Szülés után amíg kórházban voltatok, leadtátok éjjelre a babát?
Éjfélkor kezdett szivárogni a vizem, délre lett baba. Aztán másfél órát varrtak, fél 3-kor vittek ki a szobámba. Ott pihentem kicsit, majd fél 4ékor kihozták a kislányomat. És megkérdezték, hogy az első éjjelre bevigyék-e? Mondtam, hogy jó lenne, mert semmit nem aludtam az éjjel, és picit fáradt vagyok. :)
Így olyan fél 7 körül elvitték, én a vizit után lefeküdtem, és reggel fél 6-kor hozták vissza a babát. Onnantól velem volt végig. Nálunk csak az első éjjel lehet kérni, hogy vigyék el, a többin nem. Nem mondom, hogy túl sokat pihentem éjjelente, de nap közben is aludtam, amikor a baba is.
Én beadtam, első éjjel azért, mert nem is mondták, hogy lehetne velem, a többi éjjel meg pihentem.
Mondjuk sokat nem, mert éjfél-egy óra körül vittem be, és 5-kor mentem érte. De a csecsemősök mondták, hogy ha megébred, hogy éhes, akkor behozzák, aludjak csak. Hát aludtam, nem hozták, ő is aludt:)
Nekem le kellett adnom, mert a szobatársam nem akarta, hogy éjjel baba legyen a szobában. Nem volt választásom. Ő pihenni akart. Akkor lehetett volna velem éjjel, ha ő is beleegyezik.
Hiába mondtam, hogy én szeretném.
Jahn Ferenc kórház
ja és császáros volt és azért rakták mellém, hogy mindenben segítsek neki, mert még a babáját sem tudta egyedül felemelni két napig.
Ez van.
Most bepótolom, együtt alszunk:)
A fiam 0:45kor született, reggel még neméltem, alig láttam ki a fejemből, amikor "hozzámvágták", és amíg zuhanyoztam, arra az időre se vették be a csecsemősök, nemhogy éjjelre...:(
A lányom másik kórházban született, 02:05kor, reggel 6kor mentem érte, és nem értették mi a búbánatért nem alszom még, este10kor a csecsemős hülyének nézett, mert nem hagyom bent a kicsit, összebújva szuszogtunk éjszakánként:)(és azóta is, érdekes két kicsi mellett is energikus vagyok, csak ritkán merülök le) Amikor a kicsi aludt akkor aludtam én is nappal is, mert látogatási időt szigorúan tartják, és a kórterembe se lehet bejönni senkinek, csak amíg becuccol az apuka szülés után, így nyugi van bent, mind a ketten tudtok pihenni.
Először babás szobába voltunk. Ott éjfélkor vitték el fürdetni. Ha kértük,vissza hozták utána,ha nem kértük,akkor már hajnali 5 órakor hozták őket. Ennyit a pihiről.
De ezt nem is bánom,mert a lányom az első otthon töltött éjszaka is már úgy evett,hogy legkésőbb 11-éjfél közt,majd hajnali 5-kor :)
(Másodjára már sima szobába kerültem,ott 3 óránként hozták a babákat. Mivel nem igény szerint szopiztak,így 2 szopi közt adtak nekik egyéb cuccot- lányomat eleinte óránként kellett etetni itthon. )
Üdv:2gyerkőcös,29 heteske
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!