Mihez hasonlítható a vajúdás alatt érzett fájdalom?
Éles, tompa, hasogató, nyilalló? Derékban lehet érezni, vagy hasban, hátban?
Mire készüljek? Olyan nehéz elképzelni, milyen lesz ez az egész. Aki már szült, légyszi ossza meg velünk tapasztalatát.
32 heteske
Én a sima menstruációs görcstől is mindig kifeküdtem egy napra. Hánytam és fetrengtem egész nap.
Bár ez igazán a kamaszkori fájdalmaknál volt így. Később már nem fájt annyira.
én kétszer éltem át azt a fájdalmat. mind a kétszer úgy, hogy sétáltam közben, főleg akkor szedtem a lábaim, amikor jöttek a fájások, férjem szerint akkor futottam
:-)). nekem az volt a lényeg, hogy akkor ne kelljen egy helyben maradnom, sokat segített a mozgás közben, elterelte a figyelmet a fájdalomról. második szülésemnél az utolsó fél órában le kellett feküdnöm és ctg-t tettek a pocakomra. ez maga volt a borzalom, ficeregtem, tekeredtem, nem tudtam egy helyben maradni a fájások alatt, szakadt rólam a viz. közben láttam a gépen, hogy ezek már sűrűk és jó erősek, mindjárt vége. ez volt a csúcspont, rá 20 percre már semmi nem fájt.
Nekem nem volt könnyű szülésem, de vigasztaljon, hogy sokaknak könnyen megy, vagy legalábbis könnyebben, mint nekem.
Nekem úgy folyt el a magzatvíz, zárt méhszájjal, fájáaok nélkül mentem be szülni.
Vártak, hogy hátha megindulna a fájások, de nem jöttek, csak néha volt 1-1. ( Azzal nagyon kibékültem volna, amik a saját fájásaim voltak, utólag nem is nevezném fájásnak.
Aztán megindították a szülést, zselét raktak fel, ami elkezdte tágítani a méhszájat, ez elég drasztikus volt, azonnal 2 perces fájásaim voltak, és végi így volt, szünet nélkül. Max 10-20 másodpercre éreztem egy pici enyhülést, de akkor is fájt.
A végén már valami rettenetes módon fájt. Nem is tudnám mihez hasonlítani. A hasam alja fájt, és a szeméremcsontom. Más a derekára panaszkodik, nekem az nem fájt abszolút. Szóval iszonyúan tud fájni. Meg akkor adták a beöntést, mikor kiegyenesedni sem bírtam. Utána meg rendezzem el magam a mosdóban. Hát ott már azt hittem, hogy megőrülök. Zuhanyozás közben már guggolásokat végeztem kínomban. Aztán visszamentem, de akkor már ordítanom kellett fájdalmamban. Akkor adott a doki egy kis fájdalomcsillapítót, az jól jött.
A tolófááaok is fájnak nagyon, de szerintem az már tök kibírható a vajúdáshoz képest. Akkor már nyomsz, az mintha elnyomná a fájdalmat. Az nem volt vészes nekem. Utánam már nem olyan sokára ki is nyomtam a babát.
De persze megéri bőven, csak most egy darabig nem szivesen kerülnék oda vissza. De szeretnék 2. babát is, és csak remélni tudom, hogy könnyebb lesz. De végül is nem volt komplikáció, és meg tudtam rendesen szülni.
Hát nekem az első babánál rossz volt mert nem engedtek felkelni.A másodiknál már jobb volt mert sokan voltunk ott hagytak és én biza felültem jött is a gyerek pikk pakk.De nekem a légzőgyakorlatok a vajudás idejére kicsit segítettek.Most nem tudom mi lessz mert a második olyan gyorsan meg lett félek kijön útközben.Az az eggy biztos hogy nem szabad feladni,sírni,kiabálni mert akkor rosszabb.
Zavarni senkit nem fog csak te jársz rosszabbúl.Tessék optimistán hozzáálni.Bármilyen is a szülésznő ha kérdésed van kérdezz bátran ők is emberek segítenek lehet kicsit fáradtak de ezért vannak ott.És ami még segített nekem hogy arra gondoltam mindjárt kint lessz.Igazán csak te és a baba segíthet egymásnak.
Nekem egyáltalán nem menzi görcshöz hasonlít. Olyan volt mikor egy nagyon erős hasmenés csavar. Nem csak a beleidet hanem a méhed is iszonyatosan fájdalmas.
És közben meg a szemérem csontod is szetszakad. Én erős nő vagyok de hangosan sírtam minden egyes fajasnal. Rettenetes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!