Magánban ha császármetszést kér a kismama, lehet altatásban is, nemcsak gerincérzéstelenítéssel?
Szerintem nem lehet ilyet kérni, legalábbis szóba se került nálunk pedig magánban szültem.
Viszont ha félelem miatt kérdezed, szeretnélek megnyugtatni, hogy sürgősségi császárom volt, szóval lett volna min stresszelnem, rosszul vagyok minden műtét gondolatától is, de valószínűleg nyugtatót is adnak ilyenkor, mert olyan halál nyugodt voltam a műtét alatt hogy nemigaz. Valamint olyan érzéstelenítést kaptam amivel lehet a fejet emelgetni utána is, és műtét közben baromi álmos lettem, küzdenem kellett hogy ne aludjak el.
#6: ahogy írtam is, hivatalosan nem lehet kérni, és emiatt az orvosok sem szokták reklámozni, de ha mégis kéred, meg lehet beszélni, hogy találjanak rá okot.
Bármennyire is "szülésszépsége", meg így úgy amúgy, ha nő lennék, én sem szeretnék olyan fájdalmakat átélni, ha a végeredmény ugyanaz.
6# De jó neked. Szerencsés vagy akkor. Én meg végig kész voltam a sürgős császár alatt, többször elszállt a pulzusom is, nem tudtam megnyugodni, egyszerűen a tudat, hogy ébren vagyok miközbe felvágnak, cibálnak ide oda. Már akkor bepánikoltam, amikor a zöld lepedőt oda tették a nyakamhoz, hogy ne lássak. Hüvelyit szerettem volna nyilván inkább. Pedig eü-s vagyok, tudom mi zajlik ott,de akkor is mindig horrorsztorinak tartottam, hogy ébren vagy de felvágnak. Ez van. De így igaz, veszélyes a babára nézve. Ha veszélytelen lenne egyébként biztosan sokan élnének vele egyébként.
2# Ha még fizet is érte az ember, na hadd döntse már el. Nem a te tested.
7, nekem is sürgősségi császàrom volt, de bár simán szültem volna.
Mondjuk könnyen vettem utána a fájdalmat, de egy császárból mint nagy hasi műtétből sokkal nehezebb felepülni mint egy hüvelyi szülésből.
És nem nem veszélytelenebb a babára nézve a császármetszés, de nyilván ha mérlegelni kell, és az a tét hogy életben marad-e a gyereked ha nem veszik ki belőled pár percen belül nem kérdés mit választ az ember…
Kérdező, engem altattak de csak mert nem állt be a spinál és nem volt már időnk szarakodni. Így nem éltem át a gyerekem születését, átaludtam az aranyóràt, mire magamhoz tértem meg ő aludt be estig, így órákkal a születese után tudtam először mellre tenni.
Alapvetően jobb a babának és neked is a gerincérzéstelenítés, de ha nyomós ok van rá, elaltatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!