Gyakorlott szoptató anyukák, ill szoptatási tanácsadók, szerintetek mit rontottam el?

Kérdező, nem tudom, mennyit tudtál akkoriban a szoptatásról, de lehet, hogy hiányzott néhány alapinfó, pl. azok, amikt feljebb is leírtak. Nem mondom, hogy ezek nélkül nem lehet szoptatni, sőőőt - de a mai modern anyukák már "túl okosak" és szeretik pontosan tudni, mi történik a babával és velük. Ez az önkéntelen infóhiány viszont folyamatos kérdésözönt és (válaszok híjján vagy ezek káoszában) komoly és tartós aggodalmat szül bennük. - Szóval, néha sokkal jobb "butának" lenni és ösztönösen csinálni az egészet, mint túlzottan gondolkodva! Bölcs tudatlanság. :)

A másik, amit én a lassan 4 év alatt még megtanultam: a nyugalom és az önbizalom alapvető! Ez persze nagyon nehéz téma, mert általában mindannyian akarunk szoptatni; de néha nehéz eltalálni, hogy mi ennek a még épp megfelelő szintje... Az sem jó, ha valaki foggal-körömmel, ész nélkül ragaszkodik hozzá (túl-stresszeli), de az sem, ha félvállról vesszük a kérdést, mondván, ott a táp is. Nem tudom, én anno úgy éltem ezt meg, hogy komolyan elhittem magamról, hogy képes vagyok rá. Nem elvakultan, csukott szemmel mantrázgattam, de komolyan akartam és hittem benne, hogy meg tudom csinálni (pedig az elején nagyon nem úgy tűnt nekem se). Ez egy mély, őszinte és nyugodt hit volt, ha értitek, mire gondolok.

Az önbizalom pedig azért necces, mert ez általában csak menet közben jön meg, ugye. Ha viszont nincs sikerélmény, az önbizalom is elmarad... ördögi kör. Nehéz, de azért nem lehetetlen, hogy úgy is kitartson valaki, hogy az elején még kevés öröme van a szopiban. Ha megvan a fenti mély hit, akkor az pl. erőt adhat a mélypontok idején is.

És, ilyenkor segíthetnek a helyes infók, az összefüggések megismerése és a többiek támogatása is. Pl. az a tudás, hogy a babasírás nem mindig jelez (valódi, kezelendő) bajt; hogy a hízás nem mércéje a tejmennyiségnek; hogy sokkal több minden belefér még a normálisba, mint hisszük. Nekem ezek segítettek abban, hogy lelkileg is stabillá váljak a sok kínlódás közepette. Megismertem és megtanultam az egész logikáját, az alapelveket, a miérteket és célokat. Végül is így lett, hogy többszörösen túlteljesítettem a "tervet".

De visszatérve, ha valaki olyan típus, hogy nem vágyik ennyire a tudásra, értelmezésre, akkor úgy is simán sikerülhet, ha "csak" az ösztöneire és a babájára hallgat. (Ez megintcsak egy alapszabály a szoptatásban.) Az anyai ösztön nem veszett ki belőlünk sem, csak újra meg kell találni.

A ligások nem tudják, mit jelent nem tudni szoptatni??? Ójaj. Lehet, hogy van köztük ilyen is, de sokkal többen azok, akik maguk is küzdöttek többet-kevesebbet. Pl. a vezetők között is, nem egy.

Mielőtt ilyet állítasz, kicsit nézz utána, kiket minősítesz.

Nekem se adott jó tanácsot a ligás csaj akit felhívtam a szülés utáni második héten. Sírva hívtam fel, hogy nem feszül már a mellem, szerintem nincs benne elég tej, mert ideges vagyok, fejni se tudok, pár csepp jön csak. Erre elmondta, hogy nem kell tudni fejni, felesleges, és az pedig hogy már puha a mellem azt jelenti, hogy máris beállt a kereslet kínálat. A babámat pedig ne méricskéljem, mert az is felesleges.

