy szeretnéd, hogy benn legyen. De tényleg ne erőltesd. Egyébként addigra akár meg is változhat a véleménye, csak ne zaklasd folyton ezzel.

Az én párom sem kíváncsi a szülésre, és meg is értem. Azt mondja, ő látott már eleget, (mentős volt sokáig) és ő semmi szépet nem lát abban, hogyha a nő szenved össze-vissza, vérzik, bekakil, csak full ideg lenne, ha látná, hogy rossz nekem, és nem tud segíteni.

Egyébként én sem akarom, hogy bent legyen. Ez az én harcom, az én küzdelmem, igenis meg kell őriznem a méltóságomat a szülőszobán is! És mivel a párom látott már szülést, tudja, min megyek keresztül, a tisztelet nem ezen múlik.

Aki meg a kötődéssel jön - hát jelzem, a kötődés a terhesség alatt kezdődik, nem a szülőszobán!

Férjem mindkét lányunk születésekor kinn a folyosón izgult a szülőszoba előtt. Az első szülés előtt megbeszéltük, hogy nem jön be. Se én nem akartam, se ő. Attól függetlenül, hogy nem volt benn, kb. a szülés után öt perccel már látta a lányokat, mert a csecsemős megmutatta őket neki.

Mi az egész vajúdás alatt együtt voltunk kinn a folyosón, járkáltam végig, csak a tolófájások érkezésekor mentem be a szülőszobára.

Őszintén szólva, amikor toltam ki a lányokat, abszolút nem érdekelt, hogy ki van benn és ki nincs, hidd el, egyáltalán nem arra fogsz figyelni, hogy a párod ott van-e. (Nem beszélve arról, hogy én úgy szültem, hogy fogtam a térdeimet, így még a kezemet sem tudta volna megfogni közben)

Én megbeszéltem a párommal, hogy bent lesz, bár kissé vonakodott tőle.Úgy gondoltuk, ha nem bírja akkor majd kimegy.

Be is jött, végignézte, hogy a doki könyékig felnyúl (na az nem tetszett neki, el is fordult)aztán közölték, hogy császár lesz, őt meg kitessékelte a doktornő a folyosóra, hogy majd érkezünk.Úgyhogy megúszta.

Kb 3 fájás erejéig volt bent, meg mikor a doki magyarázta, hogy mikor és hogyan kell nyomni, levegőt venni stb.Egyszer fogta meg a kezem, fájáskor jól meg is szorítottam, de utána már nem engedte, hogy fogjam a kezét, biztos fájt neki:D

Elég közömbösen állt a témához, még akkor sem jutott el az agyáig, hogy gyereke lesz.

Aztán ő kiment, engem betoltak a műtőbe és 20 perc múlva vigyorogva mondja nekem a folyosón:Én hamarabb fogtam a lányunkat, mint te!:)

Akkor leesett neki a tantusz.

Szerintem nyugodtan megkérheted, hogy te igenis szeretnéd ha bent lenne, de hagyj neki menekülőutat :)

7 hós a lányom