Valaki meg tudja mondani, miért nem tudok szoptatni?
A fiam 5 hetes. amikor hazahoztam, sárga volt, nem volt ereje enni, csak aludt, és aludt. amikor ciciztettem, nem is szívta elég erősen, meg el is aludt folyton. ezért fejtem a tejemet, és üvegből adtam neki. gondoltam ördögi kör, ha nem eszik eleget, akkor nem jön ki a sárgaságból, ha sárga, nem eszik. szóval gondoltam még mindig jobb így, mint ha nem enne eleget.
ez így ment 3 hétig. 2 hete elkezdtem napközben szoptatni, de éjjel maradtunk az üvegnél, mert nem bírt eleget enni, csak maximum 2 órára eleget, ezért, hogy aludni is tudjak, adtam neki üvegből (azzal 4 órákat is elvolt)
most 3-4 napja rátértem,hogy csak cici van éjjel is. enni még mindig elég sokáig eszik, de úgy tűnik kiüríti a melleimet, mert nem tudok fejni utána. ráadásul jelzi, hogy üres, mert morgolódni kezd,és leveszi a száját róla. akkor cicit cserélünk.
a baj ott van, hogy utána egy órán keresztül nyüglődik, mintha fájna a hasa (valószínű fáj is neki, mert húzkodja a lábát és vígasztalhatatlan) aztán van hogy nagy nehezen elalszik, van, hogy nem. és nagyon sokat bukik. (nagyon nehezen büfizik, akkor is csak egy picikét)
ma megpróbáltam megetetni megint üvegből. azonnal elaludt utána, semmi baja, és alszik közel 3 órája, holott reggel 8tól kb délután 5ig sírt folyamatosan.
mi lehet a probléma? a lassú evés ciciből? megfájdul a hasa, mert sokáig eszik? vagy nem lakhat jól?
de akkor miért nem tudok fejni? (egyébként elég tejem van, az biztos, 2 óránként 120akat le tudok fejni, meg sem eszik annyit, tele a mélyhűtő)
Esetleg próbáld meg szopi közben is büfiztetni, hátha úgy kevésbé fájdul meg a hasa.
Olvastam egy büfiztetési technikát, ami nálunk nagyon bevált. Az ölembe "ültettem" a babát (a háta a hasamnak simult) az alkarom a hasánál, és ültömben ölemben a babával picit előre hajoltam. Persze nem úgy, hogy nyomjam a hasát, csak óvatosan, de nálunk ez nagyon működött. Szinte mindig másodpercek alatt kijött a büfi. Én is többször büfiztettem a szopik alatt, mert elég sokat cicizett (igény szerint szoptattam).
A fejés + üvegből ivással csak az a baj, hogy szerintem úgy csökken a tejmennyiség, bár van aki kihúzza így az első 6 hónapot, de van akinek elapad sajnos, ha nem szoptat.
Még csak öt hetes, szerintem simán rendbe fog jönni a szopi és menni fog.
Sok sikert kívánok nektek!
Nu:
A lassú evés nem hiszem, hogy okozhat hasfájást. Inkább az szokott, ha a baba rendszeresen csak az elsőtejet szopizza ki. Ha viszont éjjel-nappal(!!!) úgy érzed, hogy legalább 2-3 szopi alatt teljesen kiüríti az adott melledet, akkor ennek is kicsi az esélye.
Megjegyzem, talán az se mindegy, hogy mikor fejsz ill. emiatt nem inkább az elsőtejet szopizza-e ki.. ? Néha előfordul ilyesmi, főleg, ha valaki mindig szopi után feji ki a maradékot.
A jóllakásról ennyiből nem nagyon lehet mit mondani... Az, hogy a szopi tovább tart, mint az üvegezés, és így kevesebb ideig bírja ki, normális dolog. A ciciből nehezebben és szakaszosan ürül a tej, ráadásul a szopi a babának lelki megnyugvás is, nemcsak evés. Vagyis teljesen érthető, hogy gyakran szeretné csinálni. :)
Az üvegnek viszont ilyen pici korban számos kockázata van, gondolom, ezt tudod te is. Úgyhogy csak óvatosan vele... legjobb lenne, ha teljesen el tudnád hagyni, amíg még nem okoz kellemetlen problémát.
Az, hogy nem tudsz fejni, nem baj. Ez általában a kereslet-kínálat beállását jelenti, vagyis pont elég a tejed a babának. Ez a jó, ezt szeretjük. :)
És végül a hasfájás: hát ennek sok oka lehet, és a tüneti kezelésen túl érdemes lenne az okot megszüntetni, ha rá tudsz jönni. Pontosan mik a körülmények, amikor fáj a hasa? Mikor, meddig? Látsz valamivel összefüggést esetleg?
nem, szerintem addigra szimplán kidől a sírástól. aztán új erőre kap 5kor
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!