A Tápszerellenes Anyukák miért éreznek így?

De a húgod tárgyi tévedésben van, mert attól, hogy valaki tápszer ellenes még nem jelenti azt, hogy a tápszeres táplálás ellensége és minden áron szoptatáspárti.

Ha nincs anyatej, nyilván egy gondos anya felkutatja a lehető legjobbat.

Mert régen nemcsak tehéntej és bolti tej ment, emlékszem a szalonnára meg a pörköltszaftos kenyérre 2-3 hónapos gyereknél.

Én leírtam a történetemet, hogy feljött a főorvos és azt mondta egyelőre mehet az anyatej, de pont ennyi erővel mondhatta volna azt is, tápszer kell. És akkor mit tudtam volna csinálni? Tápszert adni,még ha ellene is vagyok. Ha tápszeres lett volna a babám akkor is tápszer ellenes lennék. Illetve természetesen később ő is kapott bolti tejpépet, üveges ételt stb, amit szintén ellenzek, de nem volt elég neki amit én kotyvasztottam otthon, pedig volt bent hús, saját termesztésű zöldség és mégis problémák léptek fel. Váltottunk bolti üvegesre és attól kezdve átaludta az éjszakát (holott előtte egész éjjel szopizott, párom mondta is, ahányszor megébred éjjel, csak azt látja hogy szoptatok és kérdezte szoktunk e aludni is)és elkezdett hízni is.

De egyébként minden bolti kaja ellen vagyok, de ez hozzátartozik az élethez. Mert ha a kenyeret nem is veszek, lisztet az otthon sütött kenyérhez meg kell vennem a boltban. És utálom meg ellenzem a bolti lisztet is.

Az is érdekes, hogy miért tartják a szoptató anyák a tápszert kényelmesebbnek, és miért a tápszerezô anyukák a szoptatást? :)

Én mindkettôt kipróbáltam, és szerintem a szoptatás sokkal több önfeláldozást igényel: mit ehetsz, mit és mennyit iszol, mikor vagy a baba mellett, vajon mennyit evett a baba (biztos nincs elég, azért sír...), milyen lesz a cici, ciki-e nyilvánosan, éjszakai kelés, fejés, tejszaporító praktikák és készítmények, bimbóvédô, mellgyulladás, szoptatós melltartó, szoptatós ruhák, kaotikus napirend, be nem szedhetô gyógyszerek...

A tápszernél meg "csak" a mosogatás a macera, na meg az ára, és a "rossz anya vagyok" érzés és hogy az összes szoptatáspárti kritizál.

A legjobb, amikor paralel csinálja az ember lánya a kettôt. Plusz esetleg hozzá is táplál már :)

A szoptatás szerintem leginkább fejben dől el, ha fejben eldőlt hogy csinálni akarod akkor megszerzel minden infót ami ehhez szükséges és úgy intézed a dolgokat, hogy szoptatni tudjál. Én hagyom a házat szaladni, volt hogy egy órán át ciciztünk. Én nem akarok tápszerezni! Ha úgy éreztem hogy kevesebb a tejem még az elején egyből szoptatós teát ittam, több fehérjét ettem, többet pihentem, stb. 9 hónaposak vagyunk és még mindig szopizunk. Rengeteg tényező miatt már rég feladhattam volna, nem tettem. Anyós állandóan le akar beszélni a szoptatásról, nem hagyom magam. Após kinevet hogy még szoptatok...

A másik dolog ami engem bosszant, amikor anyukák arra írják a szoptatás bukását, mert hogy van egy másik gyerek is... hát kérdem a második vagy többedik gyerek nem érdemli ugyanazt mint az első?????????????? Az elsőt lehetett órákig babusgatni, ciciztetni --- a másodikat, többediket nem??? Testvéremnél dettó ugyanez, az első mindent megkapott, a második alig volt kézbe, és már négy hósan el kezdte a hozzátáplálást, hogy minél hamarabb szokjon le a ciciről, mert hogy már nincs kedve szoptatni...

A szoptatás fejben dől el, ez a lényeg!

Eddig minden ismerősöm esetében aki nem tudott szoptatni, kiderült hogy túl korán feladta, nem próbált végig mindent, hallgatott az okosokra, hogy adjanak tápszert. És aki ideje korán tápszert ad, ahelyett hogy ha kell fél óránként tegye mellre a gyermeket, az ott rontja el....

