Szülés előtti jelek?
Semmi!
Aznap ugyan úgy tettem a dolgom mint màskor.
Elvittem a lànyunkat oviba, elmentem dolgozni, hazaértünk, tettünk vettünk.
Este végre fél 10kor lefeküdtem, fordultam kettőt ès pukk, elfolyt a víz.
Első terhességemnél semmi. Hacsak a nyákdugó távozását nem vesszük annak, ami hajnalban ment el, és a következő hajnalra megszületett a kisfiam, 38+0-ra.
A mostani terhességemnél minden nap azt hiszem, hogy megszülök.
Hetek óta görcsös jóslóim vannak, a kisasszony szerintem faltörőkost játszik a méhszájammal, állandóan hasmenésem van, a derekam nem ketté, hanem 10 felé akar szakadni.
Most vagyok 37+3-nál és kb. a 34. héttől vagyok ilyen remekül.
1.
Egész terhesség alatt alig mozgott. 38+3-nál tekergett egész délután + akkor még enyhe fájások.
(Ja, doki délben vizsgált, sehol semmi.)
Koraeste be a kórházba, CTG-ztek, mikor felültem, elöntött a magzatvíz, majd erősödtek a fájások, hajnalban, 5:18-kor szültem.
2.
40+6-nál reggel rózsaszínes váladék, enyhe fájások. Akkor már tudtam, ez már az. Délután 5 körül kórház, 0:45-re lett meg a baba.
3.
Semmi előjel, 2 nappal léptük túl a kiírtat, reggeli CTG után megvizsgált a doki, majd megindította, délutánra meglett.
Most várom a negyediket, 37+2, hát izgulok, mi lesz, hogy lesz….
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!