A szülés tényleg borzasztó, vagy lehet pozitív élmény is?

Szerintem ki hogyan éli meg. Illetve az emlékek megszépülnek idővel.

Akkor és ott baromi rossz ez vitathatatlan, de érdekes nekem a fákdalom emléke úgy 3-4 hét után törlődött. Hónapokkal később már tök más színezetű emlékeim voltak, de tudatosítottam magamban, hogy na azért 2x gondoljam meg akarom-e újra :D

Hát én lelkileg úgy készültem, hogy borzalmas lesz. Annyira nem volt az, persze nagyon fáj meg minden de nem gondolom, hogy annyira rosszul viseltem, mint előtte hittem. De nekem komplikáció mentes szüléseim voltak, úgy más.

Nekem egyébként elég magas a fájdalomküszöböm is.

Igaz nálam már évek teltek el az utolsó szülésem óta is, már most szép emlék utólag.

Ez abszolút szubjektív, millió dolgon múlik és ennek csak egy része, hogy ki hogy éli meg. Nyilván a fájdalomküszöb, a vajúdás időtartama, komplikációk, ilyen-olyan nehézségek, ésatöbbi ésatöbbi. Nekem 2 szülésem volt, mindkettő beavatkozásmentes, gyors és problémamentes (viszonylag, a második gyerek belekakilt a magzatvízbe, ezért oxit kaptam és nem hagytak szabad pozícióban vajúdni/szülni, mert végig a ctg-re kötve kellett lennem), szép emlékek. Fájni fáj, de valahogy abban a helyzetben nekem a fájdalom nem volt olyan egetverő. Az első szülés utáni órákban is amikor írtam a barátnőimnek, hogy megtörtént a dolog, úgy nyilatkoztam hogy bár nem csinálnám minden hétvégén újra, nem is olyan vészes ez az egész :D És akkor még nagyon friss volt az élmény, azóta eltelt egy csomó idő és még annyira sem érzem borzasztónak. De ez teljesen más az én számból, mint valakiéből, akinek sürgősségi császármetszése volt 30 borzasztó órányi vajúdás után vagy akiből úgy kellett kikönyökölni a babát netalán valami komplikáció merült fel és baj történt a végén. Minden szülés más, minden nő más, minden helyzet más, nagyon nem lehet erről egyértelműen kijelenteni, hogy ilyen vagy olyan. Ezt az adott nő, adott pillanatban tudja csak elmondani, hogy számára milyen, senki sem tud általánosítani róla.

Annyi biztos, hogy fáj és véres, ez kb minden szülésre igaz (császáros és természetes szülésre is). Minden más egyéni.

Április elején szültem. Vagyis akartam volna, de indítottak.. 16 óra vajúdás után sürgősségi császárra esett sor. A császár gondolatától is rosszul voltam, teljesen kizártam a lehetőségek közül, annyira rá voltam hangolódva arra, hogy simán megszülök majd. Nem rajtam múlt, hogy nem. Császár után 1 nap volt kellemetlen. Műtét után 5 órával már fel keltem, jártam. Rá egy órára hozták a picit és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Azt hittem, hogy fájdalmas lesz. Nekem nem fájt a sebem, mintha semmi sem történt volna velem, úgy éreztem magam. Ha szívós vagy és egyből fel állsz amikor mondják, nem lesz baj. De én nekem nagyon magas a fájdalom küszöböm.

Ezek ellenére depresszióba estem. Borzalmas egy szülés volt.. 2 hét kellett kiheverni. Addig esténként is remkepek villantak be pl a kézzel tágításról...

Megérte, igen. De sajnos borzalmas volt. Az viszont csodás amikor végre ott van veled az a kis ember. Most volt 2 hónapos a fiam hatodikán, már most vissza sírom az első időket együtt.. sosem jön vissza már ami elmúlt.

Ez egy nagyon érdekes dolog, mert ahogy a 8-as írja, egyszerre volt borzalmas és mégis csodás.

Nekem durva szülésem volt, hosszú, a végén már azt se tudtam, hol vagyok vagy ki vagyok, ordítottam, mint a sakál, sosem éreztem ilyen fájdalmat, de valahogy mégis pozitív élménynek mondanám. Nem vette el a kedvem a második szüléstől, pedig én aztán megszenvedtem, de az emberben annyira dolgoznak ilyenkor a hormonok, hogy mégis jó élménynek tartom összességében, olyannak, amit máskor sosem éltem még meg