Szombathelyi kórházról mik a rossz tapasztalatok?

Délután mentem be a férjemmel (apás szülés).

Bekísértek a vajúdóba és ott hagytak minket. Mikor nyögtem egy nagyot, egy nővér rám szólt(!) hogy ennyire nem fájhat.

Este hétkor oxitocint adtak, mert leállt a szülés, majd be...tam, már bocsánat, de nyögni nem mertem, nehogy megint leoltsanak. Mikor az orvos végre megnézett, megkérdeztem tőle, hogy kaphatnék-e fájdalomcsillapítást.

Adoki csak annyit mondott, idézem: A szülő nő fájdalmát nem kell enyhíteni. (szült már, vagy mi?!)

fél tízkor elfolyt a magzatvizem, barnászöld volt, én rögtön aggódni keztem, kértem a férjem, hogy szóljon a szülésznőnek. Tudtam hogy ez nagy baj. A hölgy csak annyit mondott: Zöld,és?

Utánna a nőgyógyás kinyomta belőlem a maradékot, de úgy, hogy már ordítottam.

Ekkor mondták, hogy téraránytalanság van, és császároznának. Altatást kértem.

Bent a műtőben, megkérdeztem miután előkészítettek, hogy mikor jöhet be a férjem. Annyit mondtak, hogy altatásnál nem engedik be. Ekkor majdnem rámtört a sírás, ezért megkérdeztem,mikor kezdünk. Hát a doktor úr még itt sincs.

10 percig kikötözve vajúdtam a hideg műtőben, eléggé megalázó helyzetben, hozzám sem szóltak, ott nevetgéltek.

Miután felébredtem, kértem a nővért, aki bent volt, hogy segítsen átfordulni, mert abban a helyzetben szörnyen fáj mindenem. Azt mondta mindjárt jön. fél óra múlva sem volt sehol sem. Az asztali lámpája egyenesen az arcomba világított... Utánna jött egy másik hölgy, mondta hogy forduljak hátamra. Nem volt hajlandó segíteni. Megkérdeztem mit csinál, annyit mondott, semmit.

Olyan durván vizsgálta meg a hasamat, hogy elsírtam magam.

Megkérdeztem kaphatok-e fájdalomcsillapítót. Mondta hogy persze, mindjárt.

Reggel normális nővér volt, megkérdeztem, hogy kaptam-e fájdalomcsillapítót. Én hülye azt hittem, csak nem használt. Megnézte a lapokat az asztalon, és mondta hogy nem. Akkor kaptam az infúzióba egy adagot.

A csecsemősök sem voltak valami kedvesek. Kezdő anya vagyok 19éves.

Szóltam hogy kaki van és megkértem a nővért, hogy segítsen.

Végül a szobatársam segített, aki kétszeres anya.

Egy nővérke volt hajlandó segíteni, de őt régebb óta ismerem, egy helyen laktunk. Neki akartam adni 20E ft-t, de nem fogadta el, mondván hogy nektek nagyobb szükségetek van rá.

Még az a hölgy volt normális és kedves velem kirívóan aki hazamenetel előtt vizsgálta a lányomat.

A dokik nevére nem emlékszem. Vele is hazamenetelkor találkoztam. Mikor megláttam levert a hideg verejték, lesápadtam, és remegni kezdtem. Ő odajött, tette a szépet, hogy milyen édes a kislányunk, milyen helyes pár vagyunk...

Azt tudom ha mégis újra szülnék akkor a Barabás dokinál.

Nem is voltam a betege, hanem a szobatársam, mégis odajött hozzám, megkérdezte hogy vagyok, óvatosan megvizsgált. Nem ügyeletben!

Eltávkor ő volt ügyeletben, és a varratomat is ő szedte ki. Humoros és az emberekkel törődő orvos.

Férjem elmondta, hogy egyedül az altatóorvos volt vele normális, ő szólt a nővéreknek, hogy hadd nézze meg a lányunkat, mert nem hagyták neki. Hozzám is csak neki volt kedves szava.

Ha a szülésre gondolok még most is a sírás szélére kerülök, annyira rossz élmény volt. Nem biztos hogy újra végigcsinálnám.