Mikor tudom majd levenni alvásnál róla a pelenkát?
Azt mondják, hogy, ha kb. 2 héten át minden reggel száraz pelussal ébred, akkor próbaképpen aludhat pelus nélkül. Úgy tűnik, nálatok még nem jött el ennek az ideje.
Egyébként az én 2 éves kisfiam is szobatiszta már nappalra, de Ő máf a nappali alvásához sem kér pelust. Nem ém erőltettem, Ő harcolt nagyon a pelus ellen. Előfordul egy-egy baleset, de többnyire száraz marad a kisgatyó. Én azért szoktam egy gumis aljú lepedőt tenni alá, ami nem engedi át a nedvességet. Próbáld ki te is esetleg, hogy leveszed róla a pelust, és teszel alá ilyen lepedőt! Ha sikerélménye lesz, az nagyon fogja lelkesítenia továbbiakban. Tapasztalom a kisfiamon.
Gumis lepedő mint az előző mondta, ez rajta is maradhat az ágyon hát-hét éves koráig nyugodtan, elfér a lepedő alatt.
Amúgy meg kitartás neked és türelem, nehéz ez mindkettőtöknek, mint ahogy az előző is írta ha két hétig száraz neki reggelente akkor vedd le. De ne idegeskedj emiatt. Ha őszig sem áll be, akkor sem, éjjel senki sem látja, másrészt ha elkezdi úgyis lesz egy-két hét amikor többször bepisil majd. Ne idegeskedj ezen, jó úton haladtok, nappal már szobatiszta. Kitartás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!