Őszintén a 2. Szüleiről ?

Őszintén, ezerszer könnyebb volt.

Az első szülésem mekem is elég durva volt, hosszú, a végén már magamról sem tudtam és ordítottam a szülőszobán a kitoláskor.

A második ehhez képest sétagalopp volt, nyilván az is fájt, volt iszonyat kemény 1-2 óra a végén, de harmadannyi volt az egész és meg sem közelítette az első szülésélményt.

Az első szülést nekem oxitocinnal indították. Szerencsére hamar megvolt, de az utolsó fél óra az pokoli volt.

Ahhoz képest a második gyerek indult magától, szinte semmi nem volt az első szüléshez képest. Szóval szerintem felesleges ezen parázni, valahogy úgyis kijön az a gyerek.

Nekem is sokkal könnyebb volt.

Elsőnél indítottak. Tehát bementem magzatvíz szivárgással, burkot repesztettek, oxitocinra kötöttek.

7órát vajudtam tőle egyből 2 perces fájásokkal. Pokoli volt. Az életemért könyörögtem. A dokik le se szartak, férjem benn volt, de csak veszekedés lett belőle :D

Végül 7óra után meglett a fiam. Vágtak is, repedtem is.

Rá 2,5 évre szültem másodszor.

Ott magától indult otthon. Hajnali 2kor fájásokra ébredtem. 6kor mentünk be a kórházba. Addig tök elviselhető volt. A kórházba 3 perces fájásokkal értem be.

Szülőszoba egyből. Egy tök kedves dokit kaptam. Végig segített, mondta épp mi történik. Végül 3óra alatt lett meg a kicsi, gátvédelemmel.

Nekem az első szülés is jó volt és könnyű, meg a második is. De más volt azért. A másodiknál zöld volt a magzatvíz, ezért a nyugodt, békés vajúdás, sétálgatva és békén hagyva nem valósulhatott meg, mint az elsőnél, az orvos még oxit is beköttetett (totál feleslegesen megítélésem szerint, semmi különbséget nem éreztem előtte és utána, de persze, nem én vagyok az orvos :D ), még kézzel is próbált tágítani (az jobban fájt bármelyik szülés bármelyik fájdalmánál- majdnem le is rúgtam a fejét, de csak a kezét hessegettem el), de ezt leszámítva pl a gátvédelem sikeres volt, a kitolásokat valahogy jobban "éreztem", ügyesebb voltam, sokkal inkább észnél maradtam, mint az elsőnél. Annyi, hogy az első szülésem első fájástól a baba megszületéséig volt 9 óra, a második 6. Mindkettőnél otthon vajúdgattam szépen, békességben, és amikor már 3-4 percesek voltak a fájások, akkor szépen beslattyogtunk a férjemmel a kórházba, szóval nem siettük el, mindkét alkalommal már 7-8 centire kitágulva estem be, szóval a kórházban mindig egyből a szülőszobára irányítottak és ott ilyen 1,5 órát töltöttem összesen, majd még 2-t, amíg az aranyóra zajlott. Nekem alapvetően ez volt a taktikám, hogy amíg minden "normálisnak" érződik, nem vérzek, nem folyik magzatvíz, nincs semmi "para", csak egy természetesnek tűnő izgalom, addig nem akartam bemenni a kórházba ennél hamarabb, mert tudtam, hogy egy csoportszobás vajúdóban a férjem nélkül, magányosan, biztos nem lett volna ennyire békés a dolog. Így is mindkét szülésnél belassult egy kicsit a folyamat, megzavart a lelkiállapotomban az egész bejutás, bejelentkezés, vizsgálatok, nyilván a másodiknál az orvos, hogy beparáztatott a zöld vízzel, szóval nem volt úgy igazán menő.

De nekem is mindenki azt mondta, hogy a második szülés már könnyebb, gyorsabb. Kivéve persze, akinél ez nem jött be. Nekem összességében majdnem ugyanolyan volt, csak a körülmények kicsit mások. Max annyi, hogy tényleg jobban eszemnél maradtam.

Nekem a második jobban fájt, de fele annyi idő volt.

Mondjuk az első reggel indult, kipihent voltam, a második késő este, éjjel indult be, egy napja nem aludtam már akkor, hisztis is voltam.

17-17 óra az első kettőnél, szintén azt hittem, beledöglök.

Harmadik indítással, itt kaptam EDA-t, ami kb 1 órnán át hatott, aztán teljesen kiment, még 2x adtak, de abszolút nem hatott semmit.

Elhúzódott a folyamat, a baba elakadt, a fájások ugyanúgy jöttek, 7 órán át tartott, de kész rémálom volt, főleg az a része, mikor ott álltak fölöttem és azon tanakodtak, nem értik mi van, már rég meg kellett volna szülnöm.

Végül sikerült természetes úton, de sérült az idegrendszere.

Most várom a negyediket, és szó szerint rettegek a természetes szülés gondolatától is. :S