Még csak ezután jön a dackorszak?

Lassan 20 hós a fiam és tegnap teljesen ledöbbentem: hallgatott rám. Abszurd :)

Vannak neki dolgai, amikről sajátos az elképzelése és egyre erősebben (hisztikkel) érvényesítette az akaratát, mígnem tegnap megmondtam neki egy erőteljesebb (de nem mérges) hangon, hogy nem, nem úgy van az, úgy csinálja, ahogy én mondom (konkrét példával hosszú lenne).

És hallgatott rám!

Mérges voltam már, nyugodt is, elviccelős is, nem hatott. Én ezt egy belső vagy nyelvi értési fejlődésnek tudom be.

Ő az a fajta, aki kiskorától sípol és hápog, emiatt kicsit szelektív is már a hallásom az állandó nyavalygásra (kivéve, ha oka van rá).

Tegnap egyszercsak nem bírtam tovább hallgatni és közöltem vele:

"Ne nyavajogj! Mi a gond? Nincs semmi gond, ugye? Ha nincs gond, akkor kérlek, hagyd abba ezt a viselkedést! Ne nyavajogj folyamatosan, mert ezt nem bírom hallgatni!"

Erre elhallgatott, látszott rajta, hogy elgondolkozik. A következő pillanatban nekiállt jókedvűen játszani. Hisz gondja nem volt, csak nála a nyavalygás az alaphang..

.

Ez is meglepett, hogy értett a szavamból és abbahagyta.

Nem beszél még, de jól ért. Vajon lehetséges, hogy megússzuk nagy dac nélkül vagy az csak ezután jön?