Na én mindezt el is hittem, aztán a 2 hós kontrollon delrült ki, hogy éhezik a babám, szopik ugyan, de nem eleget, és hízott/nőtt ugyan, de nem eleget. Kb 2/3-át kapta annak amit igazából kívánt volna. Pedig naphosszat a mellemen lógott, én aztán igazán szó szerint értelmeztem az igény szerinti szoptatást, az igény az egyfolytában volt, és én egyfolytában hagytam neki. Ki is repedt mindkét mellem. Utólag tudom, hogy abszolút nem kaptam jó tanácsot a ligás anyukától. Ez egy jó tanács lett volna annak akinek tényleg sok teje lett volna, nekem pedig nem volt elég, de ő ezt a telefon másik végéről nem tudhatta. És ettem ittam, teáztam, homeós bogyóztam, mindent megtettem! De amit elrontottam az pont az volt, amire ő azt mondta, hogy ááá nem kell. Hát nem fejtem. Pedig utólag tudom, hogy igenis kellett volna, csak amatőrként azt se tudtam hogyan kell! Volt elektromos mellszívóm, de nagyon fájt vele a fejés, így mindig abba hagytam. Mert azt hittem minél erősebbre állítom a szívást annál inkább ki fogja szívni, és ez nagyon fájt. Ennyire hülye voltam. De azt senki nem mondta, se a ligás csaj, se a védőnő, se a gyerekorvos, hogy talán meg kellene várni egy finomabb fokozaton amíg elindul a tejleadó reflex. :DD Ennyire béna voltam, és erre magamtól jöttem rá végül 2 hónap után. Szóval ha az elején fejtem volna, lehet, hogy minden máshogy alakul. Helyette úgy alakult, hogy 2,5 hós korától tápszerrel egészítettem ki, egyre többel, de nem adtam fel, szoptaníttal adtam neki, hogy ne szokjon le a ciciről mert persze egyre inkább nem akarta elfogadni. Később mikor újra szeretett már szopizni kibéreltem a Medela kórházi gépét amivel szaporító fejéseket csinláltam 4-5 hós kora között, és be is vált úgy érzem, többet fejtem mint korábban és több is termelődött. Már egy jó ideje nem fejek és még mindig van tehem, most lassan 8 hós és még mindig szopik napi 4-szer, szerintem olyan 50 ml-ket per alkalom. Nagyon szeret szopizni már, és én örülök ezeknek az összebújásoknak és annak is, hogy még mindig kap anyatejet.

Kérdező, hát igen, sokszor tényleg az a gond a szoptatással, hogy az anyuka mást akar, mint a baba... Nehéz ez a téma, mert nyilván egy adott ponton túl az sem jó, ha a baba "mindent" akar, hiszen alapból arról szól(na) az egész, hogy mindkét fél elégedett legyen.

Viszont, ha mondhatok egy magánvéleményt, én sokszor látom (sejtem) azt, hogy egyes anyukák mintha nem lennének egészen tisztában azzal, hogy a babának mik a valós igényei. Vagyis, ezt tudják, de mintha ők nem akarnának/tudnának ehhez hozzáidomulni. Én azt tételezem fel az egyik lehetséges okként, hogy a mostani világban felnőtt nők (emberek) számára az a normális, ha a legtöbb dolog a saját elképzeléseiknek megfelelően megy. Azaz, nem nagyon szeretjük, ha más irányít és épp ezért nem is mindig vagyunk rugalmasak. (Ez persze egyénenként eltérő, de talán nagy átlagban egyet lehet vele érteni.) - Márpedig a szoptatás, de az egész gyereknevelés is épp erről szól(na), hogy elfogadjuk, hogy egy ideig a baba jelzéseire kell reagálni. Én, mint kifejezetten érintett anyuka is, aki pontosan ilyen irányító típus vagyok, nagyon nehezen tanultam, szoktam azt meg, hogy nem, időnként sokkal jobban járok, ha engedem, hogy a lányom igényei szerint menjenek dolgok.

De mondom, ezek a határok mindenkinél máshogy vannak. Van, aki évekig vígan elszoptat, úgy, hogy közben nagyon szoros kapcsolatban marad a gyerkőcével, van, aki pedig kicsi kora óta arra neveli az övét, hogy minél többet legyen el egyedül. Egyik sem csak rossz vagy csak jó; és a gond tényleg ott szokott előjönni, amikor a gyerek többet akar, mint a szülő.

Mindezt persze nem a te személyre szóló kritikádként írom, Kérdező, úgyhogy ne vedd magadra! Kívülről nem tudom megítélni, te mennyit tettél vagy nem tettél meg ezekért; amit írtam, csak az általános tapasztalatom alapján gondolom (jól vagy rosszul).