Tápszeres anyukák, tényleg sértő volt, amit mondtam?

2 gyerekem van,28 hós és egy 1 éves,mindkettő szopik,és még a tejadóba is küldöm a napi 5-8 dl tejet,nem tettem érte semmit,csak MINDEN fejés után kifejtem a maradékot az első perctől kezdve,+ a másik cicit is.

de voltam már kórházban a kislányommal 6 hós korában.nem védte meg a tej.

Én is tápszeres anyuka vagyok, 2 hónapig fejtem aztán tápszer....!

A legnagyobb probléma az, hogy a spontán kontra császáros szülést ill. az anyatej kontra tápszer dolgot túlságosan a jó anyaság mércéjeként használják!!!

Igaza van itt egy válaszolónak, hogy mára az anyatejet már-már erkölcsi kérdéssé teszik és azt tüntetik csak fel jó anyának aki szoptat!

Higgyétek el kedves szoptató anyukák, hogy rengetegszer nagyon csúnyán belénk rugnak, akik tudtak szoptatni!

Nálam már pl teljes szégyenérzet volt! Ezért merül fel ez a kérdés!

Ne ezek alapján ítéljük már meg egymást!

Mivel minden fél azt állítja, hogy ő a jobb anya, akkor ezek szerint 20 év múlva egy nagyon okos és egészséges társadalomban fogunk élni hála nekünk és gyermekeinknek!!!

Azt kívánom, hogy bárki bármivel is etesse a babáját EZ ÍGY LEGYEN!!!:)))

A tápszeres anyukák túlérzékenységéről én nem tudok írni, de arról viszont sok saját tapasztalatom van, hogy milyen nehéz megélni a szoptatásért folyó küzdelmet.

A lányom középsúlyos hipotóniával született, ami miatt az elején egyáltalán nem tudott szopni (utóbb derült csak ki, hogy emiatt). Még a kh-ban egy véletlen folytán kaptunk egy bimbóvédőt, amivel végül is sikerült, de ez még csak az utunk eleje volt.. Sajnos előzőleg nem néztem utána a szoptatás mikéntjének, így elsőgyerekes anyukaként egyik tipikus hibából a másikba estem: időhöz kötött szoptatás, tápszeres pótlás, cumiztatás, méregetés stb. Végül aztán 8 hetesen elegem lett a "nemtudás" érzéséből és elkezdtem utánajárni a dolgoknak. Fokozatosan áttértünk az igény szerinti szoptatásra és lassan megtanultam, hogy mit hogyan érdemes és hogyan nem ajánlott. Végülis a saját szorgalmamnak, kitartásomnak, a kislányom türelmének és a segítőimnek köszönhető, hogy a rossz kezdés ellenére már 2,5 éve szoptatok.

De maga az út: a kezdő időszak kínlódása, a sok egymásnak ellentmondó próbálkozás, az állandó bizonytalanság néha már elviselhetetlen volt. Sokat sírtam, állandóan feszült és ideges voltam, semmi másból nem állt a napom, mint a lányom evéseinek a figyelése és az ezen való agyalás. Bár a konkrét problémáink gyorsan megoldódtak és teljesen anyatejes lett a lányom 6,5 hós koráig, maguk a rossz érzéseim, a nyugtalanságom, a belső bizonytalanságom egészen 11 hónapig megmaradtak (a hozzátáplálás ugye megint egy csomó kérdést hozott elő). Komolyan mondom, a lányom első életévéből alig emlékszem másra, mint a szoptatás körüli folyamatos mizériára.. Nagyon megterhelő volt testileg és lelkileg is a folyamatos stressz.

Úgyhogy, bár nem tudom, mit jelent végső soron sikertelennek lenni, de azt én is átéltem, hogy milyen nehéz küzdeni érte és milyen sokat kivesz az emberből. És az is valószínű, hogy a legtöbb még küzdő vagy már tápszerezővé vált anyuka sokszor gondol irigykedve a másik (látszólagos) szopis sikerére és érzi magát emiatt kisebbrendűnek vagy valahogyan rosszabb anyának. De nyiván az a jó, ha az ember előbb-utóbb átlendül ezen az önvádló időszakon, mert hosszú távon nem jó és nem is lehet úgy élni, hogy az ember nincs megelégedve önmagával és kiegyensúlyozatlan.

Éshát van, aki ezt a belső feszültséget úgy próbálja meg feloldani, hogy a másikat hibáztatja a saját gondjáért. A pszichológia ezt nevezi bűnbakkeresésnek. Szerintem a Kérdező esetében is erről lehet szó.

És arról miért nem szól soha senki, hogy azért vannak itt olyan anyukák is, akik segíteni jönnek ide? Miért csak olyan szopisok vannak, akik lenézik a tápszereseket? Már bocsánat, de simán megeshet, hogy a gyakorlottabb szoptató anyukák tanácsai nélkül nehezebb dolga lenne a még próbálkozóknak! Néha meg kéne látni azért a jóindulatot is, elvégre nem a saját érdekünkben próbálunk tanácsokat adni...

Sajnálom, hogy ennyire nem értjük meg egymást. :(

Hát az a nő kattant...mert ha még meg is akartad vele beszélni a semmit tulajdonképpen,hisz nem bántottad meg,ő meg erre a fiad szapulásával reagált,akkor sz@rjál rá,nem érdemli meg hogy ennyit itt filózzál azon hogy te vagy e a hibás..ne legyen ez miatt lelkiismeret furdalásod.

Lehet hogy itt a védelmére keltünk,hogy "szegény,biztosan vért izzadt,és akkor sem tudott szoptatni"közben meg nem is arról van szó,anem csak nem akart,és épp azért érinti érzékenyen a téma,mert tudja hogy ő nem tett a szoptatásért semmit.Szerintem vagyunk itt jópáran akik megszenvedtünk a szoptatásért,de én pl.biztosan nem reagáltam volna ugy mint ő egy abszolut nem sértő mondatra.

Sziasztok!

Én is tápszeres anyuka vagyok. 3 hétig szopott a fiam, konkrétan dőlt a tejem. Egy-egy szopi után még lefejtem 200-250 milit! Ráadásul császárral szültem, plusz 2 hétig a kajára se tudtam nézni, egyszerűen nem éreztem éhséget. Szóval nálam se a császár se a nem evés nem akadályozta a tejet/szoptatást.

Viszont egy valami igen!!! Mégpedig a stressz. Én könyvelek, családi vállalkozásban, és a sok már elnézést "idióta" türelmetlen ügyfél folyamatosan (értsd este 10-kor és hétvégén is) hivogatott a kérdéseivel, sőt volt hogy nem vettem fel a telefont, 1 óra múlva majdnem ránkrúgta a bejárati ajtót, mert neki fontos kérdése volt, és a kollegáimtól nem volt jó a válasz... Ezen idegbetegeskedve persze hogy elment a tejem 3 hét után, és sehogy se tudtam visszahozni.

És igen én is kaptam lesajnáló pillanatokat, sőt volt olyan is, hogy az egyik ilyen "kedves" ügyfél szólt be, na annak majdnem nekiment a párom.

De túléltük, tudom hogy képes lettem volna rá hogy akár 1 éves koráig is szoptassam a fiamat, de nem estem pánikba attól se, hogy tápszer kellett, nem kapok hisztirohamot attól, hogy valaki a tápszert szükséges rossznak tartja, nem érdekel. Boldog, kiegyensúlyozott a fiam, nem beteges, 9 hónapos, egyszer volt picit náthás. Aki tud szoptatni örüljön neki, akinek tápszert kell vennie, az pedig nyugodjon meg, fel fog nőni a babája azon is:))