Miért kell elítélni, lenézni, szidni, stb azt, aki nem tud szoptatni?
Én nem tudtam, csak 3 hónapig, mert alig volt tejem. Próbáltam teákat is , hogy hátha több lesz, de nem.
A gyerekorvos / védőnő először nem engedte a tápot, mert van ott annyi tej , hogy a gyerek ne haljon éhen! Szegény meg fél éjszakát végigsírta, mert éhes volt.
És itt is, meg a neten mindenhol azt olvasom, hogy milyen szar anya az, aki nem tud / akar szoptatni.
Nálunk is így volt, hogy az elején egy fél falut elláttam volna tejjel, de aztán elapoadt. Pedig fejtem, evett rendesen a lányom. Persze, stresszeltem is, de azért nem olyan mértékben, hogy egyik napról a másikra vége legyen.
Mentem a védőnőhöz, aki a gy.orvoshoz irányított. Elmondtam ott mi a bajom, aki közölte, hogy szedjek tejserkentőt, ha kell állandóan fejjek, ő nem ír tápszert.
Ezt 2 hétig csináltam. Látástól vakulásig fejtem. Semmire nem volt "időm", arra se emlékeztem, hogy ettem-e már vagy voltam-e wc-n. Nem aludtam egy percet se szinte 14 napig, pedig alányunk már 4. nap otthon átaludta az éjszakát.
Aztán mentem újra az orvoshoz, aki sokkal keményebben hajtott el és megint csak nem írt fel tápot.
Anyukám elhívott vásárolni, amíg a lányom otthon aludt az apjával. Bementünk a dm-be, hogy veszek pelenkát, majd a tápszeres sorba betévedtem.
Ott álltunk vagy egy órát, hogy milyet, melyik fajtát vegyük.
Aztán eljött a 6 hónapos státusz, amikor megkérdezte a gy.orvos, hogy szopik-e még a gyerek, stb. Mondtam, hogy már rég nem (nevetve), 6 hetesen abbahagyta, mert nem volt mit ennie.
Megdöbbent és rákérdezett, hogy akkor mit adtunk neki helyette, stb?!
Mondtam, hogy miután ön egyáltalán nem volt hajlandó felírni tápszert, így bementem az első boltba és vettem neki.
A nőnek 4 hónap alatt le se esett, hogy a lányommal tejcsi miatt gond volt, de szépen hízik. Az asszisztens meg sutyiba írta fel a tápos recepteket, amiket a doki el se olvasott, csak aláírt!
A státusz után váltottam egyébként orvost, mert addig ha bármi bajunk volt, inkább magánhoz vittem.
Na ne hülyéskedj már! :D Sajnos itt nagyon szélsőséges és "egyoldalú" nézetek mennek....
Hidd el ,én nekem sikerült(semmit nem kellett tennem érte)mégsem néztem le soha,ítéltem el,no de pláne nem szidtam(???) akinek nem!Tényleg!Én ezen az oldalon találkoztam csak,ebben a témában(is)ide oda fröcsögéssel!Butaság ezekkel a véleményekkel foglalkozni,és általánosítani(neked is)mert egy normális gondolkodású ember,nem bánt ezért mást(na és köze sincs hozzá)! :) További boldog babázást neked,csak ez a lényeg!
elsö lányomat 3 hétig szoptattam vért izzadtams e tudtam jobban azonnal kértem más anyatejet azt kapta majd tápszert kapott
második babát szoptatom 5 hos nagylány már de ha véletlenül valami lenne kérnék ujra anyatejet és annak tudatába tenném hogy minden erömetbevetettem hogy idáig is csak anyatejes volt van
és erre irto büszke vagyok
szopval mármindkét végén jártam abszolut nem degradálom le azokat akiknek nem sikerült több honapig szoptatni
Nem szidtam soha azt, aki nem tudott szoptatmi. Ha volt szoptatós kérdés, akkor szívesen segítettem, de leálltam róla, mert nekem estek a tápszeres anyukák. Én nem olvastam, hogy szar anya lenne az aki nem szoptat, én csak azt olvastam, hogy lehetőség szerint kapjon anyatejet a baba. Ez azért nem ugyanaz.
Nem kell mindent magadra venni, te mindent megpróbáltál ez van.
Mert úgy élik meg, hogy ők KÉPESEK szoptatni, mások meg KÉPTELENEK. Nem tudják azt, amit ők. Így következik, hogy ők JOBBAK.
2 gyerekemet 7-8 hónapos korukig szoptattam, sosem kaptak tápszert.
Ikreimnél már nem "voltam úgy oda", hogy szoptassak. Fejtem nekik, most is sok tejem volt, de aztán kényelmesebb volt a tápszer, meg ott volt az a tudat is, hogy ikreket szinte lehetetlen anyatejjel etetni hónapokig, így nem is nagyon kepesztettem. Semmi bajuk a tápszertől, szépen nőnek. Szóval így, hogy a dolgok mindkét oldalát megtapasztalta, így mondom, hogy semmi jelentősége. Csak az elvakult anyatejpártiak miatt van azoknak lelkiismeretfurdalása, akik nem tudnak szoptatni. (egyik kérdés itt minap: miért kell D vitamin a gyereknek, amikor ő szoptat....) Az anyatej sem mindenható.
