Hogy lehettem ilyen?!

Csak ki akarom írni magamból, mert rágja a lelkemet...

A második gyerekünk született. A harmadik trimeszter nagyon stresszes volt magzati betegség gyanúja miatt, a szülésélmény nem volt éppenséggel kellemes, ha nem is súlyosan traumatikus, de megviselt. Hajnalban szültem, estig nem szoptathattam, onnantól jóformán egész éjjel mellen volt a baba, hogy bepótoljam a kimaradt időt és beinduljon a tejem. Ergo már két éjszaka nem nagyon aludtam.

Másnap délután jött a család látogatóba. A férjem azzal indított: "Szia XY (a baba). De hülye neved van." Mindezt azért, mert két hasonló név között vaciláltunk és végül az lett, amit én szerettem volna. Ezt még lenyeltem. Aztán kioktatott, hogy ne kapassam el az egy napos gyereket, ne kapkodjam fel minden nyikkra. (Tuti a sógornőm beszélte megint tele a fejét, mert amúgy normális szokott lenni.) Ekkor már jeleztem, hogy ez nem a megfelelő pillanat ezen vitatkozni, egész éjjel nem aludtam, hulla vagyok, de majd beszélünk róla, ha úgy gondolja. Pár perc múlva anyukámmal meg férjemmel hármasban álltunk a folyosón, már búcsúzkodtunk, anyukám mondta, hogy feküdjek le, pihenjek. Erre férjem rávágta ilyen lekezelő, vicceskedő hangsúllyal, hogy "áh, pihent eleget".

Ekkor nem tudom, mi ütött belém, de sípcsonton rúgtam. Papucsban voltam, nem hiszem, hogy fájdalmat okoztam, de akkor is. Nem is tudom, hogy búcsúztunk el, de később anyukám iszonyatosan lecseszett, hogy hogy lehetek ilyen a férjemmel, tönkretettem mindannyiuk számára ezt a napot, ő hazáig sírt, ők mindenben segítenek, erre ezt kell látnia... stb.

Addig magamban fortyogtam, de be kellett látnom, hogy igaza van, és bár ő csak az események végét látta, nincs az a hormongőz, ami mentség lenne. Az éjszaka közepén írtam a férjemnek, hogy bocsánatot kérek, és azóta se beszéltünk róla...

De a szájízem rossz, és ha visszagondolok a kisfiam születésére, ez a pocsék emlék ugrik be. Szégyellem szóba hozni, pedig nyilván meg kéne beszélni, de nem megy. Egyébként jó a kapcsolatunk, szeretetben élünk, sokat viccelődünk, és talán ő is csak poénkodni próbált, csak rosszul vettem a hülye hormonok meg fáradtság miatt. Akkor sem kellett volna, borzasztóan szégyellem magam. Olyan jó lenne visszacsinálni...