Hogyan zajlik a tágitás szülés alatt?
A tágítás borzalmas érzés, legalábbis nekem az volt.
Nagyon erős fájásaim voltak, mégis óránként tágítottak, hol a szülésznő, hol az orvos. Az egész szülés alatt az volt a legfájdalmasabb.
Először 2, 3, majd 4 ujjal tágítanak, attól függ hol tart a méhszáj.
Még most is futkos a hátamon a hideg, ha rágondolok.
Tegnap 20.39-es vagyok.
Mint sokminden mást is,ezt is ki kell bírnunk szüléskor,ha kell.
Nekem az első terhességem során is hamar elkezdett nyílni a méhszájam,feküdtem kórházban emiatt, és a 35. héten megszültem. 3 óra alatt,nem kellett tágítani. 2.terhességem során is nyitva volt kicsit a méhszájam a 15.héttől kb, félő volt,hogy megint előbb ki akar bújni a baba. A 34.héten azt mondta a doki,hogy még 1 hetet jó lenne ha kihúznék,de nem sok esélyt lát rá.
Ehhez képest a 38.héten szültem,akkor is csak azért,mert az aktuális vizsgálat alkalmával a doki jól megvizsgált,magyarul tágított,feszegetett,mert kiderült utána indult nyaralni,és szerette volna ha még előtte megszülök. Hát estére megszültem.
Ezzel végül is csak azt akartam mondani,hogy a méhszáj direkt tágítás nélkül is elkezdhet kinyílni.
Kedves Kérdező!
Sikerült jól megijeszteni sztem a válaszokkal, de egyrészt nem biztos,hogy nálad szükség lesz ilyenre,másrészt meg tényleg úgy gondolom,ahogy írtam az előbb,hogy ki kell bírnunk.
Én nagyon féltem a szüléstől,de 2 gondolatot "kaptam", egyiket a keresztanyám mesélte,mikor ő volt terhes,egyik kollégája azt mondta neki:azt a napot rászánja Zsuzsikám...
A másikat a kolléganőm mondta,hogy fáj a szülés, tény, de egy életben 1szer 2szer ki lehet bírni...
És valóban...
A méhszáj tágításának semmi köze a gátmetszéshez kedves utolsó.
azért tágítják a méhszájat, mert nem tágul saját magától kellően.
A gátmetszés pedig a kitolásnál van/lehet, de semmi, de semmi köze nincs a méhszájtágításához.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!