Emiatt már előre frusztrál a szoptatás?

Egyik barátnőmmel volt egy beszélgetésem, neki két gyereke van már én most fogom szülni az elsőt.

Kérdezett, hogy mit hogy tervezek, felkészültem e a gyermekágyas időszakra - és itt a szoptatás is felmerült.

Mikor mondtam, hogy tervezetten igény szerint szeretném szoptatni, de ha esetleg nem jön össze, vagy tényleg a mentális állapotom rovására megy a sikertelenség, akkor nem fogok azon görcsölni, hogy átáljak tápszerre, inkább mint hogy érezze a babám, hogy folyton stresszelek és még éhes is marad. Ezt lereagálta azzal, hogy belőlem amúgy se nézi ki, hogy én ilyen szoptatós lennék mert túl sokat foglalkoztam eddig is a külsőmmel (??!!!!) és az ilyen emberek mind feladják. Itt eléggé felhúztam magam, majd közöltem vele, hogy nem külsőségek miatt hagynám abba, hanem kizárólag akkor, ha ez már olyan szinten visel meg, hogy pszichológus kell hozzá. Ekkor belement abba, hogy majd az mennyire fog megviselni amikor kórházba kell rohangálnom a gyerekkel, mert tápszert kapott anyatej helyett és semmi immunrendszere nem lesz. Erre mondtam neki, hogy engem anyukám rák elleni kezelés miatt nem is tudott szoptatni egyáltalán, végig tápszeren nőttem fel, majd mikor már ehettem pépeset, ő csinált nekem mindenféle bébipépet, házias dolgokból, mégsem voltam soha sem beteges, allergiás, a vérképem is mundig tökéletes volt, még terhesség alatt is. Erre annyi volt a reakció, hogy még bármi lehet velem mert tápszeres voltam.

Komolyan nem értem ezt, miért kell ezzel felstresszelni az embert szülés előtt ráadásul 1 héttel? Vagy én reagálom túl, hogy felbosszant?