Egyébként inkább az anyáknak fontos, hogy tej vagy tápszer. A gyerek szempontjából mindegy. Vagy láttatok olyat, hogy két gyerek beszélget a játszón: te anyatejes voltál???? Senkit sem érdekel.
Szerintem, a szoptatás egy olyan dolog, ami csak a mamára és a babára tartozik. Vannak, akik tudnak és akarnak szoptatni. Szerencsések, mert úgy táplálhatják a babájukat, ahogy ők szeretnék, és ehhez még a természet is hozzájárult. Nem a nő érdeme, hogy van teje, hanem a testé és az adottságáé. Ihat bármit, szedhet akármit, ha nincs tej, nincs tej.
Vannak, akik tudnának szoptatni, de nem akarnak. Nekem van egy nagyon kedves ismerősöm, aki kiváló anya, becsületes ember, de nem akart szoptatni. Elmondta, hogy számára az, hogy a mellére helyezi a gyermekét, nem egy anya-gyermek kapcsolatot fejez ki, hanem ellenérzéseket okoz, neki az egész szituáció túl szexuális töltetű, és ez által nem tud szoptatni jó érzéssel. És inkább nem szoptat, mint hogy a gyermeke megérezze ezt az ellenérzést. Én ezt mondom, hogy az ő teste, ő rendelkezik vele.
Szerintem, nem szabad elítélni azokat a nőket, akik nem tudnak vagy nem akarnak szoptatni. Előbbi számomra felér azzal, mintha lenéznénk másokat, mert nem tudnak természetes úton teherbe esni. (Nem lesznek ettől kevesebbek és ugyanúgy megérdemlik a tiszteletet, mint azok, akiknek spontán jön baba. Ugyanígy gondolom azokról, akik nem tudnak szoptatni. A tisztelet kijár.) Aki pedig nem akar szoptatni, azt pedig el kell fogadni. Mindenki maga rendelkezik a tulajdon testével, és mindenki máshogy éli meg az anyaságot. Megítélni valakit az alapján, hogy szoptat, avagy sem, szerintem, felszínes és sekélyes dolog. Mindennek van oka, nyilvánvalóan annak is, hogy valaki nem akar szoptatni. Csak sokan rögtön támadnak, ahelyett, hogy megkérdeznék, hogy "Van rá okod?".
Néha úgy érzem, és ez személyes vélemény, hogy a női testet egyes személyek (férfiak és nők vegyesen) két lábon járó inkubátornak tekintik, aminek a dolga és elsődleges kötelessége egy magzatot kihordani, természetes úton megszülni, szoptatni. Pedig észre kéne venni, hogy az anya ember is. Érzései, félelmei, gátlásai lehetnek, egyes tetteknek mély lelki okai lehetnek. Talán, ha emberszámba vennénk egymást, jobban elfogadnánk, hogy pl. miért nem akar valaki szoptatni, miért nem mer természetesen szülni, stb.
Ki ítéli el,nézi le, szidja stb. azt, aki nem tud szoptatni?
Rendszeresen felteszik ezt a kérdést a kismamák, aztán jönnek a sablon válaszok, hogy azok akik tudnak szoptatni ....
Én rendeszresen olvasom a kérdéseket válaszokat ebben a témában, de konkrétan leszóló bejegyzéseket nem szoktam találni.
Szerintem akik beleestek ebbe a helyzetbe, saját maguk érzik úgy, hogy a környezetük negatívan vélekedik róluk.
A gyerekorvos, védőnő pedig lehet, hogy segítő szándékkal odázza a tápszer felírását. Sokan gondoljuk az elején, hogy nincs elég tej, mert a baba sír, állandóan cicizne, a mérleg szerint kevesebbet evett, mint ahogy elő van írva, pedig a babának pont elegendő. Ha ekkor elkezdődik a pótlás, akkor beindul az ördögi kör. Szerencsére az én doktornőm kiírta a tápszert 6 napos babámnak, igaz fejcsóválva, de kérte, várjunk még egy picit vele.
Én is csak azokat ítélem el, akik hiúsági, kényelmességi okokból nem szoptatnak. Aki pedig más okból nem szoptat, az ne agyaljon azon, hogy mit szól a környezet, ne figyelje árgus szemekkel, hogy csúnyán néznek-e rá, ha szóba kerül a szoptatás, hanem babázzon boldogan azzal a tudattal, hogy a tápszeres táplálással semmi rosszat nem tesz a gyerekével.
Most lehet, hogy leszek pontozva, de azért megpróbálom: kérlek, idézzetek innen, vagy linkeljetek a netről olyan megjegyzéseket, ahol azt olvastátok, hogy szar anya az, aki nem tud szoptatni! Ha már úgyis tele van vele a net, meg itt is "mindenki" ezt mondja, akkor csak tudtok pár konkrét példát is írni.
A "nem keresem ki, de mindenki azt mondja" általánosítás nem ér. Köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!