Nagy változások már nem igen lesznek ugye? Ne is reménykedjek a szoptatásban?
Ne aggódj. Az én melleim is kicsik, a terhesség alatt szinte semmit se nőttek, a szülés utáni nagy tejbelövelés is elmaradt. Felkerestem Schneiderné Diószegi Eszter szoptatási tanácsadót a Nők Lapja Café oldalon és az ő segítségével és utasításai szerint csináltam mindent. Senki másra nem hallgattam csak rá. És hittem benne hogy sikerül. 22 hónapig szoptattam a kisfiamat.
Tiszta szívből ajánlom, bátran keresd meg.
Itt meg is találod: [link]
Sok sikert, boldog babázást kívánok neked!
Teljesen értelmetlen az aggódásod, nekem sem duzzadt még a mellem egy millimétert sem, és még is biztos vagyok benne, hogy szülés után biztosan lesz tejem. 39 hetes vagyok egyébként. A szülés után 3-4. napon van a tejbelővelés és akkor majd neked is lesz tejed. Amikor megszületett a baba szülés után 2 órában tegyed cicire ez nagyon fontos, semmi nem fog belőle jönni, de ebben az időben a baba csak jól tud szopni, tehát rögtön megtanulja a helyes szopási technikát. Ha később van mellre téve akkor van, hogy csak kicsit kapja be a bimbót, vagy nem jön rá azonnal a technikára. A másik dolog pedig, hogy a lehető legtöbbet tedd a bőrödre szülés utáni napokban, amíg meg nem indul a tejcid. Nyugodtan teheted cicire majd a babádat akkor is amikor még nincsen tejed, mert a szopás megnyugvást is is jelent számára, nem csak táplálékot. Vannak szoptatási tanácsadók is akiktől tudsz segítséget kérni. Most csak 2 oldal jut eszembe ami ezzel kapcsolatos, de számtalan van. Semmi esetre se szomorkodj ezen, mert semmi nem indokolja, hogy ne szoptathass.
Köszönöm a bíztató szavakat. Kicsit jobban érzem magam. Nagyon fontos ez nekem, és az icipici melleim már eddig is megkeserítették az életem, nagyon fájna, ha még ezt a boldogságot is elvennék tőlem. Elvileg a kórházban is lesz szoptatási tanácsadó, de az általatok adott linkeket is hasznosítani fogom.
Még egyszer köszönöm :)
Az A-s melltartók mindig is nagyok voltak rám, terhességem alatt is... most hogy szoptatok nagyjából sikerült beléjük nőnöm. 4,5 hónapja tökéletesen működik a szoptatás és ismerősi/rokoni körben azt tapasztaltam, hogy a nagymellűek pont, hogy kevésbé tudtak szoptatni... de leginkább szerintem tök független a mellmérettől.
Persze ha nagyon-nagyon-nagyon kicsi melled, akkor valóban előfordulhat, hogy kevesebb tej "fér el" benne, de azért alapvetően a tej szoptatás közben termelődik, szóval nem mondom, ogy teljesen probléma mentes lesz a szoptatás, de ha beáll a kereslet-kínálat, szerintem nem lesz gond!
nekem is kicsi cicim van, szülni is pont akkorával mentem, ahogy kezdődött a terhességem. mikor megszületett a kisbabám, és cicire rakták, csak lestem, meg mondtam is, hogy hát ezt minek, tök üres! :)
4 nap múlva meglett az eredménye annak, hogy a piciszerelmem folyton szívta a cicim, mint egy kis piocácska, belövellt a tej (volt kis tejláz, hol megsültem, hol vacogtam) háromszorosára dagadtak a mellyek, és most, 6 hónapos babám szép kövér és hatalmasra nőtt az anyatejtől :) :)
azért a kezdeti dagadás után kicsit leapadtak (és lejjebb ereszkedtek) a cicik :)
nekem a mellbimbóim megnőttek várandósság alatt, féltem, hogy nekem meg nem tudja bekapni, de rájöttem, nem is érdekes, a kisfiam olyan jó technikával szopizik, hogy kevés részt bekapva is tejet csinál magának...
a szülés és a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, gondolj erre, hallgass az ösztöneidre, és minden menni fog.
ha gond van, a la leche liga-t keresd meg, nagyon nagyon jó dolgokat adnak az anyáknak-babáknak :)
Úgy van, jó tippeket kaptál!
Még anyit, hogy ha nagyon kicsi marad a melled, akkor esetleg kisebb lehet a tárolókapacitása; de ezt a szükség esetén gyakrabb szoptatással simán ellensúlyozi lehet. Pláne, hogy a tej nagyobbik része szopi alatt termelődik, szóval a tárolás annyira nem is fontos... A lényeg, hogy mindig igény szerint szoptass. :)
Kellemes bíbavárást és szülést! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!