Hogyan történik a roma családoknál a szobatisztaságra nevelés?
Nem mindig lesznek szobatiszták, de erről nem nyilatkozhatok,hiszen rasszista lennék.
Egyébként általában csak a putris cigányokra jellemző az amit írsz.
Köszönöm, ez nagyon tetszett, hogy nem láttam még gyereket, az unokáimat meg a gólya hozta:)
Nos, épp azért kérdeztem, mert azt láttam, hogy a lakásban is gatyó nélkül vannak az egészen picik, (8-10 hónaposak is), és bárhova pisilhettek, székelhettek. Tehát épp a bilire szoktatást, illetve bilit nem láttam közel-távol, pedig annak idején voltam néhány családnál.
Mondanám, hogy sehogy, de nem akarok rasszistának látszani...
Szerintem megy az, csak később. Amikor a gyerek már 2-4 éves, és érti, amit mondanak neki, akkor megy a dolog, erőszakkal. Legalábbis a leggyakrabban látott fegyelmezési mód a "Gyere ide vagy letépem a fejedet." - az ilyen jellegű utasításokat pedig a szobatisztaságra szoktatásnál is lehet alkalmazni.
Mert hogy mi is a foglakozásod hohgy ilyeneket láttál....
Nem mintha a billit a vendég elé tennék úgy bárhol a világon.
Elképesztő milyen raszista tinikék élnek kényelémesen a gép elött munka kéne a hozzád hasoloknak rögtön lenne jobb dolgod.
7-es, nem tudom, kinek kellene munka pénteken este 10-kor...
Igen, valószínűleg itt mindenki rasszista. De amikor legutóbb mentem a vásárcsarnokba, és ott volt ez a nő, akinek összesen 3 foga volt 40 éves létére, a szájából cigi lógott és ordítva terelgette a 6 darab, 10 év alatti gyerekét - Nem tudtam elképzelni, hogy odafigyel arra, hogy ha vendég jön, még a bilit is eltegye szem elől. Illetve, aki elteszi a bilit, az talán ad ruhát a gyerekre is, nem?
A kérdező biztos szociális munkás volt, vagy ilyesmi. (Feltételezem, talán már nyugdíjas, mert unokái vannak, rasszista tini létére.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!