Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Aki szült állami helyen ÉS...

Aki szült állami helyen ÉS magánkórházban is, megosztaná a tapasztalatait velem? Melyik szülésélmény volt a jobb, hol érezte komfortosabban magát? Melyiket választaná ismét?

Figyelt kérdés

A párommal 1-2 éven belül szeretnénk elkezdeni próbálkozni a babával, mind a ketten 23 évesek vagyunk.

Őszinte leszek, eddig nem nagyon foglalkoztatott az egészségügyben uralkodó káosz, állapot, szerencsére sosem kellett igénybe vennünk az állami kórházak "vendégszeretetét".


Én az éves szűrésre magánorvoshoz járok, ugye most ez az orvosfogadós dolog is megszűnt, szülnék annál, aki éppen ott van. Már ez is megijeszt kicsit, mert azzal tisztában vagyok, hogy vannak orvosok, akik nem a pályára valóak egyáltalán... Most volt ez a felvonulás is, emiatt a közösségi médiában is többen írtak arról, hogy rengeteg anyukával hogy viselkednek a kórházakban. Akár szülés előtt, akár alatta, vagy éppen utána.

Ez nagyon megijesztett, mert én alapból olyan vagyok, hogy akihez durvábban szólnak, akkor kicsit megszeppenek... Legyen az akár egy ügyintéző a bankban, vagy futár, bárki.

Egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben ez még rosszabb lenne számomra. Ráadásul nem tudom, hogy van-e arra bármelyik állami lehetőség, hogy a párom végig bent legyen velünk a kórházban tartózkodás alatt (vírushelyzettől függően, persze)? Tehát hogy ott is aludjon.


Nem merültem még annyira bele a magánkórházak áttanulmányozásába, de ahogy néztem, csomagokat lehet választani, 1-2,5 millió között.

Húzós ár, tisztában vagyok vele. Ezért szeretném kérdezni azoktól, akik szültek már mind a két helyen, hogy megéri ezt a pénzt kifizetni, vagy annyival nem magasabb szintű az ellátás?



2021. nov. 30. 12:57
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:
Ez valóban így van, én sem, szültem még de erről hallottam én is
2021. nov. 30. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 anonim ***** válasza:
Igen állami ebben elvileg jobb, de nálam az orvos olyan flegmán állt a császáromhoz, sőt próbált lebeszélni róla hogy tuti keveset csinált ilyet. Vírus miatt meg nem mehettem másik kórházba és a többi doki szabadságon volt, szóval így lett magán. Amúgy magánban profi szülészek, sebészek vannak és a szerződésben benne van hogy nagy baj esetén Kórházba visznek,de láttam újszülött ellátó szobát is, szóval annyira nincsenek lemaradva,legalábbis a Duna medicalban.
2021. nov. 30. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
100%

Magán intézményekkel szemben sokszor ez a legfőbb érv, hogy ha baj lesz, akkor visznek államiba.

Én az orvosommmal annak idején ezt a témát nagyon alaposan átbeszéltem, és az azért nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a kórházak elég konolyan felszereltek, ultra nagy gebasznak kell lenni, hogy az anya vagy a baba állapota miatt menni kelljen.

Az összes kórház Facebook csoportját átolvastam előtte kb évekre visszamenőleg, és egyetlen ilyen esettel sem találkoztam.

Az megint más, hogy koraszülöttet nem tudnak ellátni, de az előre meg van mondva, hogy ha idő előtt jön a baba, akkor ne menj be.

2021. dec. 1. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
71%

Na ezt nevezem én szorongásnak...

Évekre vagy tőle de már olvasni is szörnyű a leírásokat.

Én államiban,a hugom magánban szült, mindketten idén.

Én teljesen pozitív élményekkel jöttem haza, a szobatársaimmal azóta is tartjuk a kapcsolatot, a húgom megalázva,elégedetlenül, nem is szeret beszélni róla. Nekem ingyen volt, neki 7számjegyű az élmény.

