Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Segíteni szeretnék a barátnőmn...

Segíteni szeretnék a barátnőmnek, problémás a fia, de ő tagadja. Hogy győzzem meg, hogy foglalkozzon a dologgal?

Figyelt kérdés
Tudom, tudom, törődjek a saját dolgommal - alapjáraton persze, azzal törődnék, de nekem panaszkodott, hogy még a nagyszülők sem hajlandók vigyázni a gyerkőcre, mert nem bírnak vele. Szerinte nincs a kisfiúval semmi gond, csak eleven. (5 éves) Ugyanannyi idősek a fiaink. Én az enyémet egyedül nevelem, és vele is voltak problémák, miután elment tőlünk az apukája megváltozott rossz irányba a viselkedése, pszichológushoz jártunk fél évig, azóta minden rendben van. Az övüké egyszerűen neveletlen (vagy annak tűnik), mindent megengednek neki, és már teljesen a szülők fejére nőtt. Ők pakolnak el helyette (meg sem kérik, hogy tegyen rendet maga után), hagyják neki, hogy az utcán hangosan kiabáljon trágár szavakat, vagy hogy verje a kisebb testvéreit... Hogy mondjam meg nekik finoman, hogy ez így nincs rendben? Az anyuka rendszeresen kifakad nekem, hogy az oviban panaszkodnak a (persze gonosz) óvónők és a többi gyerek szülei a fiára, pedig "nincs is vele semmi gond". Sajnos az én fiamra is rossz hatással van ez a kisfiú, de szeretem a családjukat, szeretnék segíteni nekik valahogy.
2018. máj. 31. 13:48
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
98%
Sehogy, ha ő nem akar. Max vigyázz, ne vegye át a te gyereked a viselkedését. Ha meg rossz hatással van, nem engedném őket össze!
2018. máj. 31. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
98%

"Az anyuka rendszeresen kifakad nekem, hogy az oviban panaszkodnak a (persze gonosz) óvónők és a többi gyerek szülei a fiára, pedig "nincs is vele semmi gond"."


Legközelebb először is megkérdezed, hogy mit panaszkodnak, és utána mondhatod, hogy nem panaszkodnának ennyien, ha nem lenne alapja. És, hogy ne haragudjon meg, de te is látod, hogy sok élethelyzetben furcsán/pofátlanul/durván/agresszíven...stb. viselkedik a gyerek. Ha ezen besértődik, akkor lelke rajta. Majd szépen előveszik őt az iskolában, később a rendőrségen, és szívni fog.

2018. máj. 31. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
96%
Sajnos,ez egy tipikusan megoldhatatlan szitu.Ha ő nem veszi észre,akkor Te kb.semmit sem tehetsz sértődés nélkül.A mi tàrsasàgunkban is van egy ilyen probléma,màr kb mindenki hàrítja a talàlkozàst velük,mert a gyerekük bàntja a többit,ők pedig nem értik miért nem akar velük senki talàlkozni,pedig nagyon rendes emberek,csak hàt a gyerekük,az nagyon gàz...
2018. máj. 31. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Igen, ez a bajom nekem is. A szülőkkel és a másik két gyerekkel nincs problémám, de ez a kisfiú, már elnézést érte, de elviselhetetlen. Múltkor én vigyáztam rá egy napig, gondoltam ellesznek együtt a fiúk. Evés közben a kissrác felmászott az asztalra, és mikor szóltam neki, hogy másszon le meg sem hallotta, majd azzal szórakozott, hogy többször egymás után kiverte a fiam kezéből a kanalat. Megpróbáltam őket együtt elaltatni, akkor is addig piszkálta a fiamat alvás helyett, míg az enyém (álmos volt már, aludni szeretett) el nem sírta magát. Aztán két külön szobába fektettem le őket, erre a kisfiú (bosszúból) odapisilt a szoba közepére. (Direkt pisiltettem őket lefekvés előtt, erre mégis.) Délután levittem őket a játszótérre, a kosárhintában löktem őket együtt, és a kisfiú hangosan ordította, hogy "f...sz, f...sz, f...sz", és hiába kértem, nem hagyta abba; mindenki engem nézett, majdnem lesült a bőr a képemről. Komolyan, ha a sajátom lenne, felpofoztam volna, pedig nem szoktam kezet emelni senkire...
2018. máj. 31. 14:19
 5/14 A kérdező kommentje:
Vagy szerintetek én reagálom túl? Nem tudom, engem ez a múltkori eset nagyon megviselt, azóta én is kerülöm a társaságukat, de ugyanakkor bűntudatom is van. Vagy egy másik eset: a fiam meg akarta mutatni ennek a kisfiúnak a mesekönyvét, amit egy nappal korábban kapott, erre a kissrác kitépett egy lapot a könyvből, és hangosan röhögött hozzá. Majd a napok óta építgetett legóvárosát is szétrombolta a fiamnak. A játékokat kiborította a szoba közepére, és otthagyta őket. Ezek ugye nem csak szerintem fura dolgok??? Belefér ez a viselkedés egy 5 évesnél?
2018. máj. 31. 14:29
 6/14 anonim ***** válasza:
97%

Nem fér bele egy 5 éves viselkedésébe, te is tudod.

Kis pszichopata

2018. máj. 31. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
96%

#3-as vagyok.

Ezekkel mind csak a figyelmet akarja magàra felhívni,hogy végre szabjanak màr neki hatàrt=törődjenek màr vele.Szükségük van szabàlyokra, anélkül bizonytalanok,ezért megy egyre tivàbb és tovàbb a rosszalkdàsban.

Viszont,ha bàntja a gyerekemet,akkor az a legkevesebb ,hogy nem engedem a közelébe,az anyjàval való kapcsolatot pedig beàldoznàm.

2018. máj. 31. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
80%

"Evés közben a kissrác felmászott az asztalra,..."


Te tényleg anya vagy? Bakker, egy ilyen nap után kitálalnék az anyjának, megmutatnám az összehugyozott szőnyeget. A tönkretett könyvet behajtanám a szülőkön.


Komolyan mit lát a gyereked? Ennyire életképtelen vagy, már bocs! Egy ilyen nap után nem érezném azt, hogy beleszólók más nevelésébe. Kőkeményen közölném velük, hogy elhanyagolt, figyelemzavaros, neveletlen a gyerek és ez a szülők hibája. Nem szépíteném, belemondanám a pacekjába. A könyvet kifizettetném velük.


Ha besértődne, akkor mondanám, hogy kérdezze csak meg a másik két szülőt, hogy miért is kerülik őket és miért nem akar vajon a többi gyerek játszani a gyerekkel!


Azt hittem, te valami család barátja vagy, és ezért udvariaskodsz, de ha anyuka vagy, és bántja a gyereked, és kárt okoz, akkor miről beszélsz? Mit finomkodsz?

2018. máj. 31. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
96%

Ne haragudj, de az utolsónak igaza van.

Neked a saját gyerekeddel kéne foglalkoznod. Mit lát ő? Hogy a másik gyereknek ezt megengeded. És hogy rongálhatja azt, ami az övé.

Én az odapisilés után fogtam volna meg és vittem volna haza, hogy passzolja másra a neveletlen kölkét.

2018. máj. 31. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
55%

már ne haragudjon egy szülő se,de én írok egy példát:

Volt egy lehetetlen öleb akire senki nem akart vigyázni,de párom anno bevállalta, hogy vigyáz rá. A kutya persze próbálkozott,de párom szépen megnevelte (lespriccelte egy pohár vízzel ha rossz volt satöbbi),de itt egy harapós idegbeteg kutyára gondoljunk. Éééérdekes páromnál megtanult viselkedni és ha nála volt olyan volt mint a kis angyal(és nem kellett ezért továbbra is nevelni),de a gazdájánál mindig visszaváltozott idegbeteg ebbé.


A lényeg: ha nálam lett volna a gyerek nem érdekel, hogy másé megnevelem és legközelebb minimum nálam normális lett volna az a gyerek. És persze elmondtam volna anyukának milyen a gyereke és vegyen egy új könyvet alapból, ha besértődik ez a nő ennyit is ért.

2018. jún. 1. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!