39 hetes kismama vagyok, eddig nem, de most 2 napja már, rettegek a szüléstől. Mivel bíztathatnám magam egy kicsit?

Szia! Én is 39+2 vagyok... Nagyon nehezen alszom el, olyankor tör rám leginkább ez a félelem 🥺

Hiába tudom hogy ezen milliók átmennek nap mint nap, de az ismeretlentől akkor is fél az ember. + aggódom, hogy a babával minden rendben legyen.

Most már ott tartok jobb lenne mihamarabb megindulna és túl lennénk rajta, mert így minden nap csak esz az ideg 😅

Sok szülésélményes videót hallgattam meg szülés előtt YouTube-on, és azt szűrtem le, hogy azoknak lett könnyebb a szülése, akik nem agyalták túl, csak sodródnak az eseményekkel.

Aki meg minden anyámkínját elképzelt és megálmodott, annak meg traumatikus szülése lett, mert bírta elengedni a kontrollt.

Én amúgy hajlamos vagyok ragaszkodni az irányításhoz meg rágörcsölni, de ott tényleg elengedtem. Ahogy az 1-es írta: más is szült, nekem is menni fog.

És tényleg biztos voltam benne, hogy ha baj van, ott a szülészorvos és a szülésznő, jó kezekben leszünk.

Volt is egy kritikus pillanat kitoláskor, az orvos közbelépett, és megoldotta.

Nem azon mulik, hogy mennyire agyalod tul, igazabol a korhazon es a szakembereken mulik az egesz szuleselmeny, de ugyebar ha nem maganba mesz; ezzel nem tudsz mit kezdeni.

Ami nagyon szomoru, hogy tenyleg itt tartunk, hogy vakszerencse kerdese az egesz es nem jar mindenkinek ugyanaz a megbecsules, tisztelet, ellattas.

Van az a mondás, hogy aki aggódik, az kétszer szenved.

Nagyon igaz. :)

40+0 vagyok, én már inkább csak várom, hogy végre túl legyek rajta. Engem ez a "készenléti állapot" feszélyez.

Első gyerkőcnél még máshogy éltem meg, paráztam a szüléstől az utolsó pillanatig, aztán amikor indították, már azzal is csak úgy voltam, hogy legyünk túl rajta. Egyébként akkor azzal nyugtattam magam, hogy gyerek bent még nem maradt. Kár félni és pánikolni egyébként. Egyetlen nap, ami baromi meghatározó és iszonyatosan fájdalmas. De az igazi próbatétel utána jön. 1-2 év múlva pedig szépülnek az emlékek.

#5

Úgy értettem, hogy aki azt hitte, neki menetrend szerűen megy a szülése, ő aztán nem kér oxitocint, neki gátvédelme lesz, meg kádban vajúdik, aztán olyan komplikációja lesz, hogy örülhet, hogy életben marad a babával együtt, aztán azon sír évek múltán is, hogy neki nem úgy alakult, ahogy elképzelte...

Most ez így egy szélsőséges példa, de tényleg ezt szűrtem le, minél több idealista elvárása volt az adott anyukának, annál nagyobbat koppant.

Bár én ezen a ponton már eléggé untam a terhességet és elegem volt belőle és már alig vártam, hogy vége legyen, azért nyilván az ismeretlentől fél az ember. Én szülésfelkészítő videókat nézegettem, meg belegondoltam, hogy ha a faluszéli C-k meg a középkori nők is megszülnek, akkor nekem sokkal jobb dolgom lesz, mert kórházban leszünk, felkészült orvosokkal meg minden, és ettől nekem már jobb, mint bárkinek korábban.

Egyébként igazat adok egy korábbi válaszolónak, nem a szülés a nehéz része :D Két gyerekem van, a másodiknál már úgy voltam vele, hogy csak essünk túl a szülésen, hogy kezdődhessen végre a valódi próbatétel :D Szülni bármikor mennék most már, az csak egy nap az életedből (nyilván nem akarom lekicsinyelni, fontos és nagyon meghatározó nap, de akkor is csak egy nap), ami igazán kihívás az tényleg utána jön. Szerencsére nem egyből, van egy kis szünet, de azért a nehéz rész tényleg nem a szülés.

(Bocsánat mindenkitől, akinek traumatikus meg borzasztó embertelen szülése volt, nyilván a fentiek a viszonylagos problémamentes szülésekre vonatkoztak, amiből egészséges baba lett és az anya sem szenvedett tartós traumát/károkat)