2021. dec. 1. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:
100%
24 elhiszem, hogy jól jártál, de azért mert állami között is van jó és rossz kórház és magánban is. Idén a vírus miatt nem mehettem volna oda ahova szerettem volna a Szent margitba, helyette a Szent Imre maradt hát ég és föld a kettő. Olyan komplukációm volt amire a szent Imrében csak egy algopyrint adtak volna, míg a Margit kórház a honlapján is leírja milyen komplex kezelest ad a problémára. Nekem speciel így megérte a magán , míg ismerősömet meg megalázták a magánban is, de sajnos előfordul mert a magánban is dolgozhat bunkó sztk nővér/orvos 😞
2021. dec. 1. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
Fu mondjuk az baromi ciki ha az ember kifizet magánban egy 7 számjegyű összeget, abban a hitben hogy majd ott jó szülésélménye lesz, és akkor full bunkók vele és pont az a kényelem és nyugalom nem valósul meg ami miatt a magánt választotta. Azért tényleg hát ott is ugyanolyan emberek dolgoznak, mint bárhol. Nekik is lehet rossz napjuk, amikor nem tudnak annyira ultra hiperszuper kedvesek lenni. A kismamának meg ott ez igazából azért lesz extrán rossz élmény, mert ott hagyta azt a rengeteg pénzt tehát már eleve sokkal magasabbak ott az elvárásai. Ellenben államiban ha valaki nem a legkedvesebb veled, akkor így legyintesz egyet hogy pff, ok... és aztán éled tovább az életed, abszolút nem hagy az emberben mély nyomot. Magánban meg gondolom úgy érzed hogy nem azt kapod a pénzedért amit kellett volna. A kórházban eleve fel vagy rá készülve, hogy valószínű nem mindenki lesz veled kedves, meg másak a prioritások is. Nekem nincsenek olyan igényeim állami kórházban hogy mindenki körülöttem forogjon és nyalják ki a valagamat, de épp ezért ha lesz ott egy kedves orvos vagy egy figyelmes nővérke, akkor nekik biztos sokkal hálásabb leszek, mint magánban lennék. Legyen egészséges a baba is és én is szülés után, legyen kaja, legyen jó hőmérséklet, tiszta mellékhelyiség. Aztán ha ezek az alap dolgok megvannak, én ezt a 3 napot fél lábon is kibírom.
2021. dec. 1. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:

Van magánban is rossz élmény, meg államiban is jó.

Csak épp az arányok….na az a nem mindegy.

2021. dec. 1. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 anonim ***** válasza:
Engem nem az érdekelt hogy ezért a pénzért bunkók lesznek e velem, hanem hogy hozzá értő legyen a doki, aki a szerződés miatt majd nem mer hibázni. Ilyen téren a magán volt a jó választás.
2021. dec. 1. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/35 anonim ***** válasza:
Mert gondolod az állami egészségügyben dolgozó orvosok nyugodtan "mernek hibázni" mert nem köti őket egy konkrét szerződés? Nekik se érdekük hibázni, egy orvosi műhibáért ugyanúgy bíróságra fogják citálni és elveszik a diplomáját vagy legrosszabb esetben börtönbe is kerülhet. Nem babra megy nekik sem a játék, attól hogy ott nem írsz alá egy szerződést a kapuban.
2021. dec. 1. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:

Mondjuk mire odajutsz, változhat újra a törvény, és egy kórház színvonala is javulhat vagy épp zuhanhat rövid idő alatt, ezért szerintem ennyire előre nem érdemes tervezni.

Ha odakerülök, én is magánba megyek. Nem azért, mert kifejezetten félek az államitól, nálunk a körzetes kórház szülészete sem annyira vészes. Az ok egyszerű: nem császároznak államiban, csak ha vészhelyzet van. Én viszont nem szeretnék hüvelyi úton szülni, tehát marad a magán. Mivel ez itt sajnos nem Németország, ahol a nőnek van szabad választása.

2021. dec. 1. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!