Én nem vagyok tápszer ellenes, ha a tápszert akkor használják, ha nincs anyatej. Mert van, hogy tényleg nincs, mert:

- nincs anyuka

- anyuka beteg vagy olyan vizsgálaton (röntgen, kemo) esett át vagy olyan gyógyszert kell szednie, hogy nem szoptathat

- anyukának muszáj munkába állnia, mert olyan az anyagi helyzet

- anyuka mellében nincs elég tejmirigy (ez csak a nők 2%-ára igaz!)

- anyukát valami olyan hatalmas lelki trauma érte, hogy nem képes tovább szoptatni (pl. gyász)

- baba nem tanul meg szopizni valamiért (koraszülött, beteg... stb.) -- bár ekkor fejni is lehet, de azért valljuk be, az nem ugyanaz és nagyon nehéz pszichésen hosszú távon

Ilyenkor nagyon szuper, hogy létezik a tápszer. Szerintem ezek elfogadható okok, a többi kényelmi szempont. A legtöbb szoptató anyukának volt mélypontja, amikor minden cseppért küzdeni kell és a baba üvölt és kapja a jó tanácsokat. Ezekből valaki sikeresen jön ki, valaki feladja (mert pl. nem kap elég támogatást a környezetéből).

Jogos az ellenvélemény.

Kívülről tényleg nem láthatunk bele, hogy a tápszerrel kínlódó anyuka mennyi energiát fektet a szoptatás folytatásába. Ez igaz. Sőt, az is oké, hogy ami az egyik embernek kínkeserves munka, azt lehet, hogy egy másik könnyűnek látja. De.

Amikor ez a téma felmerül, nekem mindig az egyik gimis osztálytársam jut eszembe, akinek másfél évvel kisebb a lánya, mint az enyém. Amikor anno szopis gondjai voltak, felajánlottam neki a segítségem, váltottunk is pár mailt, majd kereken 3 hét próbálkozás után feladta. - Persze én sem láttam, hogy ezalatt az idő alatt ő mit csinált otthon, és pláne azt sem, hogy min ment keresztül fejben és lélekben, miközben egyre többet tápszerezett (bár az írásából sok "érdekeset" tudtam meg azért). Azt írta, nagyon szeretett szoptatni; de sajnos már az indulásnál komoly hibák történtek. (Ez mondjuk még nem baj, sokan voltunk/vagyunk hasonlóan.) Megpróbáltam neki rámutatni ezekre és szakmai segítséget is javasoltam, de nem használt: Ő maga nem vette igénybe. Sajnáltam őket, de nyilván el kellett fogadnom, hogy így döntött, az ő életük, nem az enyém.

(Azóta hasonló történetet jártam meg a szomszédunk lányával is.)

Viszont. Én úgy gondolom, hogy történetesen ez a 3 hét a szoptatásban nem olyan nagy idő! Pláne, ha valaki alapból eléggé hátrányos helyzetből indul... Ha valaki ennyi idő után feladja, ráadásul úgy, hogy lett is volna támogató segítsége (ha nem én, akkor más), azt már inkább anyai feladásnak érzem, nem pedig másnak. És hiába tudom és vallom, hogy mindannyian mások vagyunk, és lehet, hogy őt ez a 3 hét teljesen kikészítette idegileg (egyébként a valóságban nem), akkor is kevésnek tartom ezt a próbálkozást. Időben (mennyiségben) és módszerekben (minőségben) egyaránt.

Ettől a konkrét esettől függetlenül is, én sem szoktam senkire azt modnani, hogy fúj, milyen rossz anya lenne, mert tápszert ad. Mert nyilván nem erről van szó itt sem! De én azt gondolom, hogy az egész anyai, szülői létünk a felelősségről, a kitartásról, a gyerekeink számára legjobb lehetőségek megkereséséről szól. És biztos vagyok benne, hogy mindannyian ezekre törekszünk - de itt-ott mindenki hibázhat és szerintem újra és újra hibázik is valamit. Dehát emberek vagyunk.

Szóval nem azt látom én bajnak, ha egy anyuka valamit "rosszul" csinál (és engedtessék itt meg a rossz szó, mert a szoptatás szempontjából a tápszer tényleg nem jó dolog), hanem az a gond, amikor felhívják erre az anyuka figyelmét - de ő nem veszi ezt komolyan. Nem tud, mer, akar ezzel foglalkozni; és lehet, hogy épp a tápszer miatti lelkiismeretfurdalás miatt. Amit el lehet fogadni, meg lehet érteni; de nem hiszem, hogy egyet is kellene vele érteni mindenkor.

