Leválasztanád a babádat, abbahagynád a szoptatást, csak azért, hogy be tudjanak oltani a koronavírus ellen?
Nem. Mégpedig azért, mert a koronavírus kamu.
Ne kezdjen huhogni, aki azt hiszi, jobban tudja. Nem én állítom ezt, hanem a világ számos vezető szakembere, aki pont ezen a területen dolgozik.
Az az átverés, hogy bár természetesen a vírus létezik, és bele is lehet halni, valójában csupán orvosszakmai, mondhatni "biztonsági" okokból rendeznek ekkora hisztériát. Definíció szerint ugyanis ha egyetlenegy ember is belehal egy betegségbe, akkor az egy halálos betegség. Az intézkedések azonban, amellyel lassan egy éve sújtják a világot, teljesen értelmetlenek. A maszkviselés, az utazási korlátozások, és maga a védőoltások is. Rengeteg szakember felszólalt az erőltetett vakcinázás ellen, persze őket nemigen hallod a fősodratú médiában.
Nem, nem Dr. Gődényről beszélek. Őt igazából csak onnan ismerem, hogy az otthoni ismerőseim emlegették nekem. Itt, az USA-ban is van egy csomó orvos, és nem valami falusi lódoktorok, akik kiálltak, és nagy nyilvánosság előtt kijelentették, hogy hülyeség az egész. Nem tudok neked linket adni, mert cenzúrázzák ezeket a nyilatkozatokat mindenhol. Telegramon viszont meg lehet találni őket.
Tessék, egy kis angol nyelvlecke. Tartozik hozzá egy videó is, de azt nem tudom ide betenni:
Dr. Roger Hodkinson, Chairman of the Royal College of Physicians and Surgeons committee in Ottawa, CEO of a large private medical laboratory in Edmonton, Alberta and Chairman of a Medical Biotechnology company SELLING THE COVID-19 TEST:
"There is utterly unfounded public hysteria driven by the media and politicians. This is the biggest hoax ever perpetrated on an unsuspected public. There is absolutely nothing that can be done to contain this virus. This is nothing more than a bad flu season. It's politics playing medicine and that's a very dangerous game.
"There is no action needed...Masks are utterly useless. There is no evidence whatsoever they are even effective. It is utterly ridiculous seeing these unfortunate, uneducated people walking around like lemmings obeying without any evidence. Social distancing is also useless... [T]he risk of death under 65 is 1 in 300,000...response is utterly ridiculous."
Igen.
Azok után meg főleg, hogy nekem majdnem ráment a vesém a covidra, már 2 hónaoja kezelésre járok, de még messze a vége.
Úgy gondolom, hogy többet ér a gyerek egy élő, egészséges anyával, mint azzal, hogy 3 hónappal tovább szophat.
27/n
Nem, mivel a Pfizer szoptatás alatt is mehet. Kínaival meg nem oltatnék.
Itt az állásfoglalás:
Vaktában nem.
Végeztetnék antitest vizsgálatot vérből.
Ha átestem rajta, akkor szoptatnék.
Ha amiatt nem hagytam abba, mert kiderült hogy tejallergiás és emiatt komoly diétát kell tartanom, akkor emiatt sem fogom.
Egyébként meg beoltathatja magát aki szoptat, a legújabb ajánlás szerint (illetve a lányom gasztroenterologusa és az ibclc tanácsadó szerint is biztonságos rá nézve)
Kedves első, én orvos vagyok, voltam beosztva a covid osztályra, és bár nem fogsz nekem hinni, de sajnos egyáltalán nem kamu az egész. Sajnos nap mint nap látom, ahogy fiatal, 30-40 évesek is oxygenterapiara szorulnak, csak egy héten belül két 40 éves betegunk is meghalt minden erőfeszítés ellenére, ja, egyébként egészségesek voltak, igaz az egyiküknek sulyeleslege volt, de ugye nem akarod azt mondani, hogy ezért aztán nem is kár érte, mert nem volt tökéletes... Kollégáim beszamoltak lelegeztetogepre kapcsolt terhes nőről is, egy másik orvos barátnőm a gyermekosztalyrol 2 hét alatt 2 beteget kezelt covid utáni súlyos, életveszélyes szovodmenyekkel. És az én környezetemben sok olyan ember van, kezdve a 30-as korosztallyal, akik ugyan nem szorultak kórházi kezelése, de még hetekkel a covid lefolyása után is pár mondat után levegő után kapkodnak, nehézséget okoz nekik egy hosszabb séta, vagy felmenni pár lépcsőfokon.
A kérdésre válaszolva, az első 6 hónapban biztosan nem választanám le. Később attól függ mennyit szopizik.
Én jelenleg az oltás miatt 3 hónapig szuneteltetem a gyerekvállalast, ez sem volt egyszerű döntés, de hiszem hogy megéri.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!