Kismamák:A sokak által emlegetett gyermekágyi depressziót hogyan kerülhetjük el?

Nincs kedved semmihez,elhanyagolod magad,lehangolt vagy,úgy érzed nem tudsz megfelelni,nincs türelmed a babához .

A legjobb ha támogató család,férj vesz körül és biztosítanak alkalmat arra,hogy kibeszéld magadból a problémáidat,rendszeresen el tudsz szabadulni egy kicsit,hogy feltöltődj és addig vigyáznak a picire.

Az normális, ha a pici baba mellett az újdonsült anyuka néha fáradtnak érzi magát. A folyamatos éjszakai műszak, az állandó figyelem és törődés, amit a baba igényel, megviseli az embert. Első gyereknél még bizonytalanok is vagyunk, gyakran nem tudjuk eldönteni, miért sír, és hiába teszünk meg mindent, a sírás csak nem akar abbamaradni. Mindez hosszú heteken, hónapokon keresztül.

A kialvatlanság régen kínzási módszer volt, amit nagyon hatékonyan tudtak alkalmazni. A fáradt ember bármit megtenne néhány óra nyugodt alvásért, és amikor a szervezet kimerül, ingerlékenyebbé válik. Ezzel minden kismama szembesül, és nagyon fontos, hogy idejében felismerje magán a kimerültség jeleit, mert ha ekkor segítséget kér, nagyobb baj nélkül túljuthat a nehéz időszakon.

Szülés idején a hormonok is megtréfálnak: extázis-élményt okoznak nekünk, a fellegekben érezzük magunkat. Pár nappal szülés után azonban ezek a hormonok is elkezdenek kiürülni a szervezetünkből, és sajnos ez is elősegíti a rosszkedv kialakulását.

Amit tehetünk: Ha érezzük, hogy kezdünk erőnk végéhez közelíteni, kérjünk segítséget! Hívjunk meg magunkhoz egy nagymamát, (ez régen is így ment, a "gyermekágy" idején mindig volt segítségük a kismamáknak, éppen ezért) vagy más rokont, barátot, ne foglalkozzunk a háztartással, ha a baba alszik, dobjunk el mindent, és feküdjünk le mellé aludni. A háztartás ugyanis nem ér annyit, mint az egészségünk.

Ha sír a baba, akkor is bátran kérjük az anyukánk tanácsát, végül is ő már felnevelt minket sikeresen. :)

Ha mégis eljutunk a végső kimerültségig, és azt érezzük, hogy megmagyarázhatatlan indulat tölt el, amikor sír a pici, mindenképp szóljunk a védőnőnek, a párunknak! Ez egy betegség, ami gyógyítható, és ami csak súlyosbodik, ha a problémánkkal magunkra maradunk.

Nekem sokat segített, amikor a fiam pici volt, hogy amikor már nagyon elfáradtam, anyukám átvette pár órára a picit (fejtem le otthonra tejet), és mi a párommal "megszöktünk" otthonról. Ilyenkor újra feltöltődtem energiával, és utána sokkal lelkesebben tudtam gondozni a babámat. A mosatlan sem érdekelt: nagyon jókat durmoltunk együtt a picurral, a párom megértette, és ha úgy adódott, ő főzött este valami gyorsat. :) A fürdetésben is volt segítségem. Még így sem volt egyszerű, de nagyon sokat jelentett, hogy voltak, akik mellettem álltak, segítettek. Az első hetekben nem fogadtunk vendégeket, csak az jött, aki segíteni jött. Így nem éreztem magam rosszul a disznóól miatt sem. ;)

Én az első gyerek után nem éreztem, viszont gyorsan szültem még egyet. Kb. fél éves volt a 2. gyerek, amikor rámtört. Szerintem ennek már nem volt hormonális oka. Csak 3 év otthon már túl sok volt nekem.

Egyszerűen úgy éreztem, hogy nincs értelme az életemnek. Minden nap egyforma volt, a gyermek napi 20 órát sírt, én 3-4 órát aludtam, hajat mosni sem volt időm. Segítség nuku, a férjem este 10-kor járt haza a munkából, nagymamák sehol. Igazából egész nap nem találkoztam senkivel, nem mentem sehova. Horribilis összegű telefonszámlákat csináltam.

Nagyon nehezen estem túl rajta. Nekem az segített, hogy jött a jó idő, és akkor minden nap mentünk a játszótérre, ott legalább tudtam beszélgetni másik anyukákkal. A férjem munkahelyet váltott, hogy többet tudjon velünk lenni. (Na, ezt azóta százszor megbántam, ez a cég a csőd szélén áll, bármikor kirúghatják.). Sajnos a gyerekeket senkire nem tudom lepasszolni, viszont azóta már a kisebbik is nőtt, sokat jártunk el kirándulni, szinte minden nap mentünk valahova.

Szóval az a lényeg, hogy járj el otthonról, csinálj magadnak programot, és ha tudsz kérj segítséget.