Ahhoz, hogy az ember változtatni tudjon, szembe kell néznie önmagával. Kritikusnak és objektívnek kell lennie, végignézni, hogy mit csinált jól vagy nem jól, és utána kijavítani a hibát. Mindehhez, én úgy látom, kell egyfajta hozzáállás és talán érettség is, és nem biztos, hogy ez mindenkiben megvan kivétel nélkül. (Mindez nem baj, csak mondjuk csökkentheti az esélyét az egyéni fejlődésnek.) Nem mindenki szeret úgy belenézni a tükörbe, hogy meglássa magában a hibákat is - és valamiért sokan vannak, akik nem lépnek túl ezen, nem látják meg, hogy a hibák beismerése a javítás lehetőségét is jelenti egyben!

Szóval nehéz téma ez. Szerintem mi, akik kevésbé propagáljuk és "tűrjük" a tápszerhasználatot, sem azért tesszük ezt, mert bántani akarnánk másokat vagy mert esetleg feljebbvalónak tartanánk magunkat. Nem hiszem. Egyszerűen csak látjuk a másik oldalt is és sokan közülünk meg is járták mindkét felét. Márpedig lehet visszaút: amit az ember egyszer "elront", (sokáig) vissza tudja még fordítani.

Csak ennek általában és leginkább nem a tápszer az eszköze.

Mindezzel már nagyon messzire mentem, pszichológiába, de nem biztos, hogy erre végülis szükség van ebben a témában. Mindenesetre én azt érzem magamon, hogy időnként nagyon nehéz távoltartani magamtól az ilyen jellegű sztereotípiákat, mert sajnos találkoztam már több ilyen esettel is. - De az is igaz, hogy egy "új" anyuka mindig más, őt mindig nyitottan és előítélet-mentesen kell kezelni. Azért, mert előtte 99 anyuka teszem azt nem tartott ki eléggé, a 100-dikról még nem szabad ezt feltételezni.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 13:26

Majd ha lesz második gyereked is, akkor nyilatkozz bírálóan!!!

Sajnos az elsőt sem tudtam szoptatni (bizonyára én vagyok a hibás, mert nem tudtam fokozott izgalom nélkül megélni, hogy a babám 3 naposan PIC-be került, semmi biztatót nem mondtak róla, persze nem szoptathattam. Fejtem a nagy semmit, de az idegtől még enni sem tudtam, hogy lett volna tejem?... )

A második gyerekemet meg nem hanyagolom el, kikérem magamnak!!!, van kézben, babusgatva is van, nem véletlen,hogy kiegyensúlyozott, vidám egy éves gyerkőc. Egy gyerek nemcsak attól életvidám, hogy szoptatva van/volt.

Hogy tápszert kapott? Kit érdekel? Egészséges, nem kövér, nem sovány, és azt hogy mennyi időt tudok egyikre, másikra fordítani, azt a lehetőségeink határozzák meg.

És mondom, majd ha lesz még gyereked (történetesen kis korkülönbséggel), akkor mondj véleményt!

Én szoptattam a másodikat és úgy, hogy mivel pont 2 év van a kettő között, a nagy akkor lett szobatiszta. És nem volt könnyű, a kicsi az ő igényeivel, a pici meg az ő igényeivel. És mindkettőt tudtam teljesíteni. A picit szoptattam 23 hónapos koráig, úgy, hogy mellette a nagy egy percet sem fejlődőtt vissza. Meg lehet csinálni. És én is ócska kifogásnak tartom, azt is ha valaki a nagyot fogja vissza nem viszi oviba, mert ott a pici, nem szoktatja le pelenkáról, mert ott a pici és hogy viszem vécére, nem ad a kezébe apró játékokat, mert ott a pici) de azt is a picit nem szoptatom, mert ott a nagy.

És mindkettőbe kanalanként diktáltam a kaját, mindkettő pohárból ivott.

Tudod, mit mondanak: Lehetetlen nincs, csak tehetetlen. És rád ez nagyon igaz.

16:05-ös vagyok

Nagyszerű, hogy így ismeretlenül tehetetlennek tartasz.

Szerencsére nem vagyok az, ezt a környezetem, családom is tudja. Felhúztam magam, de nem tudom, mi a francnak.

Egy a lényeg, van két tündéri, okos, de irtó eleven gyerekem:) Egyiket sem hanyagoltam és hanyagolom el.

Az ég világon semmi bajuk, mert nem izzadtam vért, nem lettem lelki beteg, és csak a lehetőségekhez mérten tettem meg dolgokat az anyatej érdekében.