Nem reprezentatív felmérést szeretnék készíteni a gátmetszés gyakoriságáról, segítenél?
Kérlek írd meg, hogy
-melyik kórházban szültél (otthon szülők írjanak ,,otthon"-t)
-melyik évben szültél.
Aki nem Magyarországon szült ezen kívül kérem írja meg az országot is.
Köszönöm.
2010. DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, volt gátmetszés.
Elnézést, csak egy apró hozzáfűznivaló annak a kedvéért, aki úgy vélekedett "még szerencse", hogy volt gátmetszés, így is kívül-belül repedtem.
Olvastam egy szülésznő tanulmányát, amiben egy elgondolkodtató sor szerepelt:
Próbáljunk meg szétszakítani egy lepedőt. Az anyag egészen addig egész jól ellennáll, míg meg nem vágod a kisollóddal. Utána úgy szakad, hogy öröm nézni.
Elég "megkezdeni" a dokinak és már szakad is, mint a karika csapás.
A tanulmány szerint senkinek nem volt harmad- vagy negyedfokú gátrepedése, akinél NEM alkalmaztak gátmetszést.
Míg az eljáráson átesettek jelentős része végbélzáró izomba, vagy akár a végbél nyálkahártyájába hatoló repedéssel zárta a szülést...
Utolsó: nekem volt gátmetszés, és nem okozott gondot, ma már nem egyenesen vágják a gátat, vagyis esélytelen a végbélig repedni.
A szobatársamnak gátvédelem volt, és ő szerte szét repedt, szerencsétlent 2 órán át stoppolták össze, és akkor mondta a szülésznőm (aki abszolút gátvédelem párti) hogy egy jó szülésznő fel tudja mérni, hogy szakad-e az anyuka, és ha fennáll a veszélye, akkor kisebb gond a metszés.
És azt is mondta, hogy ha egy vágás egyenes szélű, akkor sokkal gyorsabban gyógyul, így bár szerinte a gátmetszés elavult, és meg kell próbálni mindenkivel a gátvédelmet, ha a szakadás érdekében vágni kell, akkor nem szabad a védelmet erőltetni.
Én úgy hallottam, hogy ha szakad valaki, akkor sokkal nagyobb az esélye a végbélrepedésnek.
Akkor ezek szerint a sógornőm is az "ESÉLYTELENEK" közé tartozik, ugyanis természetesen neki sem egyenesen vágtak, hanem ferdén, mégis öltögették a végbelét is rendesen...
Majd szólok neki, hogy pedig "esélye" sem volt...
Biztos ő a magyar csoda... :(
Az sem igaz, hogy az "egyenes sebszél gyorsabban gyógyul". Ez egy városi legenda.
Az igazság ezzel szemben az, hogy ötször könnyebb összeölteni!!! Azért is KELL hanyatt feküdve szülni (ami a legkevésbé ideális póz!), mert a dokinak úgy KÉNYELMESEBB...
Függőleges helyzetben sokkal jobban tudnak nyúlni a szövetek, erősebben nyomja a fej a gátat, ami így sokkal rugalmasabb, mint háton fekve.
Azért is van a rengeteg magas hüvelyfali repedés, mert fekvő helyzetben vízszintesen halad a repedés... fizika...
2008 Kalocsa, volt gátmetszés.
Ne vitázzatok.(szerintem) Mindenkinek van lehetősége szülés előtt elbeszélgetni az orvosával, és ha nem egyezik a vélemény, kereshet másikat. Én mindenesetre rábízom ezt a döntést, mert bár nem kellemes, bizonyára jobban ért hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!