Vajon más babák is bármeddig tudnak aludni, ha cici van a szájukban?
2,5 hónapos a fiam. Napközben együtt alszunk, ha nem az apja altatja hordozókendőben.
Ha látom, hogy fáradt, cicire rakom, hátradőlök, ő meg már alszik is. Egy idő után kiesik a cici a szájából. Néha mozgolódik, megkeresi vagy én adom neki. Így akár 4 órát is lenyom egyben.
Egyébként nem bánom, szeretem ezt, szívesen csinálom. Csupán érdekel, hogy másnál is így mennek-e a dolgok 🙂 persze ha nem első gyerek lenne, akkor nem tudnánk ezt csinálni.
Köszi a válaszokat, jó olvasni mások tapasztalatait! 🙂 Úgy látom, valamelyik baba ezt csinálja, valamelyik meg nem.
Lerakni én sem tudom már 3 hetes kora óta. Néha megpróbálom, de nem vevő rá, csak éjjel. Szerencsére háztartással nem kell foglalkoznom, heti 4 teljes nap pedig a férjem altatja, az az énidőm.
Olvasni szoktam ezeknél a nagy alvásoknál vagy én is elalszom.
Egyszer biztos terhessé fog válni, akkor majd változtatunk rajta. Az is lehet, hogy magától fog változni, hisz hetente változik, hogy mire van igénye a babámnak. A 4. trimesztert még mindenképp kivárom, addig nem szeretnék semmit sem erőltetni 🙂
13, kit érdekel?
Téged se érdekeljen, hogy más így csinálja!
Sokkal inkább ez, mint egy műanyag darabbal a szájában rohangáljon 5 évesen is.
Egy anyatejes, cicifüggő gyerekről meg nem mondod az oviban, hogy az, mert ott nem örjöng az anyja melléért, ellenben a cumis kivágja a hisztit, hogy még nagycsoportosként is úgy aludjon.
14
A csöcs függő gyerek nem veri ki a hisztit ? Csak a cumis?
Hol hallottad ezt? Láttam én már 3 éves gyereket aki tépte az anyja ruháját a mellrészem mert cici kell.
De még hogy? Az utcán, a buszon. A gyereket nem érdekelte hol vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!