Hogyan tovább? Xstefix, ha tudsz.

Bocs, én nem Stefi vagyok, de írok.

Szerintem meg kell nyugodnod. Ez a legfontosabb. Bízz a babádban, hogy képes a szopásra, hiszen minden ösztöne ezt diktálja. Még csak 5 nap telt el a születése óta, az nagyon kevés idő!HElyre fogtok rázódni és minden rendben megy majd!

Az, hogy mennyit tudsz fejni, nem egyenesen arányos azzal, mennyi tejed is van, ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy minden tejadó reflex beindulását érzed.

Tedd minden alkalommal mellre a babád, amikor tátog, keres, a sírást nem kell megvárni!

Az én lányom cumizavarosan, teletápszerezve jött haza a kórházból, egy hetesen tudtam először a mellemre tenni, mégis sikerült átállnunk a kizárólagos szoptatásra és 8.5 hónapos koráig csak anyatejet kapott, 14 hónapos, még mindig szopizik. Minden akadályt le lehet gyűrni, csak bíznod kell magadban ÉS BENNE! :)

A reflexet - ha nem jön én a másik mellbimbóm ingerlésével, a babám simogatásával szoktam siettetni. Hátha ez segít! Drukkolok!

Pihenj minél többet, azt edd amit megkívánsz , igyál sok folyadékot, ezek jók. Tejleadó reflex meg hol van hol nincs....? :) Ha 1x jelentkezik, jelentkezik máskor is. Nem kell hogy csöpögjön folyton a másik cici, elég a bizsergés érzés is. 5 napos a babád, szinte még csak előtejet szopizik,abból is keveset (pici a gyomra ne felejtsük el!) ezután jön még az "igazi" anyatej! :)

Ja, és még vmi, nekem az első hetekben elég volt bőven az egyik cici is, abból kiszopizott 50-60 ml, az elég volt neki, tehát nem kell feltétlen mind a két cici -főleg az elején.

Kedves Kérdező, megpróbálom neked felidézni, én mit csináltam anno:

Mondjuk nekem az volt az első segítség, hogy egyáltalán megtanultam, mi hogyan és miért van - de nálad akkor ez már nagyrészt megvan, ahogy írod. Szerintem gondolj először arra, hogy már sok mindent tudsz a szoptatásról és ez mindenképp jó. Próbálj ebből kiindulni, ezzel megalapozni az önbizalmad. Elvégre sokkal előbbről indulsz így, mint egy totál kezdő! ;)

Azután, figyeld meg magad szoptatás közben, hogy mit teszel, mire gondolsz, amikor sikerül beindítanod a reflexet. Tudom, hogy ez nem egyszerű, mert ha feszült vagy, nagyon rákoncentrálsz a dologra, az megint nem jó - valahogy meg kellene találni az arany középutat magadban. Próbálj úgy hozzáállni, hogy ez egy izgalmas kaland vagy egy rejtvényfejtés, nem egy "élet-halálharc". Ne vedd véresen komolyan, de legyél elég kíváncsi ahhoz, hogy valahogy lazán, könnyedén, de alaposan meg tudd figyelni magad.

Ha sikerülne megtalálni, nálad mi segíti leginkább a tejleadást, akkor már félig nyert ügyed van: fókuszálj onnantól erre; de továbbra se erőltetve, hanem könnyedén, természetesen. Ne kifejezetten akarattal koncentrálj erre, ne görcsösen ragaszkodj hozzá, hanem inkább nyugalommal állj hozzá, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Én pl. ilyen vizuális önszuggeszciót csináltam anno: vettem néhány mély levegőt, elengedtem az izmaim és elképzeltem, hogy a fejemben megindul a hormontermelés, hogy a hormonok végigszáguldanak bennem a mellemig, ott aztán megtermelődik a tej, ami végigfolyik a csatornákon és végül több sugárban elkezd spriccelni a tej. A lányom pedig önfeledten nyeli. :) - Ez persze az én verzióm; neked azt kellene megtalálni, ami neked segít abban, hogy ellazulj, hogy pozitív érzéseket élj meg. Van, aki ilyenkor a babáját nézi vagy rágondol, megsimogatja, vagy épp egy saját "biztonságos, kellemes helyre" képzeli magát (lásd a szorongásos tünetek kezelésénél is). Mindegy, mit teszel, a lényeg, hogy jól érezd magad közben és (legalábbis az elején) arra bíztasd a tested, hogy reagáljon az ösztönző gondolataidra.

A következő etetés kérdése engem is sokáig idegesített, aztán idővel azt mondtam magamnak, hogy majd lesz, ahogy lesz. (Persze ehhez azért már némi magabiztosság is kell.) Ahogy telt az idő, piszok mérges lettem magamra, mert addig mindig csak a jövőre gondoltam, sose a jelenre figyeltem.. és így hetek-hónapok teltek el az életünkből úgy, hogy én szinte ott se voltam (lélekben). Amikor erre rájöttem, azt mondtam, elég, innentől a percnek élek, arra figyelek, hogy most minden jól menjen - a jövő meg majd olyan lesz, amilyen. Majd akkor ráérek ezzel foglalkozni, amikor ott leszek. Nem mondom, hogy ez egyszerű volt, de minél többet gyakoroljuk, annál gördülékenyebben megy.

A magabiztosság már kicsit nehezebb kérdés, leginkább a pozitív élmények fogják ezt neked megadni, ami ugye idő. Az elején, amikor ez még nincs meg, akkor egyrészt neked kell magadba erőt lehelni, elhinni magadról, hogy képes vagy rá, másrészt egy-két aprócska siker azért ilyenkor is elcsöppen; na akkor ezeket kell megragadni. Akár a szopiban, akár úgy egyébként élsz át jó élményeket, boldogságot, ezeket jól jegyezd meg magadban és idézd fel őket, amikor úgy érzed, jön egy újabb hullámvölgy. Ez ad kapaszkodót és alapot, amire építeni tudsz menet közben.

És ide tartozik még az is, hogy másoktól kérsz és kapsz támogatást. Engem nagyon motivált, amikor olykor beszéltem egy-egy tanácsadóval és megnyugtattak, hogy azért mégse olyan sötét a kép, mint ahogy én azt magamban hittem. Sőt, tulképp egy csomó mindent én is jól láttam már.. sokszor már az is elég volt, hogy kiírtam/kibeszéltem magamból a bajaim, vagy csak valaki megveregette a vállam, nem mindig kellett konkrét tanács. Érdekes, hogy kívülről azért sose olyan rossz a helyzet, mint ahogy mi belülről érezzük...

Hát körülbelül ezekkel próbáltam átlendíteni magam a mélyponto(ko)n. Ami a lényeg: legyél határozott, ez nem baj - de ne akard mindenáron, erőszakosan. Valamiféle csendes nyugalmat lenne jó megtalálnod.

Remélem, segítettem. :)

Hát igen, nem egyszerű zöldágra vergődni önmagunkkal.. "Sajnos" mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan jó neki leginkább, de a vállveregetés és néhány ellopott ötlet is sokat segíthet. :)

Kívánom neked, hogy napról napra jobb, könnyebb legyen! És írj majd idővel, hogyan haladsz. :)