Hogy lehettem ilyen?!
Csak ki akarom írni magamból, mert rágja a lelkemet...
A második gyerekünk született. A harmadik trimeszter nagyon stresszes volt magzati betegség gyanúja miatt, a szülésélmény nem volt éppenséggel kellemes, ha nem is súlyosan traumatikus, de megviselt. Hajnalban szültem, estig nem szoptathattam, onnantól jóformán egész éjjel mellen volt a baba, hogy bepótoljam a kimaradt időt és beinduljon a tejem. Ergo már két éjszaka nem nagyon aludtam.
Másnap délután jött a család látogatóba. A férjem azzal indított: "Szia XY (a baba). De hülye neved van." Mindezt azért, mert két hasonló név között vaciláltunk és végül az lett, amit én szerettem volna. Ezt még lenyeltem. Aztán kioktatott, hogy ne kapassam el az egy napos gyereket, ne kapkodjam fel minden nyikkra. (Tuti a sógornőm beszélte megint tele a fejét, mert amúgy normális szokott lenni.) Ekkor már jeleztem, hogy ez nem a megfelelő pillanat ezen vitatkozni, egész éjjel nem aludtam, hulla vagyok, de majd beszélünk róla, ha úgy gondolja. Pár perc múlva anyukámmal meg férjemmel hármasban álltunk a folyosón, már búcsúzkodtunk, anyukám mondta, hogy feküdjek le, pihenjek. Erre férjem rávágta ilyen lekezelő, vicceskedő hangsúllyal, hogy "áh, pihent eleget".
Ekkor nem tudom, mi ütött belém, de sípcsonton rúgtam. Papucsban voltam, nem hiszem, hogy fájdalmat okoztam, de akkor is. Nem is tudom, hogy búcsúztunk el, de később anyukám iszonyatosan lecseszett, hogy hogy lehetek ilyen a férjemmel, tönkretettem mindannyiuk számára ezt a napot, ő hazáig sírt, ők mindenben segítenek, erre ezt kell látnia... stb.
Addig magamban fortyogtam, de be kellett látnom, hogy igaza van, és bár ő csak az események végét látta, nincs az a hormongőz, ami mentség lenne. Az éjszaka közepén írtam a férjemnek, hogy bocsánatot kérek, és azóta se beszéltünk róla...
De a szájízem rossz, és ha visszagondolok a kisfiam születésére, ez a pocsék emlék ugrik be. Szégyellem szóba hozni, pedig nyilván meg kéne beszélni, de nem megy. Egyébként jó a kapcsolatunk, szeretetben élünk, sokat viccelődünk, és talán ő is csak poénkodni próbált, csak rosszul vettem a hülye hormonok meg fáradtság miatt. Akkor sem kellett volna, borzasztóan szégyellem magam. Olyan jó lenne visszacsinálni...
Azért kíváncsi vagyok hogy akik tökönrúgásra biztatnak egy random idegent a neten, a valóságban tényleg tökön rúgnák-e a férjüket három bunkó beszólás miatt. Jahh de persze tudom a választ, ebben a kategóriában a házasságokban minden oké, sehol egy bunkó beszólás egyik részről sem, sem egy emelt hang, sehol egy hangosabb szóváltás.
Miközben ha benézünk a házasság topicba, ott olyan problémák fordulnak elő, amiért minimum leszúrás járna, ha nektek tökönrúgást ér három bunkó beszólás.
23-as, úgy mégis mitől elfogadhatóbb számodra a lenézés, pocskondiázás, utasítgatás, mint a tökönrúgás?
És igen, bármily meglepő, olyannal, aki ilyen empátiahiányos tapló, nem kötöm össze az életemet.
Tegnap ebédnél a kajáldában egy baráti páros ült mellettem. Kb. 20 percig öntötte a sz*rt a párjáról a csaj a szembenülő srácnak, de olyan sztorikról, amiknek nekem a fele is elég lett volna ahhoz, hogy már rég kipattintsam. Amikor végre szóhoz jutott a szembenülő srác, csak annyit mondott, hogy ő nem akar beleszólni, ő pontosan ilyen szülőkkel nőtt fel és ez csak egyre rosszabb lesz, a helyében elhagyná a srácot. Na mondom szegénykémnek gyenge próbálkozás, de hátha. Erre 20 perces védőbeszéd következett, hogy de amúgy egy szent és segít és fejlődik és szerelem és úristen... Na a végén már komolyan azt éreztem, hogyha még egy mondatot hallok ettől a csajtól, én megyek oda, rángatom fel és rázom meg és mondom az arcába, hogy ne legyen már egy s*egg, aki hagyja, hogy lábtörlőnek használják.
Na neked kb. ugyanezt tudom mondani. Hibáztatod itt magad olyan dolgok miatt, amik abszolút elvárhatók lettek volna az adott szituban és még mentegeted is a párodat. Valóban baj van veled, de nem úgy, ahogy te gondolod. :)
Ezt még olvasni is rossz. És a legszörnyűbb, hogy az összes résztvevő közül még te szegyelled magad. Igen, meg kéne beszélni de nem úgy, ahogy te gondolod. A ferjednek kéne szegezned a kérdést, hogy drága férjem, azért azt meséld már el, hogy mégis mi a franc volt veled a szülésem másnapján a kórházban, hogy úgy viselkedtél, mint egy komplett tapló idióta? Mi bajod volt ugy mégis? Rád se ismertem, bakker. Ha jönne azzal, hogy de bokánrúgtál, akkor közölném vele, hogy abszolút megérdemelted, nem gondolod? Még hogy "de hülye név"? Meg elkapatom? Meg pihentem mar eleget? A szülésem után nem egészen 24 óraval? Szégyelld magad.
Tudod, mi a legnagyobb baj? Hogy ez a beszélgetés soha nem fog megvalósulni. Ha fel is merül a sztori, te a padlón fogsz csúszni, hogy te vagy a hibás, mindenki más pedig nagyvonalúan "megbocsát", es ezért még te legyél hálás. Sajnos nem szép dolgokat vetít előre ez az eset. Anyádat már nem is mondom, az külön sztori, nyilván ő nevelte beléd ezt a megalázkodást, meg hogy el kell tűrnöd mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!