A fájdalom a legdominánsabb, vagy sodródsz az eseményekkel, és csak utólag tűnik fel, hogy te jó ég, ez nagyon fájt?

Velem is valahogy nagyon kegyesek voltak a nőrokonaim (anyám anyósom stb.) mert annyit mondtak hogy : Fáj, fáj de mikor megszületik az úgyis elsöpör minden szenvedést.

Én kis bolond meg azt hittem hogy nekem magas a fájdalomküszöböm...hát azóta tudom hogy nem:)))

Borzasztóan fájt (mondjuk nekem mindkét babánál nagyon gyorsan ment a tágulás meg a kitolás is így igen intenzíven öntöttek el a fájások...de mior rámtették és megnézhettem végre őket már csak sírni tudtam az örömtől:)

Az elsőnél még szülés előtt egyáltalán nem féltem mivel nem tudtam milyen is.

A másodiknál kifejezetten paráztam ahogy közeledett a vége hogy jaj csak megszülni ne kéne nekem :)

De persze minden elfelejtődik idővel, vagy veszít az intenzitásából.

Nekem mindkét szülés kicsit ilyen homályba vész hogy mi hogy is volt..

Leírom nálam hogy volt: 18 órát vajúdtam, de úgy hogy közben cseteltem, Tv-ztem, tettem-vettem, csak az utolsó 6 órára mentünk be a kórházba, mondván, hogy ez már csak talán a szülés lesz... De a fájdalom teljesen viselhető volt. Olyan érzésem volt a derekamban mint amikor influenzés vagy és majd leszakad. De más nem fájt, nem voltak görcseim. Pedig mikor beértünk a kórházba kiderült, h FÉL ujjnyira vagyok a kitolástól.

Az a fél ujjnyi 6 óra alatt tűnt el, ill. ennyi idő kellett míg a víz elment. Ahogy a víz elment jöttek a tolófájások és az maga volt a pokol. "Azt nem mondták, hogy ez ilyen szar, mikor lesz már ennek végeeee?? azt mondta a doktor úr, hogy félre meglesz (10 percre rá, 40-re lett meg... :DDDD) A kitolás az vmi brutál volt. Mintha egy óriás dinnyét akarnál kipréselni egy szűk csövön... De pár héttel később már felidézni sem tudtam a fájdalmat, törlődött minden.

Ez tavaly volt, idén is fogok szülni és már tényleg nem emlékszem milyen fájdalom. tudom, hogy nem lesz úl jó, de egyszer már túléltem,. :DDDD