Ki mennyire hajlik az oltás felé?
Kedves szoptatós anyukák, egy 14 hónapos kisfiú anyukája vagyok, és a Covid vakcina miatt fordulok hozzátok. Kisfiam kezdetektől fogva aktívan cicizik, most ott tartunk hogy a nappali 2 alváshoz, meg az esti altatáshoz kell neki, valamimt tejem is van bőven így szeret csemegézni belőle néha.
A gondom nem is ezzel lenne, hanem az oltakozással, hogy bár van két olyan oltás ami kapható ugye, de a gyerekorvosunk nem ajánlja, pontosabban döntés elé állított, hogy vagy szoptatok vagy oltakozok. Gondolom nem kell részleteznem, hogy a leszoktatás nem egyik napról a másikra megy, de közben meg szeretnénk élni az életünket amennyire lehet( és itt nem a mozira, bulizásra gondolok, hanem egy kis pihenésre egy nyaralóban ahova gondolom szintén kell majd az oltottsági kártya függetlenül attól, hogy csak hárman lennénk az egész házban). Nagy dillemában vagyok, nem szeretném minden áron elvenni a kisfiamtól a szoptatást, így érdekelne azon anyukák véleménye akik a szoptatás mellett megkapták az oltás. Mi alapján döntöttetek úgy, hogy beoltatjátok magatokat, kaptatok gyerekorvostól bármi féle tájékoztatást, érezhető valami mellékhatás, változás?
Elnézést a hosszú körítésért és előre is köszönöm a válaszotokat! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia, agyon meglep, hogy gyerekorvos ellenzi. Egyébként nem tudom, miért gondolja, hogy választás elé tud állítani, se a beoltásodhoz nem kell az ő engedélye, sem azt nem tudja megakadályozni, hogy megszoptasd a saját gyereked :)
Én beadattam, bár gyerekorvost erről nem kérdeztem. Védőnő tudott róla, mivel ő gyűjtötte a névsort a háziorvosnak, ő nem próbált meg lebeszélni róla. Miért: elsősorban a saját védettségem miatt. Nem tudom mennyi védettséget szerez az anyatej által a gyerkőc, enyém már csak reggel-este eszik, de nyilván az is plusz, ha ő kap által valamennyi ellenanyagot.
Pfizert kaptam, a karom fájt 2-3 napig, gyereken pedig semmit nem vettem észre.
Sziasztok :)
1 válaszoló, ilyen terveim azért nincsenek, de igen, meglepő, hogy ellenzi miközben a hivatalos álláspont az ellenkezőjét javasolja :)
2, hát nálunk a gyerek orvos illetve a védőnő is ellenzi az oltást(megjegyzés ezáltal belém ültetve a félelmet és bizonytalansági), mivel nem ismert még a hosszútávú hatás, és, hogy ők nem kísérleteznének ha a helyemben lennének. De nagyon köszönöm a válaszod! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"hát nálunk a gyerek orvos illetve a védőnő is ellenzi az oltást ....., mivel nem ismert még a hosszútávú hatás, és, hogy ők nem kísérleteznének ha a helyemben lennének"
Az ilyeneknek börtönben lenne a helyük.
Aztán, ha elkapod a vírust? Hiányzik neked egy kétoldali tüdőgyulladás? És némi maradandó tüdő- és májkárosodás? Szívelégtelenség?
Mert ezek meg a vírus lehetséges hatásai. Ennyit ismerünk eddig. Illetve bizonyos agyi károsodás is felléphet.
Én nem vagyok egy feljelentős ember, de ezeket az alakokat feldobnám a Népegészségügynél (volt ÁNTSZ).
Kedves hatos válaszoló, neharagudj, de a kijelentésed igen durva. Mi teljes mértékben megvagyunk elégedve a gyerekorvossal és a védőnővel is, az, hogy ők nem javasolják/ellenzik az az ő személyes véleményük, nyílván a döntés úgy is az enyém lesz végül. Illetve nem az ő becsmérlésük volt az én célom, hanem, hogy tapasztalatot gyűjtsek más anyukáktól.
Tudom mik lehetnek a vírus következményei, de közben féltem a gyermekem is egy ismeretlen oltástól, ezt remélem megérted és elfogadod!
Kettes, igen teljesen egyet értek, csak mégis ott motoszkál, hogy vajon mit kap majd így a tejjel. Valamint annyira elbizonytalanító tud lenni, hogy az anyukák két felé szakadtak, és nyílván hallani mindkét oldalról, hogy de miért jó/miért nem jó az oltás.
Neharagudjatok amúgy ha nagyon szerteszét állnak a gondolataim, csak tényleg vegyesek az érzések ezzel az egésszel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!