El vagyok keseredve, ugye jogos?
Ikreim februárban voltak 2 évesek. Az egyikük ha úgy pisil, hogy nincs rajta pelus, akkor sír és fogja a kukiját, mert szerintem nem is érti ezt az egészet és fura neki az érzés. Az utóbbi 2 hétben többször is megtörtént, hogy hiába van kaki a pelenkában, ha megkérdzem, csak letagadja. Elötte volt már jó párszor, hogy ő szólt, de legalábbis nem tagadta le. Akkor most vele a kora ellenére ezen a nyáron sem érdemes elkezdenni a szobatisztaságra szoktatást? Augusztusban 2 és fél éves, mi lesz így?
A másikuk már egyszer pisilt bilibe, tudatosan csinálta. Sokszor mondja is, hogy nem kell a pelus. (bár azt az 1 esetet leszámítva nála sem volt több siker.) Igaz, a nem jó idő miatt még nem sokszor volt hogy nem volt rajtuk pelus.
Nem vagy jogosan elkeseredve. Gyorsan tedd vissza rá a pelenkát és várj.
Nekem lányom januárban volt 2,5 éves látott egy másik gyereket wc-be pisilni, és innentöl ö is oda akart. Elötte még táncot is jártam a bilivel, ö is letagadta remény sem volt. Aztán egyiknapról a másikra.
Köszi:)
Nem vettem le r ücsörögnióla, csak néha mutattuk nekik a bilit és ennyi. Csak elkeserít, hogy hajlandó akár 1 órát is a ücsörögni lassan 2és fél évesen:(
Én is el voltam keseredve, mikor a majdnem három éves kisfiam nem akart WC-re menni és amikor kaka volt a pelusban, inkább elfutott és letagadta. Végül mikor betöltötte a hármat, egyik napról a másikra lett szobatiszta. Kb egy hét kellett ahhoz, hogy a kaki is a WC-be mennyen és hogy éjszakára se kelljen a pelenka. Azóta nem volt egy balesetünk sem.
Tényleg meg kell érniük rá. Nem szabad eröltetni. Én is mindig megkérdeztem, hogy kell e Wc-re menni, de ha nem akart akkor ráhagytam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!