Nem merem leszoktatni a szoptatásról a gyerekem. Másoknak is nehéz elfogadni?

Nem igazán értitek, lehet lepontozni…

Ahogyan írja valószínűleg ő egy kiemelkedően szép nő, aki nagyon jól érezte magát a bőrében, és nincs hozzászokva ahhoz, hogy problémája legyen önmagával, vagy a testével. Nem kell ehhez seggfej férj, csak az, hogy egész életében eddig rendben volt a teste, arca, és most előszőr (ill. előző szoptatás abbamaradtával) ez megváltozott.

Valószínűleg még nem látta be, hogy egyedül ezt nem tudja feldolgozni, talán előbb-utóbb belátja, és elmegy pszichológushoz. De akkor is rettenet nehéz elfogadni, hogy már sosem lesz olyan “hibátlan”.

Aki az egész életét eddig azzal töltötte, hogy elfogadja a vékonyszálú haját, nagy homlokát, elálló füleit, farkas fogát, narancsbőrét, kis, nagy, lógó mellét, az nem értheti egyszerűen. Neki nem kellett ilyet még elfogadnia.

Nekem is tök laposak lettek a melleim szoptatás után, mint egy természetfilmben a fekete nomád anyáké :D De utána azért 1-2 év alatt még rendeződöt sokat, bár a régi teljesen nem lett, de szinte. Viszont ezen most a harmadik gyereket várva sem aggodalmaskodom, mert már tudom, hogy mivel jár, mit vállaltam és hát tök felesleges is lenne, hiszen tenni ellene nem tudok. Ezért nem értelek. (Műanyagot meg biztos nem akarok a testemben hordani, meg felvágatni magam - egy csomó kockázata van és volt már olyan, hogy egy rutin műtét után az intenzíven kötöttem ki.)

Ha ezért elhagy a férjem, akkor annyit is ért, menjen csak. Már elváltam egyszer, nagyon fájt, de azt tudom, hogy megfelelési/teljesítmény kényszerből együtt élni valakivel még rosszabb, mint egyedül és azt is tudom, hogy egyedül is nagyon ügyesen és erősen meg tudom oldani az életem. Egyébként így "öregen" is vevők még rám a korombeli "fiúk", bár persze tudom, hogy egy hamvas bombanővel sosem vettem fel a versenyt, de ez mindig ilyen, mindenkinél van szebb.