Mikortól számít abnormálisnak a szoptatás?

Csatlakozom az utolsóhoz, 16 hósak az ikerfiaim, szopiznak még, de mindenki buggyantnak néz, meg legtöbbeknek az a véleménye, hogy szoktassam már le róla őket. Nappal már csak elvétve, megnyugtatásnak, ha kell, de éjjel még többször szopiznak. Szeretek szoptatni, és csak az zavar nagyon, hogy nem tudok pihenni emiatt, de nem tudom őket leszoktatni, mert ha nem kapnak oltári üvöltés van, és ez még csak egy dolog, de felkelti a másik fiút vagy a 3 éves lányomat is esetleg, és aztán 3an bőgnek egyszerre, vagy ami még jobb, hogy aztán úgy felébrednek, hogy 2től fent van az egész család pár órát, mert hiába kapcsolom le a villanyt, fiúkat max szopival visszaaltatom, de a csajt nem olyan egyszerű.

Lányom 11 hós múlt mikor elválasztotta magát, akkor el sem tudtam képzelni milyen lehet egy már járni tudó gyereket szoptatni.(11 hósan indult el ő) A fiúk kb egy hónapja indultak el, ugyanolyan szoptatni őket, mint előtte. Most az furcsa, hogy milyen lesz ha majd beszélnek is (még csak pár szó amit mondanak, lányom ilyenkor már 40-50 szót használt), de az se lesz már mint most szerintem, ha egyátalán akkor kérik majd még.

2 éves koruk után már nem akarom őket szoptatni, de 3 éves korig még szerintem normális.

3 év 4 hónapot szoptattam.Egyik napról a másikra mondta,hogy nem kell neki.Nem tartom abnormálisnak,nőgyógyászom sem volt ellenem.Igen,3 évig tartom normálisnak,de ez nem jelenti,hogy napra pontosan.

Nem volt sírás,nem volt lelki trauma.

Az elválasztódás egybeesett ovikezdéssel,így halasztottunk egy évet.4 évesen fogja kezdeni.

Úgy gondoltam,kell cici nélkül egy kis átmenet,és jól döntöttem.

Nem zengek a hosszú szoptatásról regéket,nem az a lényeg,hanem az,hogy természetes elválasztás legyen.Ez történhet 1 éves kor után bármikor szerintem.

És úgy gondolom,ha nem történt meg 3 és fél éves korig,akkor rá kell segíteni,meg lehet beszélni a gyerekkel.

Úgy általánosságban nem tudom megítélni. Klasszikusan addig oké, amíg a gyereknek szüksége van rá és az anyát (családot) sem zavarja. Hogy ez kinél mennyi, az teljesen változó.

A saját véleményem valahol 4-5 év körül van. Pontosabban, ha a lányom nem hagyta volna el akkor, amikor, akkor kb. 4 éves kora táján gondolkodtam volna el először azon, hogyan tovább. Ha valami különleges okom lett volna, amiért jobb lett volna folytatni vagy úgy ítéltem volna meg, hogy a lányomnak még valóban szüksége lett volna rá továbbra is, akkor lehet, hogy folytatom. De ezek hiányában (most legalábbis úgy gondolom) itt lett volna valahol a lélektani határ.