Terhesség alatt a szoptatás meddig fáj?
A fiam nagyon nem akar lejönni a szerről, teljesen szopi függő (15 hónapos). Most léptem a második trimeszterbe, és pár napja iszonyatosan elkezdett fájni a szoptatás. Az is fáj már, ha pólón és melltartón keresztül hozzáér a fiam (csak rádől a mellkasomra, nem is kifejezetten megcsíp vagy ilyesmi), a szoptatás maga, főleg minden alkalom eleje meg maga a tragédia. Mintha egy piranhát szoptatnék. Amint szívni kezdi, annyira fáj, hogy az első szívásnál úgy kell visszafojtanom, hogy ne üvöltsek fel. Próbáltam leszoktatni, de abszolút nem nyitott rá, 2,5 órán keresztül biztosan üvölt érte (éjszaka, tehát még álmos is), én meg egyszerűen nem bírom tovább hallgatni, ahogy ordít. Cumisüveget nem fogad el, kicsit rágcsálja, aztán eldobja. Enni eszik rendesen, szerintem nem magára a tejre van szüksége. Nem látom, hogy épp jönne a foga, de kijött már 12, és sosem fájt ennyire a szoptatás.
Aki volt hasonlóan, ez a terhesség miatt fáj ennyire? Ha igen, meddig tart? Lehet, hogy le fog szokni magától? Mit csináljak, hagyjam üvölteni órákon keresztül, vagy hagyjam, hogy nappal 3x, éjszaka 6x kb megkínozza szerencsétlen mellem?
Ne Karácsony után legyél határozottabb, hanem most.
15 hónaposan mondjuk még csecsemő kb. nem jut el semmi ilyenkor az agyáig. Pont benne is van a szeparációs szorongásban. Apjával legyen többet és ő altassa az lesz a kulcs, mert tőle nem tud cicit kérni. Mi lesz ha mész szülni? Oda sem viheted majd be a gyereket.
Én akkor kezdtem a nappali szoptatásokat elhagyni, mikor valamiért nagyon kellemetlen érzés lett a szoptatás. Nem fàjt, nem szeretném pontosan leírni az érzést. Az időleges megoldásom az volt, hogy a másik mellembe belecsíptem, míg az egyikből szopott, és az erősebb inger elnyomta a gyengébbet. Így, hogy alapból fàjdalmat érzel, nem.biztos, hogy ez működne.
Sokkal idősebb volt akkor a gyerekem a tiédnél, és emiatt hagytuk el a nappali szoptatást. Nagyon nem viselte jól a gyerekem. Ha tudom előre, akkor nem hagytam volna még el.
Mindenképp megvárom a karácsonyt, semmi nem múlik ezen az egy héten, viszont 4 nap jön hozzánk 10+ ember, aludni is fognak nálunk vendégek, ami miatt a fiam szobája lesz ideiglenesen a vendégszoba, ő meg jön velem a hálóba. Így is borulni fog az alvás, mert túl izgalmas, hogy emberek vannak nálunk, örülök ha így túléljük.
Úgy kér cicit, hogy üvölt, teljesen mindegy, hogy nálam vagy a férjemnél. Hozzám legalább jobban szeret bújni. Nem lehet becsapni, hogy áhh, apának nincs cicije, akkor alszom. Csak kínlódni lehet vele, azt akkor már tudok én is. Remélem, hogy nyárig azért sikerül megoldani a problémát, ha nem, akkor ambuláns szülés a terv. Az első két gyermekágyamnál nem volt semmi gond, remélem, hogy nem a harmadikra lesz. Ha igen, akkor ordítani fog 2 napot az apjával, amíg kórházban vagyok. Gyakorlatilag az is ugyanaz, mint amit most javasolsz. :D
#5 Miben látszódott, hogy nem viselte jól? Pont ettől féltek, hogy traumatizálom. Ha ez lenne, inkább kibírom, hogy fájjon, a lelki egészsége mindennél fontosabb.
5-ös vagyok. Az enyémet brutálisan traumatizàlta. Nem azt mondom, hogy minden gyereket traumatizál, az enyémet igen.
Alapból sni-s, tehát nem minden àtlagosan működik nála. Sok vàltozàs volt akkor egyszerre, költöztünk, egy csalàdtag agyvérzèst kapott, sok volt a stressz egyèbkènt is. Nem tudom szètválasztani, hogy a trauma mekkora része jött ezekből, és mekkora a szoptatás abbahagyásábòl. De biztosan jobban viselte volna, ha nem akkor hagyjuk abba.
Brutálisan harapni kezdett.Hónapokig nem hagyta abba. Vannak maradandó hegek mindkét alkaromon.
Kb 0% az esélye, hogy a te egészséges gyereked, nyugodt környezetben ugyanígy megviselje. De traumást okozhat. Egy ismerős anya szintén hirtelen hagyta abba a szoptatást, a pici kiborult, visított, tépte az anyja pólóját. Kamaszkènt nagyon zűrös lett. A testvérei sokkal kevésbé voltak problémásak.
Simán lehet az is, hogy az alapból problémás gyerekek reagàlnak a hirtelen leválasztásra durván, tehàt nem maga a leválasztás okozza a gondot.
De ha nehezen tűri a gyerek, akkor valamiért neki nagyon fontos a szoptatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!