Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Miért stagnál a baba súlya?

Miért stagnál a baba súlya?

Figyelt kérdés

Dec. 25-én hoztam világra a kisfiúnkat. Minden rendben ment, én is és ő is egészségesek vagyunk a vizsgálatok alapján.

Dec. 28-án engedtek haza bennünket.


A születési súlya: 3270g

Hazaengedési súlya: 3150g

Hossza: 49 cm


Dec. 30-án meglátogattuk a doktornőt akivel egyeztettünk, megvizsgálta a babát, mindent rendben talált ő is. A súlya itt 3080g volt.

Tegnap (jan. 1) voltunk ismét és a súlya ugyanannyi volt mint az első látogatásunkkor. (3080g)

Azaz nem hízott, stagnál a súlya.

A doktornő ugyanazt elmondta, hogy 2-2.5 óránként szoptassam. Ez eddig is így történt, egyszer csúsztam el 1 órát.

A pici könnyen rákap a cicire és nagyjából 4-5 percig szopizik. Néha kell neki az ébresztgetés, mert van hogy elszundít rajta, de ezt a doktornő az újszülöttkori sárgaság margójára írta.


A büfiztetés nála valamiért nem akar összejönni, eddig 2x sikerült, naponta talán 2x pedig szopi után pár perccel magától feljön neki egy minimális tej 3-5 ml körül.

De nem tudom hogy a büfizés összefügg e a súlygyarapodásával, neten azt olvastam, hogy a gyomorgörcsök és társai ellen jó kiszabadítani a levegőt büfiztetéssel. Illetve naponta 2x-3x csuklik, elég mohón tud enni. Az alvással nincs gond, nyugodtan alszik vagy a kiságyban vagy közöttünk az ágyon.

A pelusok száma naponta 5-7 között, kakival és pisivel.


A kérdésem az lenne pontosan, hogy volt e már valakivel hasonló és ha igen akkor mi a tapasztalata?

Én nagyon aggódom, hogy valamit esetleg rosszul csinálok...előre is köszönöm a válaszokat. 😊



2023. jan. 2. 01:36
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
83%

9, értő olvasás! Pont azt írja, hogy gyakrabban tegye mellre, mint 2-3 óra.

Egy élettaninal sárgább gyerek NEM jelzi megfelelően az igényét. Anyuka könnyen hiheti, hogy 4-5 perc elég, mert a gyerek bealszik és durmol 3-4 órát is, holott éhezik.

2023. jan. 2. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
21%

Én csak annyit tennék hozzá hogy semmi baja nem lesz ha egy napig nem hízik.

Nekem is sárga volt, én időre etettem mert azt mondták a kórházban, pótlást is kapott, túléltük.

Kicsit túl van lihegve a dolog.

A több ideig mellretétel tök jó tanács de az én babám is bealudt pár perc után hiába a vizes törlőkendőzés, pelenkában szoptatás hogy fázzon, csipkedtem az arcát, stb, amiket a szoptatási tanácsadó mondott. Nem működött semmi.

2023. jan. 2. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
70%

Igény szerint szoptatni egy besárgult babát, ahogy a 3. írja??

Ha így csináltam volna, még mindig a kórházban lennénk... Így is egy hetet ráhúztunk bent..

2023. jan. 2. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
67%

Az igény szerinti szoptatás nem feltétlenül csak a baba jelzett igényeit jelenti ám. Nevezhetnénk szükség szerintinek is. Feleslegesen lovagoltok itt a szavakon.

Ezt a kisbabát nyugodtan ébresztgesd akár óránként, mert 4-5 perc szopitól nem csoda hogy fogy, de legalábbis nem hízik. Az én lányom például ebben a korban 45-60 percet töltött szopizással, úgy hogy persze néha meg-megpihent. Az első hetekben gyakorlatilag úgy éreztem, hogy a mellemen létezik :D Erőltesd jobban ezt a dolgot szerintem is.

2023. jan. 2. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
0%

Mert mit jelent még az igény szerinti szoptatás? :D


Ez ilyen gondolok valamire, de nem arra, amit jelent, meg amire mindenki gondol, de nem írom le normálisan, hanem találja ki mindenki mire gondolok, és aki arra gondol, ami egy fogalom valódi jelentése, az "csak szavakon lovagol".

😂😂

2023. jan. 2. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

Leírtam, szerintem érthetően :) "Nevezhetnénk szükség szerintinek is". Csak magamat tudom ismételni. Ez jobban kifejezné a jelentését, mert így, hogy igény szerintinek hívjuk, félreérthető, és mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, sokan félre is értik. Vagy félremagyarázzák.

A szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez (!) igazodik. Nyilván nem fogod ráhagyni egy kába kisbabára, hogy ő "döntse el" mennyit egyen, mert látszólag nincs rá igénye. A látszólag alatt azt értem, hogy nincsenek éhsegjelek. Mint ahogy azt sem gondolhatjuk komolyan, hogy 2 óránként 5 perc szoptatásból jóllakik ennyi idősen. További jó kacarászást neked.

2023. jan. 2. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%

Simàn lehet attól, hogy a vèdőnő mèrlege ès a kòrhàzi mèrleg nem egyformàn mèrnek. Nem patikamèrleg pontossàgùak. 2 nap alatt, pedig nem kell mèg gyarapodàst vàrni, hetente/havonta elèg mèrni.

Viszont egy sàrga baba mèg nem elèg èber ahhoz, hogy az igènyeit kimutassa. Elfàrad, belealszik a szoptatàsba, mert nincs hozzà ereje.

A pisis-kakis pelenkàk szàma egyelőre rendben van nàlatok.

2-2 ès fèl òra a maximum, ami el kène teljen a szoptatàsok közt. Remèlem a vèdőnő is ìgy èrtette, ès nem ùgy, hogy a szoptatàsok közti időt hùzd ki.

Mivel nem biztos, hogy az igènyeit kifejezi a fàradtsàg miatt, figyeld mennyit szopik aktìvan. Aktìv szopàsnàl hallani ès làtni, ahogyan szìv ès nyel. 3 òràs időtartamban összeadva legalàbb 10-15 perc aktìv szopàsnak kène lennie. Az nem baj, ha ennèl többet eszik, de a kevesebb az nem elèg. Jò, ha van ereje ès igènye a komfortszopàsra, evvel is szaporìtja a tejet, de ez az aktìv szopàsba nem szàmìt bele.

Ha nincs meg ennyi idő, amikor enni bìr, akkor pròbàlj meg fejni, ès kiskanàlbòl adni neki anyatejet pòtlàskènt, mìg meg nem erősödik. Ilyen pici gyereket is lehet kanàlbòl etetni, csak egyszerre ici-pici korty kell.

Kitartàs, időbe telhet, mìg lebomlik a bilirubin, de utàna valòszìnűleg èberebb lesz.

Szoptatott babàk sokszor nem igènylik a büfiztetèst. Ha nincs rà szüksèg, ne erőltesd.

2023. jan. 2. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
73%

Szerintem teljesen egyértelműen leírta a hetes.


Mivel egy sárga baba NEM FOG magától kelni, ébreszteni kell. Nálunk is ue. volt. Sárga volt a baba, tejem mint egy fejős tehénnek és mivel magától sztem sose kelt volna, bevolt állítva a telefonom 2 áránkénti csörgésre és az első két hétben éjszaka is nappal is én keltettem őt és piszkáltam, hogy ne aludjon bele és fél-fél órát rajta volt MINDKÉT cicin. És a két óra onnan indult, hogy az első cicin elstartolt.


Ja igen, azóta 8 hónapos, hozzátáplálunk, még mindig tejem mint egy tehénnek és ahogy a sárgaság elmúlt, igény szerint kezdtem szoptatni. Valóban volt hogy 1 óra múlva evett, de volt hogy 3, de ez egy, sárga ÚJSZÜLÖTTNÉL nem így megy.


Persze hogy nyugodtan alszik a babád éjszaka, pont emiatt. Én éjszaka nem tudtam volna nyugodtan aludni úgy, hogy sárga és köztünk van légzésfigyelő nélkül, hiába keltett a telefonom kétóránként hogy ébresszem a picit de nem vagyunk ugyanolyanok.


Szerintem a mérleg nem baromság. Nem kell venni, lehet patikából bérelni. Kétnaponta szopi próba volt este, majd hetente, majd elhagytuk idővel. Nem véletlen találták ki, de mivel itt sok okos van szerintem védőnő vagy szoptatós tanácsadó véleményét kérd ki inkább.

2023. jan. 2. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%
A sùlyàròl mèg valami: 7. napra ,,kell" megàllnia a súlyesèsnek, ès 14. napra ,,kell" visszanyernie a szûletèsi sùlyàt. A sùlyesès 7%-ig teljesen normàlis, 10%-ig mèg elfogadhatò, de figyelni kell nagyon, 14%-tòl kell mindenkèppen pòtlàs. Eszerint a te babàdnak rendben van a sùlya.
2023. jan. 2. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

Szerintem az orvos úgy értette, hogy ne legyen ritkább 2-2 és fél óránál. És amúgy meg igény szerint, tehát gyakrabban lehet, csak ébreszteni kell, ha tovább aludna. Még azt csináltam a szintén sárga, sőt kis súlyú (koraszülött) babámmal, hogy mikor bealudt a cicin, picit megnyomkodtam, hasonlóan, mintha kézzel fejnék. Ettől megindult még egy let-down, és álmában újra nyeldekelni kezdett. Itt van leírva a módszer részletesebben:

[link]

2023. jan. 2. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!