Más is van így a szoptatással, hogy nem szereti?

Sokan vannak így ezzel, köztük én is. De ezt pl egy "szoptatásnáci" ősanya, aki napi 20 órában szoptat tandem nem fogja megérteni és pszichológust ajánl.

Az első gyermekemmel én is így voltam. 4honapig szoptattam, de kellett a pótlás is, cumi zavaros is lett. Én sem éltem meg bensőséges dolognak. Érdekes, hogy van aki imádja és van aki nem.

Utáltam... és szerintem nem én vagyok az egyetlen. Olyan szinten kihatott lelkileg a szexuális életemre az a 4 hónap még szoptattam, hogy a férjemnek 2,5 év után sem engedem, hogy szex közben meg hogy egyáltalán hozzá nyúljon. Gusztustalan az egész,hiába természetes.Ha újra kezdhetném egyáltalán nem erőszakolnám magamra. Jöhetnek a beszólások meg a lepontozás.

Én sem szerettem. Mindig is úgy terveztem, hogy inkább fejek és úgy kapja majd.

Nem utáltam, de nem is szerettem. Pedig már az első gyereknél úgy terveztem, hogy mindenképpen szoptatni fogom. De sajnos nem lett elég tejem és pár hónap után el is apadt teljesen. Az elején mindenki erőltette, hogy csináljam, mert az kell a gyereknek, szerintem részben ezért is ment el a kedvem tőle. Második gyereknél már inkább fejtem, azért is mert a kétéves mellett nem is tudtam volna ráhangolódni a szoptatásra.

Egy-egy évig szoptattam mindkét gyerekemet, de nem szerettem. Az első hetekben pokolian fájt; hónapokig aggódtam, hogy ettem-e valamit, ami miatt aztán fájni fog a hasuk; ha fogzottak, már megint fájt; az első fél évben csak én tudtam a bajuk 80%-át megoldani. Nekem járt némi stresszel, de úgy voltam vele, hogy ennyit kibírok.

Én az elején azt hittem idegenkedni fogok tőle, meg hogy fájni fog. Szerencsére nem így lett, de nincsenek olyan eufórikus érzéseim, mint amit itt sokan leírnak (hogy téged idézzelek, "eggyé válok a gyerekkel"). Csinálom, mert tudom, hogy fontos neki és valóban voltak aranyos pillanatok, amiket csak így éltem meg. Ugyanakkor az elejétől kezdve már azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom majd leszoktatni, nem akarok majd ilyen jeleneteket, hogy nyilvánosan tépi le rólam a blúzt, mert cicit akar, meg hogy amikor majd nagyobbacska lesz, ne lehessen egy estét máshol eltölteni, mert csak cicin alszik el. Én itthon egymagamban elvagyok ezzel egyébként, de másokkal erről beszélgetni nem szeretek, egyébként nem is hívom cicinek, mások előtt sem azt mondom, hogy megszoptatom, hanem megetetem. Illetve szorongással, szégyenérzettel tölt el, ahogy az emberek a környezetemben mennyire bele dugják az orrukat a melltartómba, a takarítónő első kérdése az volt, mikor megjött hozzánk, hogy van-e tejem, nagyon remélem nyugodtabban alszik, miután ezt megtudta, de még 2 hónappal azután is felmegy a vérnyomásom azon a jeleneten, amikor a párom nagypapája negyed órás monológot tartott arról, hogy mekkora aljadék vagyok, amiért nem nézheti végig, ahogy szoptatok. Valamiért ez a 60 pluszos korosztály ragaszkodik hozzá, hogy kigúvadt szemekkel bámulja a dolgot, én meg szégyenlős vagyok, zavarba hoz, ha csak szóba kerül, meg egyáltalán bámulja már a sajátját. Nehéz tényleg, én nem csodálkozom, ha valaki kvázi megundorodik,.

én se szeretem kifejezetten, de nem is utálom. 11 hónapja szoptatok, most már szinte alig, és már nem is tervezem sokáig.