Hogy lesz így szobatiszta?
Kislányom szeptember elsején kezdte az ovit. Úgy ment, hogy nem szobatiszta. Na most Tegnap levették róla a pelust az oviba. Ma is. Ma azt mondták, hogy egész nap nem pisilt be, a évben pisilt de alváshoz megkapta a pelust és akkor annyit pisilt, hogy minden elázott.
Na most azt gondolom, hogy szerintem ő egész nap nem pisilt. Addig vissza tartotta míg meg nem kapta a pelust. Most otthon sincs rajta, kíváncsi leszek nagyon. Mit csináljak?
A tudatos próbálkozás igenis gyorsítja a folyamatot. Nézz statisztikát az ec-ző és a hagyományos módon szobatisztulókról. Egyértelműen előbb lesznek szobatiszták. És kötve hiszem, hogy minden ec-ző gyerekének előbb érik az idegrendszere.
Mi 1,5 éves kora előtt kezdtük előző nyáron. Figyeltük a pisi jeleket és bilire ültettük. Pisire akkor még nem szólt, viszont a kakit tudta jelezni és tartani, amíg a wchez értünk. Majd 20 hónaposan ez elromlott a bölcsikezdéssel. Később a bölcsis gondozó jelezte, kb 25-26 hónaposan, hogy ne adjunk rá pelust, ők elkezdték vele és csak alváshoz kap. 2-3 hét alatt szobatiszta lett. A kaki is visszaállt. Ekkor éjszakára még kapott, de 2,5 hónapra rá (kb 2 hónapja), azt is elhagyta. Most 2,5 éves múlt és szobatiszta nappal is és éjjel is.
Én nem aggódnám ennyire túl a dolgokat. Csináljátok otthon is és ha baleset van, akkor egy semmi baj, minden rendben mellett cseréljetek ruhát.
Ha egyébként idegrendszeri értetlenségre gyanakodnék, akkor vinném pl TSMTre.
11, éppenséggel pont tisztában vagyok az ec-vel, tagja vagyok egy elég nagy közösségnek, kutatásban is segédkeztem és nem, nem az jött ki, hogy hamarabb szobatisztulnak. :)
Hanem csak annyi, hogy hamarabb kezdik, de cserébe sokkal hosszabb náluk a leszoktatás "átmeneti" időszaka amíg a balesetek, bocsánat a "tévesztések" megritkulnak és stabilan szobatiszta lesz a gyerek. (Plusz EC-s körökben jellemző, hogy a pelenka nélküli, de még napi szinten "tévesztő" gyereket is szobatisztának hazudják.)
Ezzel szemben a "kivárás" módszerével ugyan a pelenkázás ideje kitolódik, viszont a leszoktatás többnyire egyik napról a másikra megesik szinte baleset nélkül.
14, hiába mert ezt a "kutatást" is ismerem, csak a cenzúrázatlan verziót, ahol gyakori a székletvisszatartás, az újra- és újra visszaesés, az "1 éves kora óta szobatiszta, de 2,5 évesen se lehet elmenni vele egy rövid útra anélkül, hogy a bokorba pisilne". :)
Ezt a "kutatást" úgy kellett közzétenniük, hogy a negatív tapasztalatok nem jelenhettek meg benne, ki kellett mazsolázsni az olyanokat, hogy "EC-zünk születése óta, 16 hónaposan áttértünk a gyengéd szobatisztaságra, de 3 évesen is rendszeresen bepisil és hónapok óta a lakást sikálom", mert az nem illett a képbe.
13, Jaj, de jó, hogy belinkelted ezt az utolsót! Magamtól nem találtam volna meg, mert nem érdekel a hülyeség, de mégis kedvenceim az olyan tudományosnak álcázott cikkek, amik csak a nekik tetsző kutatásokat találjak meg.
Ezen is jót nevettem. Még hogy nincs azóta tudományos kutatás az idegrendszeri érés hólyagkontrollra gyakorolt hatásáról. Még szakosodás előtt az általános orvosi szakokon is masszívan tanítják. A tudományos anyag pedig megtöltene egy könyvtárt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!