Szülés után a kórházban mennyire kezdődött el a hangulatingadozás/ depresszió Nálatok?

En ugy kezeltem, hogy adtam idot magamnak es kibogtem, amit ki kellett, aztan mint a vizes szoru kutya megraztam magam, es az eletem a megszokott kerekvagasban folyt tovabb-amennyire ez egy ujszulottel lehetseges. En mondjuk szomoru nem voltam, se a csaszar, se a nem tul sikeres szoptatas nem lokott depresszioba, pedig tudom manapsag nehany insta mami nagyon nyomatja hogy csak akkor lehet jo a kapcsolatod a babyvel ha otthon szulted es az oviban is a melled reggelizi a gyerek.. 😅

En irto boldognak ereztem magam, csak egyszeruen dobalta az elmem a szervezetem hormoningadozasa, ezert random bogni is tudtam barmin. Bizzal magadban, ennyi a kulcs.

Én nem voltam ilyen végletes. Örültem, hogy minden rendben volt, nem volt semmi komplikáció. Mondjuk úgy, hogy megkönnyebbültem. De nem éreztem jól magam. Eleve utálok kórházban lenni. Meg azért nem is voltam tökéletesen jól.

Amikor hazamentünk, akkor lett jobb, végre a saját, megszokott környezetben. De eltelt jó pár hét, mire teljesen felhőtlen lett a boldogság. Eleinte eléggé stresszeltem, hogy nehogy valamit elrontsak, első gyerek, sokat vártunk rá, a családban, környezetben sem volt mostanában kisgyerek, úgyhogy nagyon bénának éreztem magam először :D

Én nem sírni akartam, rajtam nagyon erős szorongás,aggódás volt, mivel nem volt tejem amit csak 3. nap hittek el a csecsemősök és addig könyörögnöm kellett a tápszerért, plusz a fájdalmak, a folytonos rokonhadsereg, nem bírtam enni se nagyon,aludni meg végképp nem.

Ezek mellett én nem jártam a felhők felett még ha csúnya ezt leírni is, de imádtam a kisfiam, csak nem tudtam "leereszteni".

Itthon volt olyan 1. vagy 2. hét körül mikor kijött rajtam a depresszív hangulat, kivonultam a fürdőbe sírni, férjem is türelmetlen volt velem, hiányzott a régi életem és az alvás,nyugodtság.

De elmúlt hamar, utána minden a helyére rázódott, szerencsére szülés utáni depresszióm nem volt, és úgy érzem ha lesz második gyerek ezeket tudom majd kontrollálni.

Én kb sodródtam az árral. Úgy telt el a 3 nap mintha nem is lett volna. Itthon kis túlzással azt kívántam bár visszamehetnék. Akkor kezdett leülni az egész. Bőgtem egy kicsit minden csipcsup dolgon, aztán ennyi. Most a másodiknál biztosan másképp lesz. Már most teljesen más az érzelmi töltet és persze közben ott lesz a “nagy” akiért szintén izgulhatok.

Nem is igazán készülök semmire, lesz ahogy lesz, improvizációs mód majd bekapcsol.

A kórházban még semmi bajom nem volt. Igyekeztem túlélni. Mikor hazaértem, akkor jött a blue days. Kb mindenen bőgtem, el voltam keseredve, kétségbe voltam esve, fájt mindenem, és hulla fáradt voltam. Nem is igazán volt támaszom ebben. Anyósom akárhányszor sírni vagy aludni látott leb.sz.ott , hogy nekem nem szabad szétesni, tartani kell magam, ott a babám, örülnöm kell. A férjem estig dolgozott, úgy éreztem egyedül vagyok, senkire nem számíthatok, de el kell játszanom, hogy minden happy, mert senki nem ért meg, senkinek nem tudom elmondani mit érzek, pedig romokban voltam. Tudtam, hogy boldognak kéne lennem, de nem ment. Ez aztán végül terhesség utáni depresszióba és majdnem anorexiába torkollt. Kemény időszak volt, évek kellettek mire túltettem magam rajta.

Sokkal hamarabb segítséget kellett volna kérnem, így utólag már. Talán így lehetett volna megelőzni.