Megéri a szülési fájdalom? Ti hogy éreztetek közben? Nálatok előjött az a gondolat, hogy bele fogtok halni?

Nem, nem fordult meg ilyesmi a fejemben.

És lehet, hogy ez most furcsa lesz, de migréned vagyok, és hogy őszinte legyek, egy 2-3 napig tartó migrénes roham nekem nagyobb szenvedés, mint a szülés volt. Pedig első szülés, indítással, oxival. De egyáltalán nem volt szörnyű. Fájt persze, de messze nem éltem meg életem legnagyobb, belehalok fájdalmaként.

Szerintem ez nagyon egyéni dolog, hisz mindenkinek más a fájdalomküszöbe.

Nekem megérte.

Nem hittem el, hogy a vajúdás lesz a fájdalmasabb része, pedig sokszor olvastam. És nálam is így lett. Erre a fájdalomra nem lehet számítani szerintem amíg nem éled át. Aztán a kitolási szakasz már tényleg semmi volt, még beszélgetni meg mosolyogni is tudtam a nyomások között.

Természetesen megérte.

Sokan mondták, hogy amikor már azt érzem, hogy tényleg nem bírom tovább, na akkor jön el a vége. És tényleg így volt. A vajúdás vége volt nekem a legborzalmasabb, akkor már tényleg azt éreztem, hogy nem bírom, kész, ennyi, öljenek meg. Az valahogy nem fordult meg a fejemben, hogy belehalok, csak hogy nem bírom, ennyi, azt akarom, hogy örökre megszűnjön a fájdalom. Sírtam is egy nagyot. Aztán jött is a kitolás, amit én már nem éltem meg olyan rosszul. Igazából összességében fél-1 óra volt szerintem, amire tényleg azt mondom, hogy iszonyat brutális volt! Dehát ki lehetett bírni, hisz itt vagyok.

16 órát vajúdtam a kislányommal.

Az utolsó 4 óra volt brutál,ott már nem igazán voltam képben.

Nem volt olyan gondolatom,hogy meghalok,mert semmilyen gondolatom nem volt már.

De egyébként kb. erre számítottam,nem volt jobb,de rosszabb sem.

Az ágyon fekve egy kis résen keresztül néztem magam elé néma csendben és vártam,hogy vége legyen.

A hosszú vajúdás után cserébe a kitolás 5 perc és 3 nyomásból meg volt vágás,repedés nélkül.

Amikor kibújt és meghallottuk a kis hangját,ráfektették a mellkasomra....

Számomra leírhatatlan érzések ezek és bármikor újra kezdeném érte!

Az első pár hétben azért nem tudtam elképzelni,hogy ezt újra bevállaljam,de most 1 évvel később már ugyanolyan izgalommal várjuk a kistesóját,mint őt.

Este 10-kor folyt el a magzatvizem, aztán 11-kor kezdődtek a fájások.

Hajnali 1 órakor 5 percesek voltak.

Reggel 8-9 környékén kaptam epidurálist, de akkor már 30 órája ébren voltam, kb. a világomról nem tudtam.

11-kor kaptam oxitocint, nagyjából onnantól kezdve éreztem úgy, hogy biztosan meghalok, és engem már nem érdekel semmi, csak szedjék ki belőlem a gyereket…

Fél 12-kor voltam 4 cm, akkor voltak 3 percesek a fájások.

Aztán mikor bejött a szülésznő, hogy akkor mostmár kezdhetjük a bulit, megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy végre vége lesz. 15:15-kor megszületett.

Szakadtam elég sokat, könnyebb volt megmondani, hogy hol nem varrtak.

A varrataim még 3 hét után is kegyetlenül fájtak.. Akkor mondtam, hogy inkább bevállalnék most rögtön még egy szülést, csak ne fájjon ennyire, hogy még ülni sem bírok.