Van, aki nem császárra készült, de az lett, és kudarcként élte meg?

Én nagyon nem arra készültem. Így letaglózott, amikor 32. hétben közölte az orvosom, hogy a mélepény még mindig a méhszájnál van és emiatt csak császár lehet. Hetekig tartott mg feldolgoztam. Ám mire odakerültem nem éltem meg kudarcnak. Ám el tudom képzelni, hogy ha más a szitu és elindul a szülés, és mégse sikerül és császárral végződik, akkor azt még nehezebben éltem volna meg és tuti bennem lett volna a kudarc érzése is.

(és nem, nem varázsmondat, hogy "de mindketten egészségesek vagytok" és aki nem érti miért, annak nem szükséges erre reagálnia, mert az csak egy meddő eszmecsere lenne)

Sohasem kudarc, mert nem a te akaratodon, döntéseden múlik csak és kizárólag. Másrészt pedig semmivel sem kevesebb, mint egy hüvelyi szülés, hisz mind a kettőnek ugyanaz a lényegi eredménye: a baba.

Én pl. hüvelyi úton szültem, ami se nem kudarc, se nem dicsőség számomra. Az orvos oxitocynnal gyorsított és tágított, pluszban jól elkábított hozzá, hogy elviselhető legyen. Teljesen passzív voltam az egész folyamatban, szinte semmit nem csináltam azon kívül, hogy csukott szemmel feküdtem. Erre is lehetne akkor mondani, hogy "nem küzdöttem" érte. Engem ez pl. nem érdekel. Az a lényeg, hogy anya és baba is egészséges legyen, és minél kevesebb károkozással történjen a szülés/születés. Ha ehhez császár kell, akkor legyen az. Ha hüvelyi szülés, akkor pedig az.