Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Akik a császármetszést választ...

Akik a császármetszést választották szülésnél, megbánták a döntésüket?

Figyelt kérdés

Még nem vagyunk a célegyenesben, de én egyre inkább tartok a szüléstől.

Az orvosom azt mondta, hogy a hüvelyi szülésnek és a császármetszésnek is megvannak a maga kockázatai, egyikre sem akar rábeszélni és hogy van még időm ezt átgondolni.

A baba szépen fejlődik, egyelőre problémamentes a terhességem.

Viszont több dologtól is tartok, féltem a kislányunkat is, magamat is. Úgy érzem, hogy a császármetszés kevesebb rizikót tartogatna, főleg a programozott, hiszen ott előre tudunk kb mindent, hogy mikor mire készüljünk. Félek, hogy egy hüvelyi szülésnél teljesen kicsúszna a kezemből az irányítás, ráadásul ott van a fájdalom is...

Tudom, hogy a császármetszésnél "utána fáj" és nem úszom meg ott sem, de azt a fajta fájdalmat jobban tolerálnám, mint azt, ami a vajúdással, szüléssel jár.

Két barátnőm végzett most az orvosin, mind a ketten azt mondják, hogyha szülnének, csakis császárral... Anyukám is elbizonytalanított, mert azt mondta, hogy az embertelen fájdalom és szerinte képtelen lennék kibírni.

Plusz fiatal vagyok, egy műtétből könnyen regenerálódnék, de lehet, hogy a hüvelyi szüléssel olyan sérüléseim lennének, amik egy életen át elkísérnek.


2021. szept. 16. 14:08
1 2 3 4 5
 41/43 anonim ***** válasza:
53%
Életem legjobb döntése volt a császár.
2021. szept. 19. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/43 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem kár volt kiírnod a kérdést, mert már megfigyeltem hogy ebben a kérdésben mindenki a saját nézőpontját védi. Mindig ugyanilyen vita alakul ki. Szerintem érdemes csak azokat a válaszokat figyelembe venni akik mindkét módon szültek. Ott tényleg van összehasonlítási alap.
2021. szept. 19. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/43 anonim ***** válasza:
100%
Én magánban szültem. Több, mint egy millió volt. Én kértem a császárt. Ennyi pénzért azt csinálnak, amit Te akarsz. Nagyon megbántam. Semmi se indokolta. Elég sok panaszom van azóta (hasfájás, vérzés zavar) és lelkileg is megviselt. Úgy érzem kimaradtam valamiből. Vajúdtam 6 órát és mégsem próbáltam meg, mert ugye ott a szerződés, amiben császárt kértem. Utólag okosabb az ember. Mindenkit lebeszélek, aki kényelmi okokból kéri… egy baromság!
2022. nov. 20. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!