Miért stagnál a baba súlya?
Dec. 25-én hoztam világra a kisfiúnkat. Minden rendben ment, én is és ő is egészségesek vagyunk a vizsgálatok alapján.
Dec. 28-án engedtek haza bennünket.
A születési súlya: 3270g
Hazaengedési súlya: 3150g
Hossza: 49 cm
Dec. 30-án meglátogattuk a doktornőt akivel egyeztettünk, megvizsgálta a babát, mindent rendben talált ő is. A súlya itt 3080g volt.
Tegnap (jan. 1) voltunk ismét és a súlya ugyanannyi volt mint az első látogatásunkkor. (3080g)
Azaz nem hízott, stagnál a súlya.
A doktornő ugyanazt elmondta, hogy 2-2.5 óránként szoptassam. Ez eddig is így történt, egyszer csúsztam el 1 órát.
A pici könnyen rákap a cicire és nagyjából 4-5 percig szopizik. Néha kell neki az ébresztgetés, mert van hogy elszundít rajta, de ezt a doktornő az újszülöttkori sárgaság margójára írta.
A büfiztetés nála valamiért nem akar összejönni, eddig 2x sikerült, naponta talán 2x pedig szopi után pár perccel magától feljön neki egy minimális tej 3-5 ml körül.
De nem tudom hogy a büfizés összefügg e a súlygyarapodásával, neten azt olvastam, hogy a gyomorgörcsök és társai ellen jó kiszabadítani a levegőt büfiztetéssel. Illetve naponta 2x-3x csuklik, elég mohón tud enni. Az alvással nincs gond, nyugodtan alszik vagy a kiságyban vagy közöttünk az ágyon.
A pelusok száma naponta 5-7 között, kakival és pisivel.
A kérdésem az lenne pontosan, hogy volt e már valakivel hasonló és ha igen akkor mi a tapasztalata?
Én nagyon aggódom, hogy valamit esetleg rosszul csinálok...előre is köszönöm a válaszokat. 😊
#1: Minden ciciztetés előtt ellenőrzöm a melleimet és abból kap enni amelyikből egy kis nyomásra is spriccel a tej.
#2: Nekem is eszembejutott már..
Az elso ket valaszt el se olvasd.
NE vegyel merleget, csak feleslegesen stresszel.
VALTOTT mellbol szoptass! Egyszer egyik, kovetkezo alkalommal a masik. Rakj egy hajgumit a csuklodra, es nem fogod osszekeverni, hogy melyik volt/ melyik jon.
Igeny szerint szoptass, ne oramu pontosaggal, gyereked van, nem robotod!
Ha ehes, szoptasd meg. Egy ekkora babanak szilva nagysagu a gyomra, szerinted abba mennyi tej fer ?
Sok szoptatott baba NEM bufizik, mert nem nyel levegot ( 3 evig szoptattam, sosem bufizett a lanyom).
Lenyeg, hogy legyen eleg pisis pelus, es ne orditson.
Az elso par hetben teljesen normalis a fiziologisa fogyas. 4 (negy) hete van, hogy visszanyerje a szuletesi sulyat.
Ha szoptatni szeretnel, olvasgasd az LLL oldalat, ami szakmai, ne itt kormos Katinka tanacsait olvasva (elso ket valaszolo)kezdj el panikolni.
Ha gond van, szoptatasi tanacsado,de nalad nincs gond a leirtak alapjan.
7-es! Szerinted egy besárgult babának elég 2-2,5 óránként 5 percet enni?
Nekem is mindhárman besárgultak, kaptak kék fény kezelést is és azt mondták, hogy minél többet cicizzenek, eszembe se jusson órákat váratni, mert nekik az még túl sok, majd lesz rendszer, ha már nem sárga. A vizelettel tud kiürülni a billirubin, ehez viszont sok pisi kell...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!