Most akkor sietni kell, ha elfolyt a magzatvíz, vagy nem?
Első terhességemnél éjszaka folyt el a magzatvíz. Akkor volt fogadott szülésznőm, hívtam is, mondta, hogy nyugodtan tusoljak le, és utána menjünk be (persze kérdezte, hogy minden oké-e, tiszta volt a magzatvíz, stb). Az elfolyáshoz képest 13 órával született meg a babánk.
Most megint terhes vagyok, és mondta a védőnő, hogy ha elfolyik a magzatvíz, azonnal kórház, akár mentővel, mert nem tudni, mennyi magzatvíz marad, biztonságban van-e a baba vagy sem.
Én úgy tudtam eddig, hogy nem kell sos rohanni, ha elfolyik a víz, de most ez elbizonytalanított. Túlzott a védőnő, vagy tényleg inkább sietni kell ilyenkor? Csak mert a férjem kb másfél óra alatt érne haza a munkahelyéről, és még kb 1 óra lenne beérnünk innen a kórházba. Tehát alsó hangon 2,5 óra telne el, mire bejutok. Ha nincs gond, akkor én túlzásnak tartanám a mentőt, persze csak ha valóban nem indokolt.
Megkérdezem majd az orvost, akihez terhesgondozásra járok, illetve tartom a kapcsolatot a szülésznővel is, de egyelőre nem beszéltem még velük erről. Csak a védőnő bogarat ültetett a fülembe ezzel...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Leírom nálunk hogy volt.
Budapesti magánklinika.
Hajnal kettőkor kezdett folyni a magzatviz. Nem ömlött mint a filmekben, de azért folyt. Felhivtam a kórházat, ahol azt mondták, feküdjek nyugodtan, és 4 körül telefonáljak újra, hogy mi a helyzet, kivéve ha a fájások nagyon sűrűek lesznek. Mert akkor indulás.
Eljött a 4 óra, sehol egy fájás.
Végül ekkor már berendeltek reggel hétre.
Végeztek CTG-t, minden okés volt a babával.
Végül 9kor kötöttek oxitocint, mivel addig egyetlen kósza fájás se volt.
11re meglett a baba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ez a hülyeség onnan terjedt el, hogy elvileg ha megreped a burok, előeshet a köldökzsinór, és emiatt kell azonnal mentőt hívni. ű
1. Ha kis mennyiésgű víz folyik el, akkor a magzat feje már be van illeszkedve, tehát nem fog előesni a zsinór.
2. Ha nagy menyiségű magzatvíz zúdul ki fájások nékül, akkor általában még alig nyitott a méhszáj, egy 2 cm-es méhszájon keresztül meg nem nagyon esik előre a zsinór.
3. Ha elő is esik, ahhoz azért fájások is kellenek, hogy a koponya odanyomódjon és gondot okozzon.
4. 6 éve dolgozom szülészeten, egyetlen egy darab köldökzsinór előesést láttam, ő is a saját lábán jött be, faros magzattal és mivel a far nem nyomta a zsinórt, az égvilágon semmi baja nem volt a magzatnak...
5. Ha mentőt is hívsz, a mentőben nem tudnak sem szívhangot hallgatni, sem manuális vizsgálatot végezni. Tehát ha elő van esve a zsinór, a mentős akkor se fogja észre venni...
Felesleges pánikkeltés az egész. Semmi bajod nem lesz, ha letusolsz, összekészülsz és bemész.
Köszönöm a válaszokat!
Első szülésnél azért elég sok víz elfolyt, legalábbis úgy tapasztaltam. Kb mintha bepisiltem volna. Alattam volt egy inkontinencia ágybetét, az elég rendesen elázott. Kb. 1 órával ezután már benn voltunk a kórházban (közelebb laktunk akkor hozzá), elsimult szűk 2 ujjnyi méhszájjal. Az #1-es válaszolóhoz hasonlóan nekem is oxitocin kellett, mert gyenge és rendszertelen fájásaim voltak, magasan volt a lányom buksija.
Ebből kiindulva, bár minden szülés más, de hasonlóra számítok. Ezért sem merült fel, hogy kapkodni kéne majd.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
6. Vagyok
Az ugyanolyanra szàmításhoz hozzáfűzn, hogy emiatt indultunk nagyon lazán
Erre alig értünk be ( a sorompón átlèpés utàn 20 perccel.. szülőszobàra érkezéstől 15 percre meglett a fiam)
Az első nem ilyen volt….
Vákuummal szedték le..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi felhívtuk a mentőket, hogy mi legyen. Azt mondták, feküdjek le, jönnek értem.
Hozzáteszem, nekem az "egész" elfolyt egyszerre, elázott az egész szoba! Mint a filmeken.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát ha én nem siettem volna, akkor otthon szültem volna meg a 3. gyerekemet.
Éjfélkor ébredtem, kimentem wc-re, elkezdett folyni, és nemigen akarta abbahagyni. Fél 1-re sikerült páromat felébreszteni, nagynehezen magamra rángatni a ruháimat és törölközőket magam alá, mert csak folyt. Kiló hússzal téptünk be a klinikára, szerencse, hogy éjszaka volt. Negyed kettőkor kint volt.
#3, ha ennyire okos vagy: mekoniumos magzatvíz esetén mi a teendő? Akkor is nyugodtan pakolászgatsz? Azzal azért nem árt sietni.
Véleményem szerint, mivel senki nem lát be, hogy mi történik pontosan odabent, jobb a biztonság és mielőbb bemenni. Kevesebb baj származhat belőle, mint ha későn érkezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!