Csak én vagyok így ezzel vagy tényleg igazam van?

A babának az anyatej a legjobb, szerintem ezen felesleges vitatkozni. Sajnos ez meghiúsulhat a kismama akarata ellenére is. (a tesómnál egy anyós idézte elő, aki elment neki az első hetekben "segíteni") Ha pedig valaki nem akar, akkor éljen bűntudattal, és védekezzen idétlen indokokkal...

Az én szervezetem nagyon gyorsan regenerálódik, visszaáll a "normális" kerékvágásba, így a tejtermelő hormonjaim sem virgonckodtak sokáig, pedig rengeteg tejem volt az elején, jól evett a kicsi éjjel-nappal és fejtem is. De mint a zuhanórepülés, gyakorlatilag napról napra kevesebb lett, akármit csináltam. Hát ez van, megkönnyeztem az első tápszert.:)

Ha a nők 94 %-a képes lenne szoptatni, akkor nem fogyna ennyi tápszer. Meg különbség van aközött is, hogy úgymond mennyire vagy képes. Én azt hiszem nyugodt szívvel elmondhatom magamról, hogy mindent az égvilágon megtettem, azért hogy több tejem legyen. Elolvastam, megvettem, megettem/ittam mindent ami kapható, fejtem mint az állat, szoptattam éjjel nappal, mégsem volt elég tejem. Persze végül szoptattam fél évig, de az utolsó 2 hóban már csak reggel este, ill a 2. héttől, az utolsó szopit ki kellett egészíteni tápszerrel. Éppen emiatt az elvakult szoptatási kampány miatt iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt hogy nem tudtam megadni neki mindent. Sok anyuka nem is tud a babájára figyelni, vele törődni igazán, mert csak a szoptatás és a tejcsiholás körül forog minden gondolata, tette. Sokan pedig egyenesen méregnek titulálják a tápszert, és inkább éheztetik, vagy cukros vízzel etetik a babát, mintsem tápszert adjanak. Ez is baj szerintem. Ja és az is, amikor azt mondják, hogy a nők 94 %-a tud szoptatni. Párom kórházi dolgozó, neki mesélték nemrég, hogy bejött egy anyuka, olyannyira lesoványodott csecsemővel, mint egy etióp baba, mert neki azt mondták szoptatni kell, és tud is mindenki, ő meg hát szoptatott, aztán ez lett beőle :( Én bababarát kórházban szültem, semmit nem adtak a babáknak az anyatejen kívül, császáros voltam, nehezen indult a tej, a babám ordított az éhségtől, sírva könyörögtem hogy adjanak neki valamit, azt mondták, sajnálják nem lehet, hívattam a dokit, ugyanezt mondta, erre én tehetetlen dühömben azt mondtam, hogy akkor mi innen elmegyünk, erre rám akarta hívni a gyámügyet.

A terhességem alatt végig nyugodt voltam elkönyveltem hogy szoptatni fogok és akarok és tudok stb.Nem voltam ideges majd amikor megszültem jött a sok okos ember aki kezdte azzal hogy:vettem mellszívót,bimbóvédőt,krémeket,tejtárolókat???Sorolhatnám tovább aztán mire figyeljek és úristen mi is fog történni annyira felidegesítettek hogy komolyan aggódni kezdtem és úgy jöttem ki a kórházból hogy féltem a szoptatástól minden rendben legyen és jól csináljak.Holott ennek egy természetes és csodálatos dolognak kellene lennie.Aztán jött hogy mennyit is egyen a baba a védőnő és a gyerekorvo teljesen mást mondott és egymás ellen álltak a tanácsaik,ettől megint beidegesedtem nehogy lefogyjon a bab és legyen itthon tartalékba tápszer.Minek??Miért van ez így??Elzavartam mindenkit nem hallgatok senkire úgy csinálom ahogy és amitől én nyugodt vagyok és láss csodát a baba szépen fejlődik,nem használok semmit nem fejek,csak szoptatok.Tisztelet a kivételnek és megértem milyen nehéz lehet annak aki mégsem tud szoptatni.

Hála, az én környezetemben nincs túllihegve ez a téma, teljesen természetesen reagál minden babás anyuka, akárkivel beszéltem eddig erről. Van az ismerőseim körében mindenféle verzió, olyan aki nem akar szoptatni, pont azért, hogy ne legyen a babához kötve, van olyan, aki nem tud valami probléma folytán. A saját tapasztalatom pedig az, hogy az első kislányomnál 21 évesen mindent megtettem, hogy szopjon a babám, de felvilágosítás ( vidéken éltünk és egy nyugdíj előtt álló védőnőnk volt, aki annyi se mondott, hogy van krém, amivel kenhetem a sebes bimbót, vagy bimbóvédő, stb...) és tapasztalat hiányában sajnos csak 2 hónapig sikerült szopizni. Rettenetesen kisebesedett a mellem, aztán egyre apadozott a tejem. Féltem minden szoptatásról, gyötrelem volt. Akkor különösebben nem viselt meg, hogy a kislányom tápszeres lett, most 6 éves hála, nagyon egészséges kis csajszi. A második leányzómmal már szerettem volna nagyon, ha sikerül, ott már a kórházban okosabb lettem, a mellettem lévő ágyon egy bimbóvédővel szoptató anyuka volt, aztán én is hozattam magamnak és szépen megtanult a kislányom szopizni. Ő viszont csak a jobb mellemet volt hajlandó elfogadni, a balt fejtem, cumisüvegből adtam, sajna 4 hónapig szopott csak, többé nem volt hajlandó szopizni, gondolom a cumisüveg miatt. Most 8 hetes a kisfiam, a terhesség alatt is rengeteget gondoltam a dologra, hogy remélem vele sikerülni fog. Vele volt először az, hogy már a terhesség végén beindult a tejem, szülés után kínlódtunk, mire sikerült, de most azt mondhatom, hogy úgy szopizunk, mint a nagykönyvben. Nagyon büszke vagyok és boldog, hogy a 3. babánál végre sikerül a dolog. Viszont nem szégyenlem egy percig sem, hogy az első kettővel nem sikerült. De úgy veszem észre, hogy akárhol mondtam, teljesen természetes reakciókat kaptam vissza. Sajnos nem mindenkinek megy egyformán. Jó babázást és sok tejcsit mindenkinek!