Hogy éltétek meg a szoptatós időszakot?

A környezetetek mennyire stresszelt rá titeket? Olyan volt, mint a képeken, maga a mennyország, vagy alig vartatok, hogy vége legyen?

Mikor az én kislányom megszületett délután, már aznap este az egész rokonság azt kérdezgette váltóban, hogy van-e már tejem. A kedvencem anyósom: nem szabad stresszelni, de van már tejed? Hát én totál stresszben voltam, hogy nem tudom etetni a gyerekem, kapott egy kis tápszert is. Mielőtt hazaengedtek volt probaszopi és kiderült, hogy bőven van elotej, aztán mire hazaértünk, meg is lett a tejbelovelles.

Aztán ugye fejtuk, kimasziroztuk a csomokat, mikor a kislányom elkapta úgy fájt, hogy csillagokat láttam, pedig nagyon ügyesen szopizott szerencsére ezzel nem volt baj.

A képeken mindig úgy van ábrázolva a szoptatás, hogy anyuka hófehér fogakkal kisimult arccal fogja a kisdedet, aki édesen szopikazik, hát en is majdnem így néztem ki, ja nem....

Úgy éreztem magam, mint egy fejos tehen, amin a mellszívó bőgő hangja sem javított, meg, hogy anyósom is sokszor így hivatkozott rám. Imádtam,hogy taplalom a kislányom, nézni a kis arcát, büszke is voltam, de megszenvedtem sok szempontból, pedig van aki ennél nagyobb problémákba ütközik ilyenkor.

Most 14 hónapos a kislányom , továbbra is mindene a cici, az egy dolog, amikor szépen eszik belőle, de sokszor ahogy ülünk az ágyon, lecsúszik közben, huzogatja, negykezlabra áll, feltolja a popóját stb, hiába rakom vissza, raszólok, elveszem a cicit, jön a hiszti stb. Ráadásul mikor megjön, akkor összevissza tekereg rajta, elengedi, dühöng, aztán racuppan, hát kész kabare.

Éjszaka is persze 4-5x kelunk, rögtön mutogatja mi kell neki.

Abból a szempontból, hogy tényleg csak elő kell kapni nagyon szeretem, de azért lassan már elég nagy nyugnek érzem, és sokszor elgondolkozom rajta, hogy valahogy el kéne apasztani, amitől bűntudatom van. Az lenne a legjobb, ha a kisasszony egyszeruen csak nem kérné, de nagyon nem így fest a helyzet, sőt ...

Nehezebb napokon mondom apukának, hogy a következő tapszeres lesz, engem nem érdekel. Hát azt mondja biztos nem, hát mondom azt majd én eldontom. Sokan úgy várják el minden anyától, hogy szoptasson, mintha foben járó bűn lenne, hogy egy baba tápszert kap. Szerintem egy tök normális dolog és nem értem ezt a megkülönböztetést. Anyósom mikor csak kimondja a tápszer szót úgy mondja, mintha valami undorító drogrol beszélne. Arról nem is beszélve, hogy sok anya pont az ilyenek miatt kudarcként éli meg,hogy nem szoptat és tapszerrel kell etesse a gyereket. Én is ezt éreztem a kórházban az elvarasok miatt, de a 2-nal senki nem fog érdekelni.

Nálunk apuka is könnyen beszél, így ,hogy cicis a kicsi, éjszaka MINDIG én kelek hozzá, csak és kizárólag en tudom elaltatni.

Szóval érdekel ti hogy éltétek meg az első időszakot, aztán később mikor mar nagyobb volt a kicsi, milyen volt a szoptatás? Mennyire volt nyomás rajtatok?