A lányom 4 éves lesz májusban és még mindig pelenkás, mit tehetnék hogy az legyen?
Szia! Az én lányom bár még "csak" 3 éves, de ugyanez a gond. A tied jár közösségbe? Mi most írattuk be családi napközibe mert ugye államiba így nem veszik fel.
Szeptemberben lesz 3 és fél éves, akkor viszem államiba, de addig ha törik ha szakad szobatisztaságra fogom nevelni.
Még csak 3 hete jár családi napközibe, de már látom a haladást, ott pl. már többször pisilt a wc-be. Én itthon egyszerűen nem adok rá pelenkát és kész. 20 percenkét viszem wc-re. Bár itthon még nem sikerült wc-be produkálni semmit, de megmondtam neki, hogy az ő méretében nincs már pelenka, csak pár darabot tudtam szerezni, az pedig alváshoz van.
Már én is nagyon kivagyok (persze előtte ezt nem mutatom).
Semmi nem használ nálunk sem, úgyhogy ötleteket én is szívesen fogadok...
ez igy kevés infó nekem. mit jelent hogy próbálkoztatok? meddig? ő hogyan reagált? nem zavarja ha kakis/pisis a bugyija?
nálunk mindkét gyerekemmel ugy csináltam hogy bevittem a nappaliba a bilit,és mondtam hogy ő most már nagy lány és ebbe fog pisilni. amikor láttam hogy pisilni fog (vagy már pisil) gyorsan ráültettem a bilire. és utána agyon dicsérgettem-akkor is ha még nem az ő érdeme volt. szóval az első 1-2 napom ráment hogy őt figyeltm mikor lesz valami..- de mikor látta hogy mindenki milyen büszke rá akkor már gyorsan szoba tiszta lett. aztán meg ágytiszta is.
4 évesen már biztos hogy képes lenne rá,csak gondolom kényelmesebb így neki..! a lényeg a következetesség és a kitartás!!
Én vettem egy nyuszis bilit, egy csomó cuki matricát meg egy füzetet. Megbeszéltük, hogy ha bilibe megy a pisi, beragaszthat egy matricát. És amikor félig-meddig sikerült (inkább én ültettem jókor a bilire), nagyon dicsértem, sőt mamát és papát is felhívtuk a hírrel. Két évesen így lett szinte egyik napról a másikra szobatiszta.
A Hurrá, bilizek! könyv is nagyon jó, sokat olvastuk akkoriban.
Szia! Én vagyok a 6. válaszoló. Nagyon egy cipőben járunk, csak nekem kicsit fiatalabbak a gyerekek, meg ugye fiú-lány. Nálunk egészen jól alakult tavaly koratavasszal a wc-be kakilás, mindig szólt előtte. Aztán egyik pillanatról a másikra ez abbamaradt. Nagyjából ekkor esett le neki, hogy "baba" mindig velünk marad, mert akkortájt kezdte a nevén nevezni. Szóval nagyon egyértelmű, hogy nálunk a kistesó bezavart. Közösségbe én se tudom adni: bölcsibe túlkoros és ugye kistesó van, oviba meg lett volna hely, de még pelenkás. Magánra meg nincs pénz. Ősszel én is megyek vissza dolgozni.
Lehet kapni leszoktatós bugyikat, ennek van egy kis vékony bélése, így ha elindul a pisi, még esetleg van esély eljutni wc-re, bilire. Ilyennel próbálkoztál már? Nálunk még az hozott eredményt, ha annak lehet nevezni, hogy egy időre ráhagytam. Pelust kért, pelust kapott. Aztán egyszer csak szólt, hogy bugyit kér. Egy ideig még választhatott, most már bentre csak bugyi van. Ez az időszak, amíg ráhagytam, nekem is segített: lenyugodtam, nem stresszelek már rajta (annyit). Már az se érdekel, hogy ki mit szól be és szerintem ez nagyon fontos.
Tudom, hogy tudja, csak még nem akarja. Soha semmit, nem csinált könyvek és előírások szerint:-)
Kitartás, hidd el, nagyon együtt érzek